Sopron.info.hu

A tisztelet és emlékezés koszorúit helyezték el az ágfalvi csatai hőseinek nyughelyénél

Az 1921. szeptember nyolcadikán véget érő véres ütközet eseményei – a második ágfalvi csata – az 1921. évi népszavazáshoz vezettek, amely a Trianoni békediktátum ellenére döntötte el Sopron sorsát, amelynek eredményeképpen az megmaradhatott magyarnak. Az ütközet során Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató a vérét adta azért, hogy Sopron magyar föld legyen továbbra is, akiknek emlékét az egyetem Botanikus kertjében az 1932. május 5-én emelt “Őrtüzek’” nevű obeliszk is őrzi és ahol az idei esztendőben is megemlékeztek hősies helytállásukról. Péntek délelőtt a Szent Mihály temetőben Machatsek Gyula és Szechányi Elemér síremlékénél Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok és  Dr. Brummer Krisztián irodavezető helyezte el a tisztelet koszorúját, majd főhajtás mellett tette ugyanezt a Soproni Egyetem képviseletében Dr. Alpár Tibor a Soproni Egyetem rektor-helyettese és ifj. Sarkady Sándor, a Központi Könyvtár és Levéltár főigazgatója is az egyetem hallgatóinak kíséretében. A tisztelet koszorúját elhelyezte a Soproni Lions Klub tagsága is.  

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek