Sopron.info.hu

A szexuális energia

  2007 júl 01 / #ezo

A szexuális energia A testünkben felélesztett szexuális energia egy magasabb rendű szexuális rítus gyakorlatához vezet el. A rituális szeretkezés különböző iskolák különböző módokon értelmezték. Az egyik nézőpont szerint a szexuális gyakorlatokat nem helyes fizikailag végrehajtani, egy egyesülést kizárólag szimbolikusan kell értelmezni. Ezt vizualizációs gyakorlatok segítségével és megfelelő mantrák gyakorlásával érték el, amelyek kimondásával

Sakhti istennőből áradó energiarezgés érhető el. Nem véletlen vált ismertté az OM mantra, hiszen ez egyszerre a teremtés és a megsemmisülés szótagja. Ez a hang áll a legközelebb az alapvető kozmikus rezgéshez, ennek kimondásával átélhető Siva és Sakhti végtelen isteni vágya.

A mantrák segítségével történő meditációra azonban csak kevés beavatott és szent ember képes. A legmagasabb rendű beavatottak azonban már nem vizualizálják a szexuális gyakorlatokat, hanem a valóságban is megismétlik az aktust, és így élik át az isteni lényeget.

A tantra tanítása szerint az univerzum vágyból született, és Síva és Sakti végtelen ölelkezés tartja fenn, amelyben a két félből – nőből és férfiból – létrejön az egész. A szex lehetővé teszi a szerelem megismerését, mert a szerelem nem más, mint szexuális energia. A szerelmeskedés különböző pozitúrái, amelyeket bemutat a Káma Szútra, nem csupán a gyönyört fokozzák, hanem más-más utakat engednek a szexuális energia áramlásának. Minél változatosabb a szeretkezés, minél több helyzetben történik, az energiaáramlatok annál jobban felerősítik egymást.

A pozitúrák száma szinte végtelen, csak bátorságunk, erőnlétünk, hajlékonyságunk és fantáziánk szab határt. Nincsen általánosan jó pozitúra, minden párnak saját magának kell megtalálni a legélvezetesebb ölelkezéseket, és megízlelni a szexuális energia isteni voltát.

Mai világunkban, amikor a szex gyakran kiszolgálóvá és eszközzé válik, talán nehéz megérteni, hogy a szeretkezés a meditáció páros formája, amely a szerelem által létrehozott szexuális energiából táplálkozik, és ez a rendelkezésünkre álló leghatalmasabb erő.

Az egészséges szexualitás titka az ész, lélek és test egészségében és harmóniájában rejlik. Az orgazmusnak öt fokozata létezik, és minél magasabb fokra ér el valaki, annál vibrálóbbá válik úgy érzelmileg, mint mentálisan, szellemileg és testileg is.

Szabadulj meg attól az általánosan elterjedt hiedelemtől, hogy a szexuális energia hátráltatja a spirituális utat. Épp ellenkezőleg, tanuld meg e hatalmas energiát fejlődésed szolgálatába állítani.
Cikket összeállította: Demuth János