Sopron.info.hu

A CSZKA Moszkva legyőzésével a Sopron már biztosan nyolcaddöntős

  2008 dec 10 / #lapszemle

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán 77–68-ra győzött a CSZKA Moszkva ellen az Euroliga B-csoportjában. A magyar csapat Jelena Milovanovics vezérletével remekül kezdett (11–0-ra lépett el az elején), és előnyét végig megtartva bravúros győzelmet aratott, mellyel biztosította helyét a nyolcaddöntőben.A két csapat moszkvai mérkőzését 81–77-re nyerte a CSZKA, de azon a találkozón még játszhatott Kathleen Macleod, a Sopron ausztrál játékosa, aki most vakbélgyulladás miatt harcképtelen, akárcsak Semsei Barbara, aki térdszalagszakadás miatt nem léphet pályára még jó darabig.

E problémák ellenére szenzációsan kezdett a magyar csapat, mely 11–0-ra ellépett az elején. Az oroszok később sem tudták felvenni a ritmust, így Jelena Milovanovics vezérletével az MKB az első negyed vége előtt már 19–4-re vezetett – a hárompontosokat kiválóan dobó szerb 19 pontot szerzett az első két negyedben.

A második játékrész elején is tovább folytatta remek játékát a Sopron, a Macleod és Semsei távollétében kényszerből irányítót játszó Honti Kata ezúttal is remekül helyt állt a számára kissé szokatlan szerepkörben, a duplákat hiba nélkül dobta, és kiosztott néhány asszisztot is.

A kevés bevethető játékos miatt azonban fáradni kezdett a hazai csapat, melyet így a világklasszisok sorát felvonultató oroszok a nagyszünetig nyolc pontra megközelítettek (42–34), abszolút nem volt tehát lefutva a találkozó.

A CSZKA legjobbja a 168 centis Rebecca Hammon és a belga Ann Wauters volt, de ők sem parádéztak igazán, így az utolsó negyed előtt még mindig 58–49 volt a soproniak javára.

A záró tízpercben Krivacevic Tijana is fontos pontokat szerzett, de az oroszokat végleg megtörő triplát az ezen a napon bombaformában játszó Milovanovics dobta, 75–62-re alakítva az állást. Az utolsó perc így izgalommentesre sikeredett, a zárószót Honti mondta ki, aki Milovanovics passza után bedobta a mérkőzés utolsó kosarát, beállítva ezzel a 77–68-as végeredményt.

A győzelem egyben azt is jelenti, hogy Székely Norbert csapata biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

nso.hu