Sopron.info.hu

A KFT interjúja a Sopron.info.hu-nak

  2008 szept 18 / #csak úgy

A KFT interjúja a Sopron.info.hu-nakA KFT 1981-ben alakult. Tagok: Laár András, Bornai Tibor, Márton András és II.Lengyelfi Miklós. Az együttest nem kell bemutatnunk egyik olvasónknak sem, hiszen nagy rajongótáboruk van ország szerte, így Sopronban is!

Idén sokak örömére fellépnek a Volt fesztiválon is! A Sopron.info.hu szerkesztőségéből, Demuth János beszélget a zenekar tagjaival.

Mindenek előtt had köszönjem meg olvasóink nevében, hogy elvállaltátok az interjút. Sok városban volt már fellépésetek, adtatok koncertet, köztük Sopronban is. Hogy tetszett városunk?

Még nem számoltuk össze pontosan, de közel lehetünk a kétezredik koncertünkhöz. Sokszor léptünk fel Sopronban, de ettől függetlenül is régóta szeretjük a város hangulatát.

Hogyan készültök a Volt fesztiválon való fellépésetekre, és mit jelent számotokra a Volt?

Minden évben változtatunk a műsoron, az idei Voltra az elmaradhatatlanok mellé több ritkán hallott régi, keményebb számot vettünk elő.

Milyennek találtátok, találjátok a Soproni hallgatóságot?

Mindenki lelkesen együtt ugrál a koncert elejétől a végéig akárhonnan is jött, a verseinket is élvezik. Szeretünk nekik játszani.

Számos városban megfordultatok már hazánkban, sok emberrel találkoztatok, beszélgettetek. Hogy látjátok, mi ma az embereknek a legfőbb test-lelki-szellemi problémáik?

Kinek ez, kinek az. Persze az is igaz, hogy politikusok sokakat egymásnak ugrasztottak, és sokan ugrottak is. A pénztelenség is sokakat nyomaszt, ugyanakkor minden újonnan nyíló plaza tele van vásárlókkal. A legszembetűnőbb talán az, hogy rengetegen nem látnak túl azon, amit a média nyom feléjük.

Mit tudtok tanácsolni, javasolni nekik?

Legszívesebben nem tetszelegnénk semmilyen tanácsadói szerepben, de hogy ne maradjon illetlenül megválaszolatlan ez a kérdés, az előzőekkel kapcsolatban röviden azt, hogy érdemes sokkal jobban hallgatni a saját paraszti józan eszünkre, és érzékenyen odafigyelnünk az ösztöneinkre, tapasztalatainkra, emlékezetünkre, hogy ki, mit, miért is akar beadni nekünk. Mindenki elsősorban magának higgyen.

Mindig fontos számotokra, hogy a maximumot nyújtsátok. Jelen van-e életetekben a holisztikus életmód /test-lélek-szellem/ harmóniája, és a prevenció, megelőzési eljárások?
Meséljetek nekünk erről egy kicsit bővebben kérlek.

A testi-lelki harmóniát sokféleképpen lehet megteremteni, fenntartani. De van amikor kevésbé sikerül. Rengeteget számít a zene, a koncertezés, a szellemi elfoglaltságok és nem utolsósorban a családi, az érzelmi kapcsolatok. Ezek mellett a zenekarban van aki jógázik, van aki edzőterembe jár, fontos a testi edzettség, ami egyben a prevenció leghatékonyabb módja.


Melyik honlapon olvashatunk fellépéseitekről, a zenekarral kapcsolatos aktuális eseményekről?

A www.kft.hu-n minden fent van. Ősszel új számokat adunk ki, azzal egyidőben megújul a weblap is.

Mit üzentek a Sopron.info.hu olvasóinak?

– Azt, hogy érezzék jól magukat, nevessenek egy jót ezen a Honoluluban készült zenekari videófelvételen: http://uk.youtube.com/watch?v=0BIc76PFr0M

Nagyon szépen köszönöm még egyszer az interjút, és további sok sikert, és minden jót kívánunk nektek.
Demuth János