A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csak idén, öt hónap alatt mintegy 631 millió forintot költött a kezelésében lévő közutak mentén és pihenőhelyeken összegyűjtött hulladék elszállítására és ártalmatlanítására. Ennek jelentős része az illegálisan elhelyezett hulladék, a társaság felmérése szerint jelenleg mintegy 6000 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemétkupac található a közutak mentén, melyet folyamatosan számolnak fel, de újra és újra megjelennek. Az illegális szemétlerakások száma évről-évre növekszik, idén már 1420 tonnányi szabálytalanul kihelyezett szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak hivatalos lerakóhelyekre a Közút munkatársai.
A társaság nemcsak a kezelésében lévő 32 ezer kilométernyi burkolatot és az útmenti területeket takarítja rendszeresen, hanem a pihenőhelyeken, parkolókban elhelyezett kommunális és szelektív hulladéktárolókat is üríti. A cég lehetőségeihez mérten jelentős erőforrásokat fordított arra, hogy a közúti, főleg gyorsforgalmi pihenők területe rendezett legyen. Ugyanakkor így is napi probléma, hogy a kihelyezett szemetes tárolókba és mellé olyan hulladékot helyeznek ki, melyek nem a közlekedés során keletkeznek, ilyen például a háztartási hulladék vagy a lomtalanításra ítélt szemét. Az is gyakori probléma, hogy a közút melletti bokros, fás területre is illegálisan helyeznek ki háztartási szemetet, sittet, egyes esetekben akár veszélyes hulladékot is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségei átlagosan csaknem 1 hónapot csak szemétszedéssel és annak elszállításával töltenek, ami jelentős mértékben lefoglalja a humán erőforrás kapacitásait, nem mellékesen hatalmas költségeket is felemészt.
A társaság saját kampányokkal igyekszik csökkenteni a szemetelés mértékét. Idén tavasszal a koronavírus miatt kialakult helyzet nem tette lehetővé, de tavaly tavasszal és ősszel is megrendezte „Jobb, ha el se dobod!” címmel országos szemétgyűjtési akcióját, melyhez országszerte mindkét alkalommal 12-12 ezer fő csatlakozott, köztük a környezetükért tenni akaró önkormányzatok, iskolák, helyi közösségek és egyéni résztvevők is. Továbbá minden évben csatlakozik a cég az Innovációs és Technológiai Minisztérium TeSzedd! akciójához is. A társaság a kampányok lebonyolításával azt reméli, hogy érezhető szemléletváltozást ér el a lakosság körében, hiszen a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől. A szemétgyűjtési munkák csak tavaly mintegy 1,5 milliárd forintot emésztettek fel a társaság költségvetéséből.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
