Sopron.info.hu

A szinten tartás csak a minimális cél csapatunknál

  2010 okt 08 / #sport

Szezon előtti, szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Kis-Rába menti Takarék Soproni KC férfi kosárlabdacsapata.

A rendezvényen a klub ügy- és szakvezetője, valamint másodedzője, s a csapat több játékosa. Emellett bemutatkoztt a sajtó, valamint a szurkolók képviselőinek az új névadó támogató, a Kis-Rába menti Takarékszövetkezet

A résztvevőket köszöntő szavai után Bokor Ákos ügyvezető kiemelte: nagyon nagy dolognak tartja, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben sikerült támogatót találni az együttes mellé, s örömmel üdvözlő a névadó szonzort, s át is adta a szót Szarkáné Horváth Valériának, a Kis-Rába menti Takarékszövetezet elnök-ügyvezető asszonyának.

A csapatot támogató pénzintézet vezetője kiemelte, a takarékszövetkezet több, mint fél évszázada van jelen a Kapuvár-Beled-Sopron régióban. Nagyon bízik benne, hogy maga a pénzintézet azáltal, hogy a városban oly népszerű együttes mellé áll még ismertebb, s elismertebb lesz Sopronban és környékén.

Az ügyvezető újfent magához ragadva a szót kiemelte, nem csak effektíve anyagi támogatást ad a Kis-Rába menti takarékszövetkezet, hanem igen kedvező feltételek mellett szolgáltatást is nyújt a klubnak.

Ezt követően került sor a sportszakmai kérdésekre. A tájékoztatón megjelent Pojbics Szabolcs csapatkapitány, a válogatott Molnár András, és a csapatnál a harmadik szeznját kedző David Brooks mellett a csapat két új játékosa, az irányító, Thomas Kelley és Darian Townes, a középjátékos. Bokor Ákos röviden őket is bemutatta a megjelenteknek, s szerződtetésük hátteréről is szólt.

Ezt követően Meszlényi Róbert vezetőedző emelkedett szólásra. Mint mondta, nagy eredménynek tartja, hogy a tavayi csapat mindössze két helyen változott, s a tavalyi gárda magját sikerült Sopronban tartani. Szakvezetőnk kifejtette: úgy érzi, Kelley személyében vérbeli, igazi játékmester mozgatja majd a csapatot, s reméli, a felkészülési meccseken jól teljesítő, igazi center-alkat Townes feledtetni tudja majd a közönségkedvenc, de alkatra inkább négyes Matt Knight-ot.

Kiemelte, szerette volna a kezdő ötöst megerősíteni, s úgy tűnik ez most sikerül, az első ötös felveszi bármely riválissal a versenyt. A csapat jó szereplésében kulcskérdés lesz, hogy a cserejátékosok mennyire nőnek majd fel a feladathoz, bízik benne, a sok elvégzett munka után hozzásegítik egy jó eredmény eléréséhez az együttest. S hogy mi lehet ez a jó eredmény? Nos ami eddig a maximális elvárás volt, az a most induló évadban minimálissá alakult át, ez pedig a legjobb nyolc közé jutás.

Ezt követően Bokor Ákos szólt még a látványsportok, köztük a kosárlabda támogatásával kapcsolatos várható adókedvezményekról, s ha ezzel kapcsolatosan Brüsszel elfogadja a tervezetet, az eddigekhez képest jelentősen növekedhet a sportágra és ezen belül akár a csapatra frodítható támogatások összege.

A tájékoztató hivatalos része után rövid szünet következett, majd Horváth Tamás – Hori – mutatta be a klub baráti körét, mint annak vezetője, s az érdeklődők megtekinthették a baráti kör a közelmúltban elindított internetes honlapját.

sakc.hu