Sopron.info.hu

Átfogó rendőrségi kontroll volt Burgenlandban!

  2018 júl 02 / #Cikkmix

A múlt hétvégén – illetve már péntektől – nagyszabású rendőri közúti ellenőrzést tartottak Burgenland területén, amely megdöbbentő eredménnyel zárult. Az osztrák rendőrség munkatársai elsősorban a gyorshajtást illetve a alkoholos befolyásoltság melletti gépjárművezetést ellenőrizték, amelynek során 725 alkalommal sebességtúllépést mértek illetve egyéb közlekedési szabálysértés miatt 400 autós is fennakadt a kontrollon, így a helyszíni bírságok mellett a napokban többen postán várhatják a csekkeket. Az átfogó ellenőrzés során 72 rendőr dolgozott a burgenlandi közutakon, akik gyakorlatilag minden jelentősebb útvonal egy-egy pontján ott álltak a radarjaikkal illetve az alkoholszondáikkal. A leggyorsabb pilóta a beszámoló szerint 170 km/óra sebességgel repesztett a maximum 70 km/órás közúti táblával jelzett szakaszon, de a dobogóra odafér az is, aki 100 km/órás gyorsasággal suhant az 50-es táblánál. Az aszfaltcsíkok seriffjei összesen 311 alkoholtesztet is végrehajtottak,  amelyben a rekorder egy 50 éves sofőr lett, akinél a szonda szerint 2,42 ezrelék volt a kimutatott érték, és akinek a  vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Még egy “kábítószer-fogyasztó” is fennakadt a rostán, aki korábban közlekedési balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről, de most “beleszaladt a “csapdába”. Természetesen a motorosok sem úszták meg az ellenőrzéseket, itt elsősorban technikai jellegű hiányosságokat találtak, amelyek során két esetben a vasparipákat megfosztották a rendszámtáblájuktól és átmenetileg kivonták őket a forgalomból.         […]


15 és 16 éves fiatal tűnt el Sopronból már lassan három hónapja – fotó a gyerekekről

  2018 júl 02 / #hírek

A gyerekotthonból eltűnt gyerekek nem adtak életjelet magukról.


Időjárás: Végre jön a nyár!

  2018 júl 02 / #hírek

Az előrejelzések szerint a hét közepén már igazi nyári melegre lehet számítani, ami azt is jelenti hogy a hőmérők akár 30 Celsius fokig is felszökhetnek, bár ezt olykor megszakíthatja és lehűtheti egy-egy nyári zápor.

2018. július havi előrejelzés / f…


Elhunyt a soproni Szabó Károlyné – Anci néni már mindent tud…

  2018 júl 02 / #hírek

Sopron legkíváncsibb polgára, a szókimondó és köztiszteletben álló Szabó Károlyné átlépte azt a határt, amit egyszer majd mindannyian… Anci néni, aki a rendszerváltás után több mint két évtizeden át csaknem minden közgyűlésen részt vett, s kivívta a képviselők, a városvezetők megbecsülését is, életének 89. évében csendesen elhunyt.


Újabb serdülő siker

  2018 júl 02 / #2017/2018

A Streetball Challenge Hungary 2018. június 30-i oroszlányi fordulóján 2. helyezést értek el a a soproni fiúk 12 serdülő csapat közül. Gratulálunk!