Sopron.info.hu

SC. Sopron: Győzelem a BKV-Előre otthonában

Az NB III. Nyugati csoportjának 10. fordulójában a BKV-Előre együtteséhez látogatott férfi felnőtt csapatunk, akik ismét megszerezték a három bajnoki pontot. 

Az első félidőben javarészt mezőnyjáték folyt a pályán, kevésszer forogtak veszélyben a kapuk mindkét oldalon, így kijelenthető hogy amolyan óvatos, ismerkedős küzdelem volt látható.

A második játékrészben aztán nagyobb fordulatszámra kapcsoltak a csapatok, amelynek következtében mindkét együttesnek komoly lehetőségei adódtak a gólszerzésre, hiszen több jelentős helyzet is kialakult a kapuk előtt. Érezhető volt, hogy előbb-utóbb az egyik csapat gólt szerez és ezzel akár el is döntheti a három pont sorsát, hiszen a meccs képe már a klasszikus egygólos derbik hangulatát idézte. Szerencsére azonban ezt az egy gólt a soproni csapat szerezte, mégpedig a 84. percben, amikor is  egy kontratámadás után Krizsonits Mátyás lépett ki ziccerben és a kapust is kicselezve a hálóba lőtt. A hátralévő időben több gól már nem született, így az SC. SOPRON csapata immár zsinórban az ötödik bajnoki győzelmét szerezte meg.

 


Rendbontás a REAC-Győr meccs után

további részletek

Bemutatkozik Gőbl Gábor

további részletek

Babos Tímea az MTK-ba igazolt

további részletek

Babos Tímea a világ legszebb tengerpartján járt

további részletek