Sopron.info.hu

Amikor az álmok valóra válnak

  2009 okt 06 / #sport

A washingtonban edzőtáborozó nemzeti együttes már a jövő évi csehországi Világ-bajnokságra készül, ahol hagyományaiknak megfelelően nem lehet más a céljuk, mint a végső győzelem, mely egyben kvalifikációt jelent a 2012-es londoni Olimpiára.

”Hogy mik is ezek a hagyományok? Először 1976-ban mutathatták meg magukat a hölgyek is Olimpián. Itt még nagy falat volt nekik a Szovjetúnió legyőzése a döntőben.

Az 1980-as Nyári Játékokat az ismert politikai okok miatt kihagyták, utána azonban már nem volt megállás! A 92-es barcelonai kudarcot leszámítva egyeduralkodóvá váltak.

Sorozatban négy alkalommal (1996, 2000, 2004, 2008) az amerikai lányok nyakába akasztották az aranyérmet. Időközben 1998-ban és 2002-ben is Világ-bajnokok lettek.

”Ahogy azt Geno Auriemma vezetőedző a WNBA weboldalán elmondta, izgatottan várja, hogy az elmúlt hat napban gyakoroltakból mit tudnak megvalósítani az oroszországi tornán, mely fontos felkészülési állomás számukra. A 13 fős keretet olyan nevek fémjelzik, mint a világ egyik, ha nem a legintelligensebb irányítójának számító Sue Bird, vagy a tét mérkőzésen is zsákoló Sylvia Fowles és Candace Parker.

Rajtuk kívül az USA csapatát erősíti Swin Cash, Shameka Christon, Candice Dupree, Lindsey Harding, Asjha Jones, Crystal Langhorne, Angel McCoughtry, Renee Montgomery és Candice Wiggins.

Ahogy látható a WNBA döntő és sérülések miatt hiányozik a névsorból Diana Taurasi vagy például Cappie Pondexter, de nyugodtan kijelenthető, hogy az amerikai válogatott bármilyen felállásban is a világ legerősebb együttese, mely ellen óriási kihívás lesz pályára lépni.

Ez az álom egyszer már teljesült klubunk, játékosaink számára, amikor 2006. márciusában vendégül láthattuk Sopronban pár napig az USA Basketball legjobbjait, melynek keretében egy barátságos mérkőzést is vívott egymással a két csapat.

Október 10-én az álom ismét valósággá válik! Sőt, mi több! Ezúttal egy téttel bíró, komoly nemzetközi tornán kerülünk szembe a világ legjobbjaival!

wb-sopron.com