Sopron.info.hu

Akaraterőtől pattog a labda

  2009 aug 10 / #lapszemle

Augusztus 15-én és 16-án nyolc versenyző résztvételével rendezik a 3. kerekes székes országos teniszbajnokságot a Fenyves-teniszklub pályáján. A verseny létrejötté­ben oroszlánrésze volt Molnár Attilának.

– Nyolc éve egy balesetben eltörött a gerincem, a lábaim teljesen lebénultak. Hosszú-hosszú évek küzdelmébe került, hogy idáig eljuthattam. A Bécs melletti klosterneuburgi rehabilitációs intézetben faragtak újra embert belőlem. A különféle sportokkal is ott ismerkedtem meg. Most is hetente járok kosárlabdaedzésre, mert az az igazi kedvencem. A tenisszel Vass Csaba barátom ismertetett meg. Öt éve űzzük kitartóan. Az eredmények igazolják az edzésekbe fektetett rengeteg energiát. Legutóbb Nürnbergben elődöntős voltam, egy hajszálon múlt, hogy a világ egyik legjobb kerekes székes teniszezőjével, az argentin Camussóval megmérkőzhessek a győzelemért – összegzi sportkarrierjét Molnár Attila.

Miközben Rácz Sándor edző jól kimozgatja Attilát, el lehet lesni a kerekes székes tenisz lényeges elemeit. A legfontosabb, hogy olyan szék kell hozzá, amely rendkívül fordulékony és gyors, ugyanakkor stabilan megtartja a beleszíjazott versenyzőt. Egy ilyen speciális kerekes szék ára elérheti akár az egymillió forintot is, a versenyzők a szponzoraiktól szerzik be. A szabályok csak annyiban térnek el, hogy a kerekes székes teniszben kettőt pattoghat a labda, mielőtt a versenyző visszaüti.

Nem panaszkodhatok az emberek áldozatkészségére – folytatja az edzés szünetében Molnár Attila. – Másfél hónap alatt minden egybegyűlt, ami ehhez a bajnoksághoz most kell. Sokan pénzzel vagy éppen ásványvízzel, kupákkal támogattak bennünket. Sopron kitett magáért, és ez a lelkesedés bennünket, versenyzőket is kötelez a helytállásra. Azt hiszem, aki közénk eljut, az túl van már az emberi akaraterő és küzdelem hétpróbáján. Nekem a felsőtestem, a karjaim helyettesítik a lábaimat, de köldökön alul semmit sem érzek, képtelen vagyok bármiféle irányításra, nehezen tartom meg az egyensúlyt, ezért sokszor nehezebb a dolgom, mint egy amputált versenyzőnek, aki azért a lábak csonkjáig képes valamiféle mozgáskoordinálásra. Ezért pszichésen hamarabb kiborulok, de az edzőm átsegít ezeken az átmeneti zavarokon. Azt hiszem, nemcsak a technikai oktatásért, hanem emberi helytállásáért is hálás lehetek neki.

Attilában több van, mint amennyit hisz magáról – válaszol szinte azonnal az edző. – Neki csak azt kell megfogadnia, hogy sokat versenyezzen, és akkor belejön a nehéz helyzetek kezelésébe. Ezért is jó, hogy otthont adhatunk a teniszbajnokságnak. Itt olyan hazai versenyzők is megjelennek, akik nemzetközi tornákon is megmérettették magukat. Például Farkas László, aki volt már 13. helyezett a világranglistán. Annyit mondhatok: a kerekes székesek példát mutatnak mindenkinek helytállásból és küzdésből, olyan emberek, akik nem adják fel egykönnyen a harcot.

helyitema.hu