Két hete, első edzőmeccsünkön – akkor még csak két légióssal a sorainkban – 30 ponttal kikaptunk a ZTE vendégeként. Ma a Göcsej-kupán, kiegészülve a két mezőnyemberrel Pittsszel és Johnsonnal, egy fordulatos mérkőzésen jól kezdve, majd nagyot hajrázva legyőztük az egerszegieket

SKC-ZTE 95-92 (26-18, 32-32, 16-25, 21-17)
Göcsej-kupa, Zalaegerszeg
Göcsej-kupa, Zalaegerszeg
SKC: PITTS 23, JOHNSON 18/6, Takács 4, RIVERS 17/9, CARTER 23.
Cs.: SUPOLA 7, Werner, Élő.
Cs.: SUPOLA 7, Werner, Élő.
Fordulatos játékkal indult az összecsapás, Melvin Johnson hármasára építve 7-2-re elléptünk, de utána egy 6-0-lal fordítottak a hazaiak. Pitts lépett elő és egy 8-2-vel ismét megugrottunk, de csakhamar utolértek minket a vendéglátók. 15-15 után magyar cserejátékosaink villantak, Molnár Marci triplával, Supi pedig duplával járult hozzá, hogy egy 11-3-as rohammal 8 pontos előnyt szereztünk a negyed végére.

Térfélcsere után ugyan próbált közelíteni a ZTE, de a szakasz közepéig nálunk volt az előny. Ekkor jött egy hullámvölgy, egy 9-0-lal fordítottak a zalaiak. Eric Carter révén azért “kapcsoltunk”, a záró etap 1 pontos ZTE vezetésről indult.Ennek közepén 8 pontosra nőtt a hátrány, remekül dobtak a ZTE játékosai. Volt tartásunk, Pitts vezetésével egy 13-4-gyel bő 1 perccel a vége előtt, újra magunkhoz ragadtuk a vezetést. Az utolsó percben Demetre 4 büntetőt is dobhatott és nem remegett meg a keze, így legyőztük az ZTE-t.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- ÖRÖM ÉS AGGODALOM: Mérföldkő és nehéz napok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- A közösség ereje: Tesla Supercharger lehet Sopronban
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
