a(az) 2021. május 2. nap archívuma
Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztr...
Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit – idézte a Der Standard osztrák napilap vasárnap Wolfgang Mückstein egészségügyi minisztert, aki az APA osztrák hírügynökségnek adott interjút. PRINTSCREEN Az elmúlt napokban öt újonnan regisztrált pozitív esetnél fennáll a koronavírus indiai mutációjának gyanúja, ezek közül kettőt Salzburgban, hármat pedig a magyar határ közelében fekvő Miklóshalmán ( Nickelsdorf ) találtak. A levett mintákat még vizsgálják, egyértelmű és pontos eredmény jövő hét közepére várható. A miniszter elmondta, hogy Ausztria már csütörtökön elrendelte a repülőgépek beutazási tilalmát Indiából, és a kontaktkutatást mindkét tartományban rendkívüli alapossággal végezték el hatóságok. “Mindenesetre megnehezítjük az indiai mutáció hazai elterjedését” – tette hozzá bizakodóan. Május 19-től annak, aki étterembe, színházba vagy éppen labdarúgó-mérkőzésre akar menni, igazolnia kell, hogy beoltott, illetve felgyógyult a betegségből, ezek hiányában azonban minden alkalommal negatív koronavírus tesztre lesz szüksége. Az antigén teszt 48 óráig, a PCR teszt 72 óráig lesz érvényes. Azoknak, akik már legalább az oltás első adagját megkapták, és a beadástól számítva 21 nap eltelt, a továbbiakban már nem kell teszteltetniük magukat. Májusban egyelőre a különböző igazolások szolgálnak majd belépőül. A digitális változattal Mückstein június előtt nem számol, mert a telefonon tárolható QR-kódos verziónak minden szempontból meg kell felelnie az adatvédelmi rendelkezéseknek, és […]
REGIONÁLIS LEÁNY SERDÜLŐ BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ...
ÉSZAK-NYUGATI RÉGIÓ „A” csoport Helyszín: Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok „kisterem” 2840 Oroszlány Szent Borbála tér 2. 10.00 SOPRONI DARAZSAK AKADÉMIA A – OSE AMAZONOK (LRSE-9042) 12.00 SZÉCHENYI KA B – ZALAEGERSZEGI KTE (LRSE-9041) 14.00 3. helyért (LRSE-9043) 16.00 Döntő (LRSE-9044) „B” csoport Helyszín: Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola Várpalota, Szent Imre u. 3-5., […]
Kosárpalánta 3. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok, 9400 Sopron, Ady Endre út 5.
Program: https://www.kosarpalanta.hu/championship.php?year=2020&round=3
LEÁNY SERDÜLŐ BAJNOKSÁG FŐTÁBLA III. FORDULÓ, I...
Helyszín: Novomatic Aréna Sopron, Lackner Kristóf u. 48, 9400
9.30 BEAC-ÚJBUDA KA A – CSATA DSE (LOSF-3015)
11.15 DARAZSAK SPORTAKADÉMIA – DVTK AKADÉMIA A (LOSF-3016)
Videóval köszöntötte az édesanyákat a Soproni F...
Weöres Sándor Buba éneke című versével köszöntötték édesanyjukat a Soproni FAC 1900 Sport Egyesület atlétái és kézilabdásai. A verses videóban az ifjó sportolók egy-egy sort szavaltak el.
Autójában találtak a rendőrök kábítószergyanús ...
A 26 éves soproni járművezető drogtesztje is pozitív lett.
Végig kézben tartottuk a meccset (NB I. B)
NB I. B Zöld csoport – Rájátszás a 9-14. helyért – 3. forduló SMAFC – EKE Eger KOK 84:54 (26:20, 23:15, 17:9, 18:10) 2021. május 1. (szombat), 19.00 – Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok Részletek >>> SMAFC: SIMON Balázs 2, PAPP Barna 19, KOVÁCS Benedek 15, BAKK Krisztián 13, CZUKOR Bence 18, NÉMETH Márk 6, HEISZENBERGER Norbert 6, HENCZ Balázs 5, HIPSÁGH Barna, SZEGEDI Márton Dezső. Meszlényi Róbert (beszámoló): „Nehéz tovább →
Érettségi – Hétfőn a magyar nyelv és irodalom í...
Hétfőn reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról. illusztráció / archívum Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelési államtitkára korábban elmondta: egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban csak ajánlott – közölte az államtitkár. A magyarérettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten. Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldani: az elsőre 90 percet kapnak. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben. A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Ennél szintén választani lehet, egy műértelmező szöveget kell megírni, amelynek 400-800 szóból kell állnia. Ez lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése. A következő hetekben 1159 helyszínen 111 750 diák érettségizik […]
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel ...
Hétfőn reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról….
