Sopron.info.hu

A Magyar Tudomány Ünnepe – 2006

  2006 nov 06 / #programajánló

A Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat évről-évre szélesebb körben arat sikereket.
A tudomány népszerűsítése, a kutatók munkájának “közfigyelem előterébe állítása” érdekében indította el 1997-ben az MTA “A magyar tudomány napja” rendezvénysorozatát. Kezdettől együttműködnek a szaktárcákkal, társadalmi intézményekkel, tudományos szervezetekkel, iskolákkal és egyetemekkel.


Az Országgyűlés a 2003. évi XCIII. Törvénye november 3-át – azt a napot, amelyen Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta 1825-ben, ezzel lehetővé téve a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.

Az Országgyűlés a 2003. évi XCIII. Törvénye november 3-át – azt a napot, amelyen

Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta 1825-ben, ezzel lehetővé téve a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.A 2006. évi rendezvénysorozat november 3 – november 30. között kerül megrendezésre. Központi tematikájának a Rendezvénytanács az Evolúció – Fejlődés – Revolúció gondolatkört választotta. Nem véletlenül.
Az evolúció elmélete manapság reneszánszát éli a természettudományokban, megközelítési metódusként adaptálható azonban a kultúrára és a társadalomtudományokra is, ahol egyre gyakrabban találkozunk Darwin nevével és gondolataival.
Az „Evolúció – Fejlődés – Revolúció” tematikája a biztosíték arra, hogy a közönség idén sem fog csalódni a tudományos előadásokban, ismeretterjesztő beszélgetésekben, hiszen a magyar tudományosság legkiválóbb képviselői mutatják be legújabb eredményeiket. Az előadásokhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetések, viták, kiállítások, könyvbemutatók a felvetett témák többoldalú megismerésével kecsegtetnek.
A program egyre fontosabb elemévé válik a regionalitás hangsúlyozása. A budapesti helyszínek mellett az ország egyetemi városai szorosan kapcsolódnak.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2006. évi rendezvénysorozatának megnyitójára 2006. november 6-án 11.00 órakor került sor Szegeden, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban(Szeged, Ady tér 10).
Szeretett városunkban a következő előadásokat tekinthetjük / hallgathatjuk meg:Ionoszféra- és Magnetoszférafizikai Szeminárium
2006. nov. 6. hétfő 14.00 – 2006. nov. 9. csütörtök 12.00
MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet
9400 Sopron, Csatkai E. u. 6-8.Ember és művészet
2006. nov. 7. kedd 10.00
Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar
9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5., I. em. E/1.Az alternatív energiaforrások hasznosításának gazdasági kérdései
2006. nov. 8. szerda 10.00 – 2006. nov. 9. csütörtök 19.00-ig 3 helyszínen
– Liszt Ferenc Konferenciaközpont
9400 Sopron, Liszt Ferenc u. 1., Liszt terem- Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
9400 Sopron, Erzsébet u. 9.,
– Eisenstadti Gazdasági Főiskola
7000 Eisenstadt, Campus 1.

Ötletbörze az „IAGA 2009 Sopron” világkonferencia előkészületeihez
2006. nov. 9. csütörtök 14.00 – 16.00
MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet
9400 Sopron, Csatkai E. u. 6-8., Előadóterem

Bemutatkozik az MTA GGKI Geodéziai Főosztálya
2006. nov. 14. kedd 09.00 – 13.00
MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet
9400 Sopron, Csatkai E. u. 6-8.

Tudományos híradó – Hogy biztosan ne maradjunk le
A Magyar Tudomány Ünnepe szervezői szeretnék megfelelő rendszerességgel és részletességgel, a lehető legtöbb csatornán tájékoztatni a nagyközönséget a rendezvényekről., ezért novemberben minden hétköznap, tíz percben megjelenő új műsor sorozatot indítanak Tudományhíradó címmel.

További információ:

http://www.mta.hu/

http://www.tudomanyunnep.hu/

Zefír