Sopron.info.hu

A nagy rivális, a Pécs otthonában védte meg címét a Sopron

  2008 márc 23 / #csak úgy

A címvédő Sopron hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a négyes döntő záró mérkőzésén 77-63-ra legyőzte a házigazda Pécset. A Mizo az első két negyedben még tartotta a lépést riválisával, ám a nagyszünet utáni játékrészben mindössze nyolc pontot szerzett, ezután már nem tudott visszakapaszkodni. A Sopronban Honti Kata 22 pontjával a legeredményesebb volt, a pécsi csapatban Iványi Dalma termelt 24-et, ezúttal ez azonban kevés volt.

Fantasztikus kupadöntőt vívott egymással az ország két legjobb női kosárcsapata, a végén 14 ponttal nyertek a soproniak Honti Katalin parádés játékának köszönhetően.

Az első negyedben támadásban nehezen találták a ritmust a csapatok, hat percig alig esett kosár. Utána azonban a soproniak találtak inkább magukra, egy triplával tettek szert a negyed végére előnyre.

A második negyedben már jobban mentek a támadások, a pécsiek elsősorban Fegyverneky Zsófia és Iványi Dalma hármasainak köszönhetően tapadtak a soproniakra, akiknél Honti Katalin és Olekszandra Gorbunova vitte a prímet.

A harmadik negyedben egy kissé ellépett a kupavédő Sopron, támadásban nem találta a ritmust a pécsi gárda. A 38. percben aztán Jelena Milovanovics buta sportszerűtlen személyi hibája miatt Iványi értékesített két büntetőt, majd a támadás végén a triplát is bevágta, ezzel két pontra zárkózott fel a Pécs.

Milovanovics azonban javított két hármassal, és az utolsó perc már kétségbeesett baranyai próbálkozásokat és soproni örömjátékot hozott.

MAGYAR KUPA, NŐK

DÖNTŐ:

MKB-Euroleasing Sopron – MiZo Pécs 2010 77-63 (18-15, 22-23, 15-8, 22-17)
Pécs, 3500 néző. V.. dr. Vígh, Földházi, Cziffra.

MKB-Euroleasing Sopron: Németh B. 2, HONTI 22/3, MILOVANOVICS 17/9, Gorbunova 10, Branzova 7/3. Cs.: HORTI 6, Semsei 7/3, HORVÁTH ZSUZSANNA 6. Vezetőedző: Székely Norbert.

MiZo Pécs 2010: IVÁNYI 24/12, Fegyverneky 11/6, Podrug 6, Vajda 5, GRAZIANE 12. Cs.: Richter, Krivacsevics, Somogyi 5/3. Vezetőedző: Rátgéber László.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 6-4. 6. p.: 6-6. 13. p.: 24-15. 17. p.: 31-28. 23. p.: 44-40. 26. p.: 46-43. 33. p.: 59-52. 37. p.: 65-56.

Mestermérleg

Székely Norbert, a Sopron edzője: Fantasztikus mérkőzésen csodálatos sikert értünk el. Rátgéber László, a Pécs edzője: Sokkal erősebb, gyorsabb, agresszívebb volt a Sopron. Sajnos, amikor 65-63-ra felzárkóztunk, sok olyan hibát követtünk el, amit nem szabad. Ezért gratulálni kell a Sopronnak a megérdemelt sikeréhez.

nso.hu