a(az) 2020. május 2. nap archívuma
Két év alatt négyszer keletkezett tűz ugyanott,...
Április 25-én éjszaka ismét vonulnia kellett a lánglovagoknak arra a helyszínre, ahol az elmúlt két évben már négy esetet is regisztráltak. Már másodjára égtek autók.
Szakony, Felsőgyár utca
A Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület közösségi oldalán szá…
Happy Birthday, Jogi!
Ma ünnepli 27. születésnapját csapatunk litván légiósa, a továbbra is Sopronban tartózkodó Tauras Jogela, akit ezúton is szeretettel köszöntünk Jogi honlapunknak elmondta: továbbra is Sopronban van a családjával. Bár érdeklődött a lehetőségekről, hogy hogyan is juthat haza Litvániába, úgy tűnik, még marad egy ideig. A helyzetet bonyolítja, hogy a közelmúltban egy kedves, bohókás, Mylia névre […]
Sopronban készült fotóval emlékezett meg Orbán ...
Harminc évvel ezelőtt, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első országgyűlés A rendszerváltoztató folyamat végére tettek pontot az első szabad választások, mely során a 7,9 millió választásra jogosult polgárból 4,9 millióan jelentek meg a szavazófülkékben március 25-én és április 8-án. Az akkori miniszterelnököt Antall Józsefnek hívták, aki az MDF-FKGP-KDNP kormánypártok támogatottságát élvezte. A jelenleg kormánykoalíciót alakító Fidesz 21 mandátumot szerzett. Ennek okán az országgyűlés 2020. május 2-i ülésén ünnepi ülésnapon emlékezett arra, lényegében a teljes ellenzék részvétele nélkül, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament. De nem csak a tisztelt ház falai között emlékeztek, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán is megvillantott egy régi fotót. “Harminc éve a parlamentben. Fidesz-frakció 1990. Na, ki kicsoda?” Írta bejegyzéséhez a kormányfő, amin még a Fiatal Demokraták Szövetségének tényleges hajnala látható, hiszen olyan alakokat is fel lehet ismerni a közös fotón, mint Fodor Gábor és Unger Klára is, akik később már más pártok mellett tették le voksukat. De ott van a sorok között Kövér László, Deutsch Tamás, Szájer József, Áder János és Kósa Lajos, hogy csak a legismertebb ma is aktív politikusokat említsük. Érdekesség továbbá, hogy a képet Lobenwein Norbert készítette a soproni frakciótalálkozó alkalmával. Orbán Viktor 52. […]
Horváth József: Erősebbek vagyunk, mint valaha!
Az akadémia vezetősége már bejelentette a következő szezon csapatait és edzőit. Horváth József szakmai vezetőt faggattuk a változásokról, azaz: hogyan tovább sportiskola? – Mi volt az oka, hogy most, a korábbi évekhez képest sokkal korábban bejel…
Az M85-ös építése miatt félpályás korlátozás le...
Annak érdekében dolgoznak, hogy az autóút különszintű csomópontjaiba beköthessék a 84-es főút új nyomvonalát.
Információink szerint május 4-től kell ideiglenes forgalmi renddel számolni az M85-ös út Sopron-kelet és Nagycenk csomópontjainál. A félpályás…
Elballagtak
Néhány fiatal játékosunknak ezúttal az élet más területén kell bizonyítania. Hétfőtől ugyanis kezdetét veszi az érettségi. A járvány okozta helyzetben sajnos ezúttal csak virtuálisan tudunk a lányoknak útravalót adni, de amint a helyzet megengedi, személyesen is köszönteni fogjuk ballagóinkat, Cser Zsófiát, Dömötör Petrát, Inczédi Borbálát, Karácsony Tamarát, és Schöll Petrát. Lányok, sok sikert, kitartást kívánunk […]
Hétfőtől újra elérhető lesz a háziorvosi, fogás...
2020. május 4-től újraindul Magyarországon az egészségügyi ellátások nagy része, így a háziorvosi és a fogászati ellátás, a szakrendelések, az egynapos ellátások, a transzplantációk és a magánszolgáltatások is – derült ki az Index birtokába került levélből. A portál azt is hozzáteszi, hogy az egészségügyi intézmények vezetői várták a lépést, ám így is sok a kérdőjel. Kérdéses például, hogy honnan kapnak megfelelő számú védőfelszerelést. – teszi hozzá a lap. . illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum Kásler Miklós 2020. április 30-i keltezésű levelét aznap este, vagy május elsején reggel kapták meg az egészségügyi szolgáltatók vezetői. A miniszter azt írja, a járványhelyzet kedvező alakulása miatt elrendeli az egészségügyi ellátás újraindítását. Tehát május 4-től már nemcsak a sürgős, azonnali ellátást igénylő beavatkozások elvégzése engedélyezett, hanem szigorú higiénés szabályok betartása mellett újraindul a háziorvosi és házi gyermekorvosi, továbbá védőnői ellátások és a fogászati alapellátás, a járóbeteg szakellátás, ideértve a diagnosztikai ellátásokat és a fogászati szakellátást is, az egynapos ellátások, a fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitáció és a transzplantációs beavatkozások és a nem közfinanszírozott (magán) ellátások. Háziorvosi és fogászati alapellátás A lap kiemeli, hogy a háziorvosi és fogászati alapellátás újraindításának feltétele, hogy a beteg telefonon előzetesen időpontot kérjen, majd a rendelőbe lépéskor testhőmérséklet mérése szükséges. A betegeknek 1,5 méteres távolságot […]
Polgármesteri hatáskörben visszavonták a kórház...
Legalábbis a rendeletmódosításból nagyon úgy tűnik, dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere április 30-án, csütörtökön döntött a kérdésről. Mivel a közgyűlési ülésrend a rendkívüli helyzet miatt szünetel, így a törvény adta felhatalmazással élve egy személyben dönthetnek a települési önkormányzatok vezetői. A fizető parkolás rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosítása először a tavaly év végén borzolta a közhangulatot, az akkori módosításról szóló beszámolónk a megnövekedett parkolódíjakról és újabb fizetőövezetbe vont utcákról kellett, hogy szóljon. Mint ismeretes, a városvezetés az IV. zónát hozta létre a kórház körüli utcákra vonatkozóan. Az előterjesztői szándék szerint a kórházi szolgáltatást igénybe vevők és az ott lakók érdekét szolgálták volna azzal, hogy a parkolókat nem rendeltetésszerűen használók részére megszüntetik, megnehezítik az egész napos parkolófoglalást, akik nem csak az ingyenes helyeket foglalták, hanem bosszúságot is okoztak ezzel. A tervezett hatályba lépési dátum, tehát a fizetőövezet gyakorlati bevezetése 2020. március 1-e lett volna, azonban a fizetőautomaták telepítése csak ez után kezdődhetett volna, a beszerzéssel kapcsolatban itt írtunk. Az előkészítő tereprendezéseket már el is végezték a környező utcákban, a Lóki soron például egyel kevesebb parkolóhelyet is jelent egy parkolóautomata telepítésének helyszükséglete. Korábbi illusztrációnk Úgy tűnik, ennek a próbálkozásnak nem lesz valódi érvényben maradó rendelkezése, ugyanis az április 30-án, 18 óra után 1 […]
Fokozatosan újraindul az élet a SC. SOPRON csap...
Minden rendeleti és egészségügyi előírás szigorú betartása mellett újra igazi edzésbe állhatnak az SC. Sopron labdarúgópalántái, hiszen a fokozatosság elvét követve május első teljes hetében újra közös átmozgató edzéseken vehetnek részt a különböző korosztályokban szereplő játékosaik. fotó: cyberpress.hu archívum Portálunk információi szerint az egyesület minden szekció korosztályos csapatának a játékosait, először heti egy alkalommal várja majd a kijelölt időpontokban a sportpályákon ( Káposztás utca, Vasas pálya, Lővér körút ), hogy a hosszú kényszerszünet után ismét közös labdás foglalkozásokon vehessenek részt. A második héttől a tervek szerint már heti kettő edzés lenne, majd szép lassan “visszazökkennének” a korábbi menetrendbe az utánpótlásképző bázis játékosai. Ugyanez vonatkozik a Megyei I. osztályban éllovas felnőtt keretre is, akik szintén a jövő héten találkoznak először a járványügyi szünet óta. Igaz a bajnokság folytatása számukra is kérdéses – ez az MLSZ döntésétől függ majd – éppen úgy ahogy a kisebb korosztályoknál is, azonban fontos, hogy a srácok és természetesen a lány szekció játékosai is ismét a zöld gyepen, közösen készüljenek a későbbi megmérettetésekre. A hosszú kényszerszünet alatt egyébként az SC. SOPRON folyamatosan ügyelt arra is, hogy formában maradjanak a játékosok, hiszen online heti edzéstervekkel, élő internetes kapcsolat melletti kondicionáló edzésekkel is foglalkoztatták a labdarúgóikat, amelyeket a visszajelzések […]
Közlemény!
HIVATALOS KÖZLEMÉNY! Tisztelt Szülők! Kedves Játékosaink! Örömmel tájékoztatunk titeket, hogy május 4-én, hétfőn, a pénteken már közzétett 170/2020. (IV.30.) Kormányrendelet alapján újra megkezdődnek a csapatedzések! A foglalkozásokkal kapcsolatban, és…
