Sopron.info.hu

Behúztuk a kötelezőt

  2008 nov 08 / #lapszemle

Kissé fáradtan is magabiztos győzelemmel örvendeztettük meg szurkolóinkat A mérkõzés elõtt hatalmas taps köszöntötte a Moszkvában bravúr közelben járt csapatunkat. Az újabb játékvezetõi sztrájk miatt volt egy kis tanácskozás a mérkõzés elõtt. A választás végül másodedzõnkre, Kellerné Seres Évára, és kadett csapatunk edzõjére, Juray Balázsra esett. A vendégeket is elkísérte egy lelkes tábor, így a két szurkolótábor sportszerû hangpárbaja zengte be az Arénát. Sérültjeinket is sikerült összedrótozni, köztük Dodit is.

Azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és gyors kontrákkal hat ponttal terheltük meg a Szolnok kosarát. Az elsõ négy perc során 14 pontot szorgoskodtunk össze, miközben ellenfelünknek csupán 5-öt engedélyeztünk, mely szolnoki idõkéréshez vezetett (14-5). A negyed hátralevõ részében kiegyenlítettebb lett a játék képe, a helyzeteit jól használta ki ellenfelünk. Hegedûs például kétszer is triplát szerzett (26-13). A 13. percben már kétszer annyi kosárnál jártunk, mint a kék mezes vendégeink (34-17). Pár percre behúztuk azonban a féket, így Székely Norbert idõkéréshez folyamodott (15. perc 36-25). Jót tett a lányoknak, hogy hosszabb levegõvételhez jutottak. A szünetig 13 pontot termeltünk úgy, hogy csak négyet kaptunk (49-29).

Elég sok hiba csúszott a védekezésünkbe szünet után, így nem csoda, hogy zengett a kispad az idõkérésünknél a 25. percben (53-40). A szurkolók ennek ellenére láthatóan jól érezték magukat, a két tábor még egy közös rigmust is elõadott. Az edzõi intelmeket követõen pár perc alatt visszaállt a rend, a záró negyednek 17 pontos elõnnyel vághattunk neki. A Szolnok a zónát, mi az egész pályás letámadást helyeztük elõtérbe, a különbség nem csökkent, de nem is növekedett (35. perc 71-53). A magabiztos gyõzelmünk egy percig sem forgott veszélyben, de szerdán a Brno elleni fontos mérkõzésen mindenképpen nagyobb ellenállás vár ránk.

Székely Norbert: “Fásultan, enerváltan játszottunk a Moszkva elleni mérkõzés és a hosszú utazás után, de remélem, hogy a szerdai Euroliga mérkõzésen újra a jobbik arcát mutatja a csapat.”

MKB-EUROLEASING SOPRON – Szolnoki NKK 84-63 (26-13, 23-16, 12-15, 23-19)

Sopron, 1000 nézõ Jv.: Kellerné Seres Éva, Juray Balázs

MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 13/3, Honti 12, Holt 16, Milovanovic 9/3, Horti 12 Cs.: Krivacevic 8, Eördögh 8, Horváth Zs. -, Horváth L. 6, Vágvölgyi –

Szolnoki NKK: Djelmis 4, Boskovic 12/6, Sonyák 11/3, Kalmár-Nagy 8, Hegedûs 14/6 Cs.: Halmai 2, Szabó 7/3, Zele 5/3

Statisztikák:

Mezõny dobószázalék: 37/53 70% ill. 24/56 43%

3-pontos dobószázalék: 2/8 25% ill. 7/26 27%

Büntetõ dobószázalék: 8/10 80% ill. 8/10 80%

Lepattanó: 33 (Holt 8) ill. 10 (Kalmár-Nagy 3)

Gólpasz: 16 (Macleod 4) ill. 11 (Djelmis 5)

Szerzett labda: 11 (Eördögh 3) ill. 16 (Hegedûs 7)

Eladott labda: 15 ill. 10

Fault: 15 ill. 13

wb-sopron.com