Sopron.info.hu

“Találkozz Jézussal Budapesten!”

  2020 febr 02 / #hírek

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül Magyarország azon belül pedig Budapest, amely a katolikus egyház tanításai szerint Krisztus valós jelenlétét ünnepli az Eucharisztiában. Az eseményt egy fiatalos lendületű marketingkampány is kíséri, amelynek szemtanúi lehetnek a soproniak is, hiszen a város több pontján bannerek hirdetik az eseményt, a belvárosban pedig egy visszaszámlálóóra is kihelyezésre került a Hűségkút szomszédságában.  “Találkozz Jézussal Budapesten” esemény visszaszámláló órája a soproni Hűségkútnál. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu Ez lesz a második alkalom, hogy Magyarország otthont ad a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, hiszen annak  34. kiadását  is hazánkban tartották mégpedig 1938 májusában, ami körülbelül félmillió zarándok jelenlétében zárult egy misével a fővárosi Hősök terén. Az eseménysorozat idei 52. kiadása egyébként Magyarország életében is történelmi jelentőségű, hiszen 30 évvel azután tartják, hogy Magyarország a második világháború óta megtartotta első demokratikus választását. Mint az ismert az akkor történt rendszerváltoztatás és a vele együtt járó szabad  választások a kommunista uralom évtizedeinek a végét jelentették, amelynek hosszú korszakában  sok egyházi vezető és  hívő hazánkban is üldözésben részesült. A 2020 szeptember 13. és 20. között tartandó budapesti  Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai között misék, kulturális és lelki programok, kiállítások és fakultációk is lesznek, amelynek programjai napi bontásban is megtekinthetőek IDE KATTINTVA! A reklámkampány szövege talán sokakat megdöbbent, hiszen a “Találkozz Jézussal […]


U11 4. forduló, I csoport

  2020 febr 02 / #hírek

I csoport, Győr Móra F. Ált Isk. (GYKC)
12.45 Győri KC Lovagok – Sportdarázs
14.00 Harcos Darazsak – Mezőörsi Oroszlánok
15.15 1. mérkőzés vesztes – 2. mérkőzés vesztes
16.30 1. mérkőzés győztes – 2. mérkőzés győztes


Basket Challenge 3. nap

  2020 febr 02 / #hírek

09:00 Dávid Kornél Basketball Academy – Soproni Darazsak Basketball Academy
11:00 MOBI – Young Angels Kosice
13:00 Óbudai Kaszások Basketball Academy – Lvice Hradec Kralove


Koronavírus – a magyar felsőoktatás felkészült

  2020 febr 02 / #hírek

A felsőoktatás, a klinikai központok felkészültek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten….