Sopron.info.hu

Petőfi-díjas lett Szájer József

  2019 dec 03 / #hírek

Az elismerés nem keverendő össze azzal a díjjal, aminek a névadója szintén hazánk nagy költője és amit eleinte a soproni VOLT Fesztiválon, majd az utóbbi években a Balaton Soundon adnak át, hanem ez a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol-csoport kitüntetése, amit még 2009-ben alapítottak és  amellyel a régió azon kiemelkedő személyiségeit díjazzák, akik helytállásukkal, a szabadságáért hozott áldozatukkal példát mutattak és előremozdították a “közös jó”, a szabadság ügyét. Így tehát szó sincs arról, hogy az európa parlamenti képviselő beszállt volna a zeneiparba, hanem a közjóért tett, több évtizedes munkáját ismerték el ezzel a kitüntetéssel, amit most vehetett át a másik díjazott Lezsák Sándor társaságában.    Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke (j2) és Szájer József (Fidesz-KDNP) európai parlamenti képviselő (b2) Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j), Schmidt Mária történész, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja (k) és Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója (b) társaságában a Terror Háza Múzeumban tartott ünnepségen, ahol átvették a Petőfi-díjat, a közalapítvány és a Mol-csoport kitüntetését 2019. december 2-án. MTI/Balogh Zoltán   A Terror Házában tartott hétfői ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter méltatta a kitüntetettek tevékenységét, majd Schmidt Mária történész emlékeztette a résztvevőket arra,  hogy […]


Petőfi-díjat kapott Szájer József

  2019 dec 03 / #hírek

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szájer József európai parlamenti képviselő, Sopron díszpolgára kapta idén a Petőfi-díjat. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Mol-csoport kitüntetését hétfőn adták…


Megszépül a Fertőbozon található Gloriette

  2019 dec 03 / #Cikkmix

A kettőszáz éves kilátó és a dombra felvezető lépcsősor is megújul, derül ki az országgyűlési képviselő helyszíni beszámolójából.

Fotó: Barcza Attila Facebook

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a Facebook oldalán közölte a hír…


Itt a Mikulás legújabb dala, a soproni Drazsé zenekar tolmácsolásában

  2019 dec 03 / #hírek

Új dallal kedveskedik a soproni Drazsé zenekar a gyerekeknek, amelynek hallgatása közben a Mikulás helyébe kerülve érezhetjük át az ünnepek közelgő hangulatát. A népszerű helyi zenekar, amelynek tagjai Tóthné Freivolt Nóra, Bartokos Botond, Bodoki Péter és Kárpáti Péter mindig igyekszik meglepni az aprónépet valami olyan aktuális fülbemászó dallammal, amelyhez videóit és készítenek a kicsik nagy örömére.  Most sincs ez másképpen, hiszen az Ajándék című gyerekdalhoz, amely Galambos Bernadett versének a megzenésített formája, most egy  dalszöveges videó társul, melynek segítségével hamar megtaníthatjuk a gyermekeknek ezt a kedves verset, amit könnyed, fülbemászó muzsika kísér.  Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden bizonnyal sok kisgyermek szívébe lopja majd be magát ez a kedves dal.  Drazsé // Ajándék (dalszöveges videó a Mikulásról) Galambos Bernadett versének megzenésítése Mixing: Simonics SIMI Dávid Köszönet: Röglerné Hörömpöly Andrea Balogh István Grafit cica 🙂 ————————————————- Gyermek dalok/zenék Sopronból. Koncert rendelés: +36305952351 E-mail: drazse.zenekar.sopron@gmail.com https://www.facebook.com/drazse https://www.drazsezenekar.hu/ #gyerekdal #drazsé #mikulás Dalszöveg: Mikulás ha volnék: minden áldott éjjel, havat szórnék két kezemmel háztetődön széjjel! Mikulás ha volnék decemberi éjben: fehér hóban holdsütésben járnék csengettyűkkel.     Az együttes elérhetőségei: https://www.drazsezenekar.hu/ https://www.facebook.com/drazse/


A második félidei védekezés döntött (NB I. B.)

  2019 dec 03 / #hírek

NB I. B Zöld csoport – 13. forduló SMAFC – Óbudai Kaszások KA 70:51 (15:22, 22:16, 20:2, 13:11) 2019. december 6. (péntek), 19.00 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok SMAFC: Czukor 9/3, Soós 13/6, Horváth, Kovács 7, Panta 10. Csere: Márkus 13/3, Bakk 2, Németh 5/3, Krajisnik 7/6, Szegedi 2, Tukovits 2. Csaplár-Nagy Arnold (beszámoló): „Az Óbuda tovább →