a(az) 2019. december 8. nap archívuma
Hatalmas győzelemmel zárta a hetet a Sopron Basket
Két rossz mérkőzés után csúcs-rangadót nyert a Sopron Basket, nem is akárhogy. Nem túl pozitív előjelekkel várta a bajnokság legkeményebbnek ígérkező összecsapását a Sopron Basket, amely Pécsen váratlan vereségbe futott bele, majd Kurszkban is csak részsikereknek tudott örülni. A vasárnap esti mérkőzés az első negyed feléig volt izgalmas, majd meg is léptek Gáspár Dávid tanítványai. […]
Meggyújtották a remény gyertyáját
Meggyújtották a második gyertyát vasárnap Sopron adventi koszorúján. Ez a gyertya a reményt testesíti meg a karácsonyt váró hívők számára.
U11, 3. forduló B és H csoport
B csoport, Sopron, Novomatic Aréna kisterem (S. Darazsak)
09.00 Csípős Darazsak – Szorgos Darazsak
10.15 Tatai Mosómedvék – Csípős Darazsak
11.30 Szorgos Darazsak – Tatai Mosómedvék
H csoport, Győr, Móra F. Ált Isk. (GYKC)
13.4…
Közel voltunk a bajnokesélyeshez
Szoros mérkőzést játszott csapatunk az Amatőr Női NB. I. Piros csoportjában a veretlen BKG-Prima együttese ellen, de a vendégek győzelme a második félidőben már nem igazán forgott veszélyben. Amatőr NB1, Piros csoport Sportdarázs – BKG PRIMA Akadémia 41-48 (11-15, 15-11, 4-11, 11-11) Sportdarázs: Pfeiffer V. 11/3, Varga K. 8, Szeli K. 6/3, Kocsis F. 5/3, […]
Végig kézben volt a mérkőzés
2019.12.08. Kadett Kiemelt Bajnokság, Sopron Soproni Darazsak Akadémia – Széchenyi KA 74-44 (27-13, 14-15, 19-4, 14-12) SDA: Tarr S. 14, Kókai P. 14, Ács L. 12, Berki G. 10, Egresits R. 10, Kovács L. 7, Deák K. 4, Janzsó A. 3, Balogh T. -, Németh B. – Czirják Szilvia (edző): “Fontos volt a meccs a […]
500 csomagot adott ajándékba a Máltai Szeretets...
Karácsonyváró ünnepet tartott a Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportja vasárnap a Liszt Központban. Az idén 25. alkalommal megrendezett esemény keretében ezúttal 500 ajándékcsomagot osztottak szét.
LETESZTELTÜK – Így szuperál a DIGI mobilhálózat...
Magyarország 4. valódi mobilszolgáltatóját teszteltük az elmúlt napokban, ugyanis végre sikerült hozzájutni egy DIGI SIM kártyához. A szolgáltató helyzete nem könnyű, ehhez képest egyre bővül a hálózatuk Magyarországon. De mi a helyzet a mi térségünkben? Először is kezdjük azzal, hogy miért is volt nehéz hozzájutni
Az előterjesztés szerint emelkedni fognak Sopro...
Mielőtt március elején majd azon filozofálnak a parkolókban a soproni autósok, hogy miről maradtak le, akkor ezt megelőzendően eláruljuk Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata azt a döntést hozta, hogy bizony megemeli minden zónában a parkolási díjat, beleértve a mélygarázsét is ( ahol nem mellesleg megszűnik az eddigi első 30 perc ingyenessége is ) valamint újabb közterületi parkolókat vonnak be a fizetős területek állományába. Legalábbis erre enged következtetni az egyik előterjesztés, amit 2019. december 19-én tárgyal a közgyűlésén Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és ami részletesen IDE KATTINTVA letölthető és olvasható. Az igazat megvallva ez ugye még nincs jóváhagyva, azonban a tapasztalataink alapján ami előterjesztésre kerül a városházán – és nem ellenzéki javaslat – az simán jóváhagyásra kerül. No de visszatérve a lényeghez, amint az említett dokumentum is tartalmazza eljött az ideje, hogy megemeljék a felszíni parkolóhasználati díjakat, hiszen azok 2013.01.01. óta nem változtak, a mélygarázsban pedig 2016.07.01. óta változatlan a fizetendő parkolójegy mértéke. Az előterjesztés az indoklásában arra hivatkozik, hogy a megváltozott gazdasági változások teszik indokolttá a díjfizetés emelését és ezáltal ugye növekednek az önkormányzat bevételei is, ahol úgy tűnik nagy szükség van az anyagi javak nagyobb mértékű bevételére. Az új díjak egyébként 2020 március elsején kerülnek bevezetésre, szóval addig még a […]
Megnyílt az Adventi Tárlat – Megjelent a Sopron...
Vasárnap nyitották meg a Soproni Képzőművészeti Társaság évzáró kiállítását, amely hagyományosan a Soproni Füzetek művészeti antológia bemutatója is volt egyben. A tárlat és a kiadvány szemléletes képet ad a város 2019-es kulturális és művészeti életér…
Ott az első győzelem!
2019.12.07. U11 3. forduló, Sopron Mezőörsi Oroszlánok – Harcos Darazsak 31-35 (8-2, 2-14, (3-4), 14-9, 4-6) – mivel ellenfelünk nem tudott kiállni az előírt létszámban, így a mérkőzést 2-0 arányban írták a javunkra. Harcos Darazsak: Keresztfalvi Blanka 18, Bujtás Rebeka 5, Darcsi Zsófia 5, Kiss Liza 3, Haraszthy Lilla 2, Völker Panna 1, Litresits-Lajter Mira […]
Megemlékeztek a sorsdöntő limanowai csata hőseiről
Megemlékeztek a limanovai csata hőseiről vasárnap a soproni Deák téren található Muhr Ottmár-mellszobornál. A 105 évvel ezelőtt történt ütközet során az osztrák-magyar csapatok megállították, és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó irányába át…
