KOSÁRLABDÁZOL?
13-16 éves LÁNY vagy?
Szeretnéd magasabb szinten folytatni kosaras pályafutásodat?
Akkor várunk Téged és Szüleidet Sopronba, a Novomatic Aréna Sportakadémiai Oktatóközpontjába, ahol megmutathatod magad edzőinknek és betekintést nyerhetsz a nálunk folyó munkába, az Európa szerte is kimagaslónak számító körülményekbe.
Csak rajtad múlik, hogy merre vezet tovább az utad sportakadémiánkról. Mind a Sopron Basket euroligás felnőtt csapata, mind a Sportdarázs Sopron Női Amatőr NB1-es együttesének ajtaja nyitva áll sportakadémiánk tagjai előtt!
A szakmai fejlődés mellett kiemelt figyelmet fordítunk játékosaink tanulmányi előremenetelére, ezért a helyi középiskolákkal szoros partneri kapcsolatban állunk, a Soproni Egyetemmel pedig stratégiai együttműködést kötöttünk.
Gyere el hozzánk! Mutasd meg magad!
Kiválasztó turnus: Október 26-28.
A mostani turnusra elsősorban olyan 8. osztályos lányok jelentkezését várjuk, akik továbbtanulás előtt állnak, megmérettetnék magukat, és szívesen megismerkednének sportakadémiánkkal, illetve a helyi oktatási intézmények által nyújtott lehetőségekkel.
Helyszín: Novomatic Aréna Sopron Sportakadémiai Oktatóközpont (Lackner K. u. 48. )
Jelentkezési határidő: október 22.
Ha kérdésed van, írj nekünk! info@sopronidarazsak.com
Vagy hívj minket 9-16 óra között: +36 30 6405411
Jelentkezésedet emailen várjuk az info@sopronidarazsak.com címre, az alábbi adataid megadásával: név, születési idő és hely, magasság, súly, jelenlegi egyesületed, hány éve kosárlabdázol.
Légy Te is a Soproni Darazsak Sportakadémia növendéke, összetartó közösségének egyik lelkes tagja!
VÁRUNK! 

- Két meghatározó oktató-kutatót ismertek el 👏
- Február 17-e a Macskák Világnapja. 🐱 Ez az alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy jobban odafigyeljünk kedvenceinkre.
- Vidám télbúcsúztatás Bánfalván🎭🎉 A farsangi időszak végéhez közeledve a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola idé…
- ,,Belső csöndet kell teremtenünk magunkban" – emelte ki Kálmán Imre városplébános a böjti időszak kezdte előtt. Videó: S…
- ,,Lényegében megszűnt a teherforgalom a Csengery utcában a súlykorlátozás bevezetése óta, ami fontos intézkedés volt az…
- Helyi pénz #toroczkai #sopron #kékfrank #mihazánk #helyipénz
- Szebbnél szebb hajakkal várunk Téged 🥰 Elérhetőségeink: Sopron: +36302435554 9400. Sopron Füredi sétány 7. Budapest: +36703790772 1148. Bp. Örs vezér tere 12. fsz.3.
- Szombaton megnyitotta kapuit a Gentlemen’s – Sopron, ahol a stílus nem opció, hanem alapelv. Exkluzív férfiöltönyök, prémium kiegészítők, karakteres részletek várnak mindazokra, akik a megjelenésükben sem kötnek kompromisszumot. Dolgozunk többek között olyan nemzetközi márkákkal, mint a Wilvorst, Atelier Torino, TZIACCO, Seidensticker, Olymp és a Bugatti – és még sok más prémium név vár rád az üzletben. Az elmúlt hetekben megmutattuk a készülődést, a munkálatokat és az utolsó simításokat — most pedig már személyesen is ellátogathatsz hozzánk. 🕘 Nyitvatartás: K–P: 10:00–18:00 Sz: 9:00–14:00 V–H: zárva 📍 9400 Sopron, Kőszegi u. 5–7.
- Notino unboxing – alkalmi frizura stylistól📦✨#notino#unboxing#hairstylist#alkalmifrizura#frizura#hajformázo#sopron #makeup
- 2026 Sopron SBB CFF FFS Re420 #kkve_bekescsaba #roco #schnellzug #sbbcffffs #panoramawagen @🟢No PLANet B🟡 @SBB CFF FFS
- Csak a szép zöld gyep #azokavadregényessoproniudvarok #lépcsőházimesék #soprontales #poldibácsi #kocka
- Várj a LEVENDULA metszésével pár hetet Bár a rózsák rügyei már pattannak, a korai visszavágás ilyenkor veszélyes lehet, …
- #soprontales #sopronimesék #soprontown #azokavadregényessoproniudvarok #csakaszépzöldgyep
- Időnként vakkantó komondor, az alsó Lővérekben.
- Tegnap Pátyon jártam, a Tulipánkuckó – a vidéki élet öröme- nél Zsuzsánál.🌷🌷🌷@tulipankucko.hu Egy igazán lélekemelő n…
- FEBRUÁRI kerti munkák. Mit vágj vissza és mit ne a fagyok előtt?
- Téli épületgépészeti feladatok: ezekre érdemes most figyelni
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
- Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!
- Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!