Sopron.info.hu

Lövőn tartott előadást Soltész Miklós

  2019 máj 02 / #hírek

A magyar családok erősítése, nemzetünk kultúrájának megőrzése, a nemzetiségek összefogása, illetve a keresztény hit – ezek a témák kerültek középpontba Lövőn, a csütörtök esti lakossági fórumon. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiség…


Kosárlabda: Tizenharmadszor bajnok a Sopron!

  2019 máj 02 / #hírek

A Sopron Basket hazai pályán 67-53-ra legyőzte csütörtökön a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, és ezzel 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és megvédte bajnoki címét. fotó: MTI/Krizsán Csaba Az Euroliga Final Fourban nemrég rendezőként negyedik Sopron pénteken 74-60-as hazai győzelemmel kezdte meg sorozatban ötödik, összességében pedig a huszadik bajnoki döntőjét. Hétfőn a finálé második mérkőzésén Roberto Iniguez együttese 62-45-re nyert Miskolcon, így karnyújtásnyira került 13. aranyérmétől az NB I-ben. A csütörtöki csatát nagy elánnal és jól játszva kezdte a bajnokcsapat, amely amellett, hogy remekül támadott, védekezésben is kiválóan teljesített, így 22 dobott pontjára a DVTK mindössze héttel tudott válaszolni. A második negyedre feljavult Cziczás László együttesének játéka, amely nem sokkal a nagyszünet előtt hat pontra zárkózott. Az utolsó kosarakat azonban a házigazda szerezte, és az első félidő után tíz ponttal vezetett. fotó: MTI/Krizsán Csaba A harmadik játékrészre ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a címvédő, és Aleksandra Crvendakic vezérletével a negyed derekára húszpontos előnyt alakított ki. A miskolciak ugyan a negyedik negyedben is küzdöttek, de Roberto Iniguez az utolsó másfél percben azt is megtehette, hogy sort cseréljen, és minden nevezett játékosának lehetőséget adjon. A találkozó legeredményesebb kosárlabdázója a DVTK 19 pontig jutó centere, Chanel Mokango volt. Eredmény: […]


Szépen szerepelt a Széchenyi gimi az ESTÖRI döntőjén

  2019 máj 02 / #hírek

A 10. helyezéssel és a Nemzeti Múzeum különdíjával zárta a Széchenyi István Gimnázium az Estöri döntőjét. A huszadik század köré szerveződött az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny harmadik évada. Hagyomány és modernitás – Sorsfordítók a 20. században címmel rendezték az ESTÖRI verseny döntőjét április 27-én a kismartoni Esterházy-kastélyban. Az újító és immár hagyományteremtő megmérettetés a történelemoktatásba […]


Vágányzár lesz Sopron és Csorna között

  2019 máj 02 / #hírek

Pályakarbantartási munkálatok miatt 2019. május 6-tól 2019. május 19-ig bizonyos vonatok módosított menetrend szerint közlekednek majd a Sopron-Győr vasútvonalon.


Csornán is helyesen jelzett a szén-monoxid-érzékelő

  2019 máj 02 / #hírek

Kedden kora délután megszólalt a szén-monoxid-érzékelő Csornán egy Mátyás király utcai lakásban.