Sopron.info.hu

Dr. Brenner Koloman: Erős és ellenálló párt a Jobbik

  2018 okt 01 / #hírek

A múlt szombaton tartotta a Jobbik 20. kongresszusát, amelyen a soproni alapszervezetet Dr. Brenner Koloman elnök és Mayer Éva alelnök képviselte. A többszáz küldött előbb a párt gazdasági helyzetéről kapott tájékoztatás, illetve a szervezeti átalakulásról, és a frakció munkájáról hangzottak el beszámolók. A kongresszus lélekadó találkozás volt, erős és ellenálló párt képét mutatta a Jobbik, fogalmazott Dr. Brenner Koloman Sopronban. Miután a párt küldöttei egyhangúan elfogadták a Nemzeti Ellenállás Kiáltványát (lásd a mellékelt teljes szöveget), fontos, hogy ezek a gondolatok a legszélesebb körhöz is elérjenek. Dr. Brenner Koloman Sopronban tájékoztatta a sajtó képviselőit a hétvégi kongresszusról. / fotó: cyberpress.hu „Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kiáltvány megszövegezésében is részt vehettem, mint a frakció által megbízott háromfős munkacsoport tagja, mondta el Dr. Brenner Koloman. Engedjék meg, hogy egy gondolatot különösen kiemeljek a szövegből: „Soha aljasabb ellenfelünk nem volt… Százezreket zsarol és fenyeget, még többeket ringat a jólét és a biztonság illúziójába.  Mi, jobbikosok nem hajtunk fejet Orbán Viktor előtt, nem egyezünk ki vele, másokkal ellentétben mi nem a túlélésre rendezkedtünk be. Ellenállunk!” Dr. Brenner Koloman írja alá a kongresszus után a kiáltványt. / fotó: Béli Balázs Az európai parlamenti választásokra és a jövő év őszén esedékes önkormányzati választásokra is készül már […]


Sisak és jogsi nélkül, ittasan robogózott egy férfi Fertőrákoson

  2018 okt 01 / #hírek

A Soproni Rendőrkapitányság járőrei 2018. szeptember 30-án, vasárnap délután a fertőrákosi Fő utcában ellenőriztek egy 44 éves segédmotor-kerékpárost.
Az intézkedés során alkoholtesztert is alkalmaztak a járműveztetővel szemben, ami pozitív értéket mu…


Délutáni séta régi és új soproniaknak minden hónap utolsó vasárnapján

  2018 okt 01 / #hírek

Több mint 200 érdeklődő volt az első „Soproni gyorstalpaló”-n. A városjáró sorozatot a Liszt Ferenc Kulturális Központ hirdette meg az érdeklődők számára; minden hónap utolsó vasárnapján egy közös délutáni sétára invitálja a régi és az új soproniakat.


„Soproni gyorstalpaló”

  2018 okt 01 / #hírek

Délutáni séta régi és új soproniaknak minden hónap utolsó vasárnapján.


Mihály napi kavalkád a soproni Deák Téri Általános Iskolában – fotók

  2018 okt 01 / #hírek

A rendezvény már hagyománnyá vált.