Sopron.info.hu

A Szcientológiai Egyház nem adja fel – Sopronban sem

  2008 jan 24 / #kultúra

Tom sem adja felZsuzsesztól értesültem, hogy: “Pszichiátria: Károkozás és halálesetek” címmel kiállítás nyílt a Széchenyi téren.

Kérdeztem tőle, hogy véletlenül nem-e a Szcientológusok állnak mögötte, mivel ez az Ő mániájuk. Az mondta, nem, pontosabban semmi nem utalt rá. Utána néztem:


A kiállítás az Egyház által 1969-ben alapított Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezésében jött létre. Persze ezt nem verik nagydobra, és egy átlagos, figyelemfelkeltő akciónak álcázzák. Egy tisztességtelen szekta, tisztességtelen módszerekkel dolgozik. natürlich. A “Szcientológia: Károkozás és halálesetek” című kiállítás anyagát sem tartana sokáig összeállítani. Úgy hogy csak óvatosan az itt megjelenített “tényekkel”, mert könnyen az e-meter ben találhatja magát az ember.

Amikor zsuzsesz ezt írta, ezeket az információkat még nem ismerte:

A Széchenyi-téren, a T-Com volt boltja emeletén van ez a felettébb rémisztő, érdekes vándorkiállítás. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Készítettem pár fotót, de a 12 kisfilm után, ledöbbenve léptem ki az épületből. A kiállítás lényege, a pszichiátriák és az ezzel járó betegségek kihasználásának figyelem felkeltése. Ismételten a profit csinálás a cél, megdöbbentő eszközök segítségével. Maga a kiállítás
vasárnapig látható. Megdöbbentő információknak lehetünk tanúi. Kb. háromnegyed, egy órát szánhatunk az otttlétre. A belépés ingyenes

Egy “kiállítás” képei

A Szcientológiai Egyház nem adja fel - Sopronban semA Szcientológiai Egyház nem adja fel - Sopronban semA Szcientológiai Egyház nem adja fel - Sopronban semA Szcientológiai Egyház nem adja fel - Sopronban sem

kapcsolódó cikk: 6. Drogmentes Magyarországért Maraton – szcientológia mindenkinek