Sopron.info.hu

A Zalaegerszeg az utolsó negyedórában semmisítette meg a Sopront

  2007 nov 11 / #lapszemle

A Zalaegerszeg az utolsó negyedórában semmisítette meg a Sopront ZTE-SOPRON 4-0. A soproniak is áldozatai lettek a Koplárovics, Meyé, Pekic támadótriónak, megérdemelten nyertek kiütéssel a hazaiak.

 Kiütéses győzelmet aratott a Zalaegerszeg együttese a Sopron házigazdájaként a magyar labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójának szombat délutáni mérkőzésén hazai környezetben. Meyé már az első félidőben vezetéshez juttatta a zalaiakat, akik csak az utolsó negyedórában indultak be igazán, ekkor Meyé újabb találatán kívül Kádár és Koplárovics is eredményes volt.

A Soproné volt az első helyzet a mérkőzésen, Deffo jobboldali beadása után Babalj kicsit elszámította a beadás ívét, így Aquinónál kötött ki a labda. Az olasz azonban kissé megijedt a lehetőségtől, és 12 méterről fölédurrantott.

A 25. perctől egymás után háromszor is helyzetbe került a hazaiaknál Meyé: úgy látszik három a gaboni igazság is, mert az afrikai csatár Botis középre fejelt labdája után harmadszorra már nem hibázott, hanem bombázott. A kapu közepébe. A félidő vége kiegyenlített játékot hozott, egygólos előnnyel fordulhatott a ZTE.

A második játékrész elején Pekic veszélyeztett közelről, majd vihar előtti csend következett. Pekic és Koplárovics aztán életet lehelt a ZTE támadójátékába, a második gól azonban újra Meyé nevéhez fűződik. A 74. percben Takács kapus ugrott a kapura törő Pekic elé szabálytalanul, a jogos tizenegyest az afrikai csatár váltotta gólra.

Ezután beindult a gólözön, Tóth Norbert szöglete után Kádár pofozta a hálóba labdát, majd a meccs végén Koplárovics még meg is forgatta a kést a soproniakban: tíz méterről kilőtte a rövid sarkot, beállítva a 4-0-s végeredményt.