Sopron.info.hu

25 perc izgalom után hoztuk a kötelezőt

  2008 dec 14 / #lapszemle

Nagy dobópárbajjal indult a mérkőzés. Első három három akcióját mindtét csapat kosárral zárta. A negyed közepén Cruz és Dies kosaraival megléptünk. Ez azonban talán túlságosan is megnyugtatta a fiúkat, akik a szakasz második felében a védekezést gyakorlatilag teljesen mellőzték.

Dagostino két triplája nagy lökést adott a debütáló edzőjük felé nyilván bizonyítani próbáló hazai játékosoknak, akik kihasználva a fölöttébb lezser védekezésünket, jelentős előnyhöz jutottak.

A második szakaszban – talán a jobb későn, mint soha szlogent szem előtt tartva – elkezdtek védekezni játékosaink. Csapatunk 8-2-es rohammal indította a negyedet, majd Brooks és Körtélyesi triplájával meg is fordította az állást. Ekkor egyértelműen a soproniak akarata érvényesült, Dies jóvoltából tovább nőtt a különbség. Sajnos a félidő végén a jelents előny birtokában könnyelműsködni kezdett a társaság, így Kennerly ponterőssége révén nyílttá tette a meccset a DEKE.

A második félidőt puha védekezéssel és több eladott labdával kezdte csapatunk. Ware és Maxwell vezetésével hamar kiegyenlített a Debrecen. A negyed közepén Dies bődületes zsákolása hatalmas lendületet adott a srácoknak. Couisnard-t nem tudták tartani a debreceniek, a szakasz végén pedig Cruz és Boldizsár tripláival 10 pontra nőtt az előny.

Cruz a negyedik negyed elején is beemelt két triplát, a vendégek ekkor csak szenvedtek a jól záró soproni védelem mellett.

Összességében a harmadik negyed második és a negyedik negyed első felének koncentrált, jó játéka elég volt a biztos sikerhez. A csapat két és fél negyeden át azért időnként a szívbajt hozta edzőre, vezetőre szurkolóra, de amikor igazán komolyan vette a játékot, figyelt a védekezésre és szervezetten, csapatként kosarazott támadásban, akkor egyértelművé tette: a hűség városának férfi csapata jelenleg jobb,mint a cívis város együttese.

Fodor Péter: Csak egyes időszakokban tudtuk megvalósítani, amit elképzeltünk, az első negyedben és a harmadik elején. Sajnos a mérkőzés többi szakaszában megmutatkozott a két csapat játékosai közötti képességbeli differencia és az, hogy a Sopron magasabb sebességi fokon tud játszani.

Meszlényi Róbert: Jobban bírtuk erővel és a szünet után jobb erőnlétünk megmutatkozott a második félidőben. A kritikus helyzetekben néhány extra villanással rukkoltak elő játékosaink.

DEKE-sÖrdögök 80-97 (31-24, 14-28, 20-23, 15-22)
Debrecen, 400 néző. V.: Kiss, Szabó, Fodor.
DEKE: Dagostino 14/6, Maxwell 14/3, Tóth G. 7/3, WARE 19, KENNERLY 18. Cs:Szabó A., Takács D., KUTASI 8/6 Erdei. Edző: Fodor Péter.
Soproni sÖrdögök: CRUZ 16/9, BROOKS 25/6, COUISNARD 23, Körtélyesi 10/6, DIES 14 Cs: BOLDIZSÁR 5/3, Vesztergom, Csorvási 4, Halmai, Horányi. Edző: Meszlényi Norbert.