Sopron.info.hu

A kolerajárvány áldozataira és a temetőalapításra emlékeztek Brennbergbányán!

  2018 aug 31 / #hírek

Az 1873. évi hatalmas kolerajárvány nem kerülte el Brennbergbányát sem, amely az akkori bányász kolónia tagjaiból 120 emberéletet követelt. Az akkori közegészségügyi illetve temetkezési szokásokat egyébként az is mutatja, hogy az akkori bányásztelep halottjait egészen a járvány okozta halálozásokig Ágfalván temették, de a fertőző járvány miatt a kolera áldozatait nem engedték a közeli község sírkertjébe temetni, így megoldást kellett találni. Ekkor különítettek el egy részt Brennbergbányán temetőnek, amely így a helyi sírkert – mondhatni – alapítása is volt. Mindezekre emlékezve a Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes és Görbehalom Településrészi Önkormányzata úgy döntött, hogy egy emlékkeresztet állít a temetőben, amelynek felállítására és felszentelésére 2018.08.31-én került sor. Az ünnepségen Dr. Berkesné Dr. Ács Gabriella járási tisztifőorvos mondott emlékező gondolatokat, aki felidézte az egykori járvány helyi vonatkozású adatait illetve azokat a fontosabb momentumokat, amelyeket akkor tettek az egészségügyben dolgozók a továbbterjedés megelőzésének érdekében. A keresztet Németh Attila plébános szentelte fel, majd koszorút helyezett el Táp Lászlóné a településrészi önkormányzat elnöke valamint Mágel Ágost, Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője. Az ünnepség végén a tavaly decemberben  felszentelt új brennbergbányai zászlóra felkötötték a keresztállítás emlékére az első díszszalagot is, amely az eseményre emlékezteti a települést a jövőben.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt