Sopron.info.hu

A harmadik meccs dönt a Sopron és a Salgótarján között

  2009 máj 23 / #lapszemle

Két – remek – meccs után 1-1-re áll a férfi NB I/B két nyert mérkőzésig tartó fináléja a Wamsler SE Salgótarján és a SMAFC-NYME csapatai között.

Salgótarjánban – ahol valóságos kosárláz tört ki – több, mint ezer néző előtt 98-86-ra nyert a Wamsler. A tarjániak belső hármasa, a Jaroslav Gorski, Hartvich Tamás és Vavra András alkotta trió remekelt. Utóbbi 21 pontjával és 10 lepattanójával dupla-duplát ért el – hab a képzeletbeli tortán az 5 gólpassz a rutinos centertől.

Hartvich 27, Gorski pedig 16 ponttal zárt, s az irányító Sebők Tamás is ugyanennyit “vágott”, Wehner Zoltán pedig 11-et dobott. A salgótarjáni kezdő ötös minden tagja tíz egység fölé jutott tehát.

A soproniaknál ketten, Balogh Gergely és Csaplár-Nagy Arnold “telibe lőtték” a tízest, ezúttal is a rutinos Pojbics Szabolcs volt a vezér az egyetemieknél, 28 ponttal, 8 assziszttal. Vetési Imre csapatánál jó volt a kispad, hiszen Derdák István és Vesztergom Zoltán 8-8, Karácsonyi Zsolt pedig 6 pontot tett bele a közösbe.

Jött a második meccs az elmúlt pénteken Sopronban. Telt ház, 600 néző volt a Krasznai-csarnokban, a munkanap ellenére Salgótarjánból is átruccantak az ország másik végébe legalább százan.

A meccs nagy részében a remeklő külső sora által vezetett – Pojbics 32, Balogh 16, Bausz 13 ponttal zárt – hazai SMAFC akarata ervényesült.

Ezt egy idő után egyre nehezebben viselte a vendégcsapat, amelynél a második félidőben egy akció után jött egy technikai és egy kiállítás – a kispadról.

Az eset érdekes módon a vétlen SMAFC-ot zavarta meg, az ekkor szintén magas sora által “húzott” nógrádi együttes Sebők vezérletével szinte poraiból támadt fel, s tette igen szorossá a csatát.

Fel is jöttek a vendégek, szorossá tették a végjátékot, amelyben Csaplár-Nagy blokkolt kritikus pillanatban, majd Pojbics rutinja újra pontokban jelentkezett. Végül 91-82-re nyert a SMAFC-NYME.

A hazaiaknál Pojbics 32 ponttal és 5 assziszttal zárt, Csaplár-Nagy dupla-dupla (11 pont 9 lepattanó), Gombás pedig tripla dupla (10 pont 10 lepattanó, 9 gólpassz) közelében teljesített, míg a vendégeknél Vavra ismét “dupa-duplázott” (17 pont, 12 pattanó), Sebők 19 pontjával s 5 gólpasszával vezéregyéniség volt.

A hangulat is parádés volt, mindkét tábor jórészt övéi buzdításával, s nem az ellenfél becsmérlésével volt elfoglalva. Két kitűnő meccs után tehát 1-1 az állás. Szombat este hat órakor jön a mindent – pontosabban az NB I/B-s bajnokság első helyét – eldöntő harmadik csata.

Várhatóan újból parádés meccset láthatnak a nézők, akik minden bizonnyal ezúttal is szép számban gyűlnek majd össze a Honvéd csarnokában Budapesten. A hírek s a tervek szerint mindkét csapat szurkolói buszok indítását tervezi…

A mérkőzés időpontja: 2009. május 23. szombat – 18.00

A mérkőzés helyszíne: BHSE Kosárlabda Terem (1134, Budapest, Dózsa Gy. u. 53.)

1. mérkőzés:

Salgótarján – SMAFC-NYME 98-86 (26-22, 27-25, 23-18, 22-21)

2. mérkőzés:

SMAFC-NYME – Salgótarján 91-82 (19-15, 26-18, 22-24, 24-25)

B.L.

ferfikosar.hu