a(az) 2021. március 24. nap archívuma
Jakál Adrienn: Mészáros Lőrincék titkolják, mi ...
Több mint két évvel ezelőtt lezárta, a tavalyi évben pedig egy hosszas közbeszerzési eljárás után, amelyet többször módosítottak, végre sikerült eredményt hirdetni, és 8,9 milliárd forint értékben Mészáros Lőrinc kft.-je el is kezdhette a beruházást. – írja sajtóközleményében Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője és elnökségi tagja. Jakál Adrienn / fotó: cyberpress.hu archívum A Párbeszéd önkormányzati képviselőjeként a kezdetektől fogva számos kérdéssel kerestem meg Kárpáti Bélát, Barcza Attilát vagy éppen Farkas Cipriánt. Sajnos ezekre a kérdésekre konkrét választ sosem kaptam, helyette mindig a mismásolás. Múlt héten megkerestem Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy engedjen be a területre, és mutassa meg, hogy jelenleg milyen fejlesztés zajlik. A mai napon az alábbi elutasító levelet kaptam. – írja Jakál Adrienn. A Mészáros és Mészáros Kft. 2020. december 17-én munkaterületet kapott a „Fertő Tavi Vízitelep Fejlesztése” beruházás keretében a Sopron Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től, mint beruházótól. Az építési területen jelenleg olyan mélyépítési munkák zajlanak, amik fokozottan balesetveszélyesek. A fentiekre tekintettel sem a beruházó, sem a kivitelező nem járul hozzá a területre történő belépéshez. Természetesen megértem azt, hogy egy munkaterületen nem lehet csak úgy szabadon kószálni. – teszi hozzá a képviselő – ugyanakkor ennek a tiltásnak ellentmond az, hogy nem […]
Ausztria két tesztet vár majd el az ingázóktól?
Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland szigorítja a koronavírus-járvány elleni küzdelem miatt az védelmi rendelkezéseket, amely azért vált szükségessé, mert az említett régiókban a kórházak és az intenzív osztályok is egyre növekvő terhelés alatt vannak a sok megbetegedés miatt. Ezekről a szigorításokról szerda este tartottak sajtótájékoztatót, amelyekből kiemeltük a talán legfontosabb részleteket. Fotó: cyberpress.hu archívum A kereskedelem nagycsütörtöktől (április 1-től ) a húsvétot követő keddig (április 6-ig ) zárva tart. Csak a mindennapi vásárlásokra szánt élelmiszerboltok , gyógyszertárak és dohányboltok maradhatnak nyitva. A fodrászatok, masszázsszalonok és egyéb testikapcsolatot igénylő szolgáltatóknak is be kell zárniuk. Az iskolákban a távoktatás a húsvéti szünet után egy hétig lesz érvényben, utána az iskoláknak fokozatosan vissza kell állniuk a jelenléti oktatásra, de kötelező PCR tesztekkel! Az FFP2 maszk viselése a zárt helyiségekben is kötelező lesz abban az esetben, ha egynél több ember tartózkodik a helyiségben. Az irodákban és a munkahelyeken a fertőzés folyamatát folyamatosan ellenőrizni kell. Az FFP2 maszk viselése kötelező lesz a szabadban is forgalmas helyeken. Első lépcsőben 2021. április 1-től április 11-ig! Kötelező lesz hetente egyszer a teszt az oszrák munkavállalóknak abban az esetben, ha az alkalmazottak nem otthon dolgoznak. Szigorú és egész napos kijárási tilalmat vezetnek be és továbbra is érvényben marad a korábbi öt kivétel arra az esetre, ha valaki elhagyná az otthonát. Az otthoni […]
Ausztria – Bejelentették a korlátozásokat Burge...
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter a bécsi, az alsó-ausztriai és a burgenlandi tartományfőnökökkel szerda este bejelentette, hogy a három kelet-ausztriai tartományban milyen korlátozásokat vezetnek be a meredeken emelkedő koronavírus-fertőzöttség …
Tényleg jön az újabb korlátozás Kelet-Ausztriában
Az osztrák szövetségi kormány tagjai a keleti tartományok vezetőivel valamint egészségügyi szakértőkkel együtt éjszakába nyúlóan tárgyaltak arról, milyen intézkedéscsomaggal készüljenek a terjedő brit vírusmutáció megfékezése érdekében.Ez ugyanis annak az oka, hogy bár az aktív fertőzöttek száma nem olyan robbanásszerűen nő, mint ősszel, az intenzív ápolásra
The post Tényleg jön az újabb korlátozás Kelet-Ausztriában appeared first on Ikvahír.
Sűrű fekete füst lepte el Sopront
Az Ágfalvi úton csaptak fel a lángok 2021. március 24-én, egy műanyagipari vállalat telephelyére riasztották Sopron mellett nyolc másik település katasztrófavédelmi egységét. A tüzet eloltották, jelenleg az utómunkálatokat végzik. Részletek a káresemén…
Soproni harmadik hely a szinronúszó OB-n
Sikeresen mutatkoztak be a SYNCHRO SOPRON SE versenyzői az év első szövetségi versenyén. Turi Andrea beszámolója Hosszú kihagyás után álltak rajthoz a SYNCHRO SOPRON SE versenyzői a február végén megrendezett szinkronúszó országos bajnokságon, melyet a Magyar Szinkronúszó Szövetség a kialakult pandémiás helyzetben a legszigorúbb biztonsági előírásokat betartva rendezett meg a Duna Arénában, ahol 17 egyesület […]
Tűzeset az Ágfalvi úton, képeken mutatjuk az ol...
Március 24-én a délutáni órákban hatalmas készültséggel riasztották a tűzoltókat a soproni Ágfalvi útra, ahol egy kétezer négyzetméteres raktárcsarnokban keletkezett tűz. Információink szerint a festőüzem és az összeszerelőműhely tetőszerkezete teljesen leégett, a tűz oka ez idáig azonban ismeretlen. A tűzben az épület teteje beszakadt, a falai bedőltek. Úgy tudjuk, személyi sérülés nem történt. Fotó: Kránitz Roland A káreseményhez a soproni, a sopronkövesdi és a kapuvári hivatásos tűzoltók vonultak először, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották a lángokat. A helyszínre riasztották a csornai, a sárvári, a szombathelyi, a lébényi, a győri és a pápai hivatásos tűzoltókat is, továbbá a katasztrófavédelem mobil laborját. A helyszínre értek a nagylózsi önkéntes tűzoltók is. A közeli lakópark élőket, negyven ház körülbelül száz lakóját, a füst miatt a munkálatok idejére elzárkózásra kérték és az Ágfalvi út érintett szakaszát is lezárták. Az üzemből kiáramló sűrű, koromfekete füst beborította a várost, még a több tíz kilométerre fekvő településekről is látható. Kilenc település tűzoltói oltották a raktárcsarnokban keletkezett tüzet, a Katasztrófavédelem 17:59-kor keltezett tájékoztatása szerint sikerült megfékezni a lángokat. A rajok az utómunkálatokat végzik. Információnk szerint az útzárat várhatóan 20-21 óra körül feloldásra kerül. Fotó: Kránitz Roland Korábbi cikkünk ide kattintva érhető el. Fotó: Kránitz Roland Fotó: Kránitz Roland Fotó: Kránitz Roland Fotó: Kránitz Roland […]
Megfékezték a lángokat az Ágfalvi úton
Kilenc település tűzoltói oltották el az Ágfalvi úti raktárcsarnokban szerdán keletkezett tüzet. A rajok az utómunkálatokat végzik.
RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS – tűzeset – fényképekkel
Sopronban az Ágfalvi úton az egyik ipari létesítményben tűz keletkezett, mely során jelentős mennyiségű füst szabadul a környezetbe. A tűzoltók
Nagy a füst a kigyulladt üzemcsarnok környékén,...
Nagy a füst az Ágfalvi úton szerdán kigyulladt üzemcsarnoknál, a környéken lakókat arra kérik, lehetőleg maradjanak otthon, és ne szellőztessenek.
Kigyulladt egy üzemcsarnok Sopronban!
A tűzoltók nagy erőkkel vonulnak az Ágfalvi útra, ahol a helyszíni beszámolók szerint hatalmas fekete füst gomolyog a városrész felett.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy üzemcsarnok tetőszerkezete kapott lángra Sopronban, az Ágfalvi úton. …
