A fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztése, és a gazdálkodástudomány megismertetése a cél.
Magyarország 2015-ben csatlakozott először az Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez. A program célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra. Szakmai programoktól iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig számos csatornán találkozhatunk a Pénz7 eseménysorozatával. Magyarországon példaértékű szakmai összefogás jött létre az European Money Weekhez kapcsolódó “Pénz7″ rendezvénysorozat megvalósítására. A program fókuszában az általános és középiskolások állnak.
„A pénz története és funkciói, családi pénzügyek, öngondoskodás, megtakarítások és befektetések, bankválasztás a gyakorlatban, számlanyitás és egyéb gyakori banki szolgáltatások. Ezekben a témákban adnak elő a héten Karunk oktatói a régió középiskoláiban” – mondta el Dr. Kovács Tamás egyetemi docens a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának intézetigazgatója, a vendégelőadások kari koordinátora.
A Pénz7-et 2015 és 2016 között a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indította el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szakmai támogatásával. 2017-től az EMMI mint projektgazda, a tananyagot a tanév hivatalos rendjébe is beillesztette.
„Ezen a héten kiemelten a pénzügyi kultúra fejlesztésére fókuszálunk, ugyanakkor vendégelőadásokkal gyakorlatilag az egész tanévben részt veszünk a régió középiskoláinak életében immár hat éve, tehát a Pénz7 programot is évekkel megelőzve. Kollégáim a korábban említett terültek mellett többek között márkaépítés, marketing, innováció menedzsment, és üzleti kommunikáció témákban tartanak előadásokat főként 11-13. osztályos tanulóknak” – folytatta az intézetigazgató.
A Pénz7 programhoz 2018-ban – a korábbi rekordokat megdöntve – országszerte több mint 1200 iskola, illetve több mint 1600 tanár és így több mint 200 ezer diák csatlakozott. A Pénz7 minden évben rendszerint március első felében kerül megrendezésre, de a kezdeményezéshez kötődő kísérőesemények az egész második iskolai félévben követik egymást.
„Oktatóink évente 8-10 középiskolában adnak elő díjmentesen 600-900 tanulót elérve ezzel. A Pénz7 során pedig több mint 100 középiskolás diákot a Karon is vendégül látunk egy-egy előadásra. Bízunk benne, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése mellett sikerül megismertetnünk és megszerettetnünk a gazdálkodástudományt a középiskolás korosztállyal” – zárta szavait Dr. Kovács Tamás.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!



