a(az) 2020. április 20. nap archívuma
A teljes osztrák kormány felajánlja egyhavi tis...
Sebastian Kurz kancellár és Werner Kogler alkancellár bejelentette, hogy az osztrák kormány összes tagja felajánlja egy havi jövedelmét az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében. – számol be az APA hírügynökségre hivatkozva több osztrák portál is. Mint azt a politikusok elmondták, ez a felajánlás a társadalmi összefogás jele, a részleteket pedig a következő napokban ismertetik. Sebastian Kurz kancellár azt is hozzátette, hogy ez a fajta társadalmi szerepvállalás a világ minden részén időszerű lehet, hiszen jelenleg emberek milliói nélkülöznek vagy kerültek anyagilag nagyon nehéz helyzetbe. A kormányfő kiemelte azt is, hogy a szövetségi kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Ausztria sikeresen kilábaljon a válságból és az emberek mihamarabb visszazökkenhessenek a normál életvitelükbe. Werner Kogler alkancellár elmondta, hogy a kormány tagjai szolidaritásukat szeretnék kifejezni ezekben a kihívásokkal teli időkben és így is igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy a választott jótékonysági szervezeteken keresztül adományt juttassanak el részükre. Információk szerint egyébként nem is csekély összegekről van szó, hiszen Sebastian Kurz kancellár fizetése havi bruttó 22 327 euró, amelynek nettó összegét, így több mint 11 ezer eurót kap majd meg egy általa kiválasztott szervezet. Werner Kogler alkancellár 19 640 euró bruttó keresetéből 10 ezer eurót kap kézhez havonta, így ő arról a tiszteletdíjáról mond le egy szervezet javára. Az […]
A magyar huszártábornok, aki megsarcolta Berlint
Tudtad, hogy gróf futaki Hadik András megsarcolta Berlint? Mária Terézia kérésére mi magyarok beavatkozunk a 7 éves örökösödési háborúba, hogy megmentsük Ausztriát a megsemmisüléstől, miután az addigi barátai és szövetségesei a szászok, a bajorok, a po…
Képekkel emlékezik Bali Ákos is első szezonjáró...
Bali Ákos 2019 szeptemberében kezdett edzőként a Sportiskolánál. A Deák téren a kosárpalántáknál, illetve a Kenguru korosztályban a Lackneros Farkasoknál edzi a gyerekeket. “2019 szeptembere óta vagyok edző a Soproni Sportiskola Aka…
Ismét megrongálták a soproni BMX pályát
Ledöntötték a támfalat a BMX Sopron Sportegyesület pályáján annak ellenére, hogy a terület le van zárva a koronavírus miatt. A hír az egyesület internetes közösségi oldalán jelent meg hétfőn.
Uniós oltalmat kapott a Győr-Moson-Sopron megye...
Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot – elsőként a magyar sajtok közül – a hétfői nappal bejegyezte mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta …
Óriási sorok, szinte megrohamozták a kismartoni...
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében elrendelt korlátozások enyhítéséről döntött Ausztria, sorra nyitnak ki újra az üzletek. Április 20-án, hétfőn 70 helyen nyitottak meg ismét a McDonald’s gyorsé…
Sopront is érinti a Magyar Nemzeti Múzeum orszá...
A Magyar Nemzeti Múzeum Országjáró projektje sok éves hagyománnyal bír, évről-évre újabb tematika szerint járják be a hazánkat a szervezők és a tárlat gömbsátra, amely egyedülálló gyűjteményeknek ad otthont a vidéki városokban.
Amikor Széchényi Ferenc …
Gördülékenyen zajlik a digitális oktatás Sopron...
„Nagy örömmel számolhatok be nektek arról, hogy a Soproni Tankerületi Központ által fenntartott intézmények mindegyike jól megbirkózik az új kihívással, folyamatos és biztosított az online tanítás” – emelte ki Facebook-bejegyzésében dr. Farkas Ciprián,…
Hatalmas összefogás a Soproni Gyógyközpontban d...
Hatalmas összefogás valósult meg Sopronban és környékén azért is, hogy a helyi kórházban töretlenül küzdő egészségügyi dolgozók munkáját megkönnyítsék. A Sürgősségi Betegellátó Osztály számára például adományozott ételt, italt több étterem, pizzéria, c…
Magyar falu program: játszóterek újulhatnak meg...
Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak – mondta …
Lezárt akta: marihuána és lőfegyver(utánzat) a ...
A soproni rendőrök befejezték egy 45 éves helybéli férfival szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát. Forrás: police.hu A soproni nyomozók tudomására jutott, hogy egy helybéli lakos lakóhelyén marihuánanövényt termeszt. A férfi ingatlanjában 2019. október 22-én tartott kutatás során a lakás helyiségeiben, valamint a férfi által használt telken álló lakókocsiban, összesen bruttó 2791,5 gramm, részben feldolgozott, részben még száradó kábítószergyanús növényi származékra bukkantak. A kutatás eredményeként az intézkedők, a fogyasztáshoz és a termesztéshez használatos eszközöket, továbbá három engedély nélkül tartott fegyvert, vagy annak utánzatát, illetve lőszereket is lefoglaltak. A rendőrök K. Zoltánt elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A 45 éves soproni férfit a nyomozók kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A büntetőeljárásban az ingatlanban feltalált fegyvereket vagy azok utánzatát, illetve a lőszernek látszó tárgyakat a kirendelt igazságügyi fegyverszakértő megvizsgálta és véleményében megállapította, hogy azok között lőszeralkatrészek találhatók. Tekintettel arra, hogy azok megszerzése és tartása engedélyhez kötött, amellyel K. Zoltán nem rendelkezett, ezért ellene lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt szabálysértési eljárást is indítottak. Forrás: police.hu A Soproni Rendőrkapitányság a férfival szemben folytatott ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban […]
A kijárási korlátozás alatti vasárnap délelőtt ...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában ellenőrzött 166 sofőr közül egy esetben jelzett pozitív értéket az alkoholteszter.
Újkéren, a Béke utcában igazoltatták a rendőrök 2020. április 19-én 10 óra 50…
