Sopron.info.hu

Bemutatták a Kékfrankot

  2010 febr 06 / #helyi

Bemutatták a Kékfrank első példányait Sopronban. Az ötlet alapján a vállalkozások forint helyett egymás között ezzel a fizetőeszközzel fizetnek majd, és az utalványokat az alkalmazottak ösztönzésére is felhasználják.

A Kékfrank 6 címletben jelent meg, a szülőföldünk térségéhez kapcsolódó jeles gondolkodók, művészek portréival.

Az elkészült utalványok bemutatóján, a a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet tulajdonképpeni díszközgyűlésén átadták a tulajdonjogot megtestesítő részjegyeket is a tagoknak. Az új utalványt elfogadó helyeket megkülönböztető matricákkal látják el, tegnap ezeket is átvehették az üzletemberek. A Cégbíróság és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél alaposan megvizsgálta a beadványt, és mindent rendben találtak. A bankjegyekhez hasonlító Kékfrank kibocsátási árfolyama 1:1 a forinthoz.

– Még előttünk áll a rendszer gyakorlati kérdéseinek kidolgozása, az elfogadói hálózat kiépítése, de terveink szerint áprilisban már fizethetünk Kékfrankkal – mondta Perkovátz Tamás, a szövetkezet elnöke. – Legyen ez az utalvány az összefogás jó példája, szülessenek helyi pénzek szerte az országban, s járuljunk így hozzá hazánk felvirágoztatásához – tette hozzá.

A szövetkezet 38.500 eurós jegyzett tőkével jött létre. A társaságnak 100 euró értékű részjegy ellenében bárki tagja lehet, aki vállalja, hogy fizetőeszközként elfogadja az utalványt, s forint-, valamint Kékfrank-számlát nyit a szövetkezet pénzügyeit bonyolító pénzintézetnél. A rendszer előnye, hogy a tagok munkáikat tagtársaikkal végeztetik majd el, az itt élők vásárlásaival pedig ugyancsak a helyi vállalkozások bevétele növekszik.

De mi is az a Kékfrank? A Kékfrank egy utalvány, vagyis kvázipénz, más néven pénzhelyettesítő, de nevezhető helyipénznek is. Ez a Kékfrank utalvány biztosítja a gazdasági kapcsolatban levő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz (forint) nélküli elszámolásokat, mozgatja meg a gazdaságot. Külleme pedig egy kis helytörténet: mindazon nagy eleink képei rákerültek, akikre büszkék vagyunk – olvasható a Kékfrank honlapján.

Sopron városát dr. Simon István, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte az eseményen, és jelen volt a helyi gazdasági élet számos szereplője, akik között a Kereskedelmi és Iparkama és a Sopron és Vidéke Ipartestülete vezetői is.

A Kékfrank 6 címletben jelent meg, a szülőföldünk térségéhez kapcsolódó jeles gondolkodók, művészek portréival. Az ötszázason Esterházy Pál, Sopron megye főispánja látható, az ezresen a Nagymartonban született botanikus, Kitaibel Pál arcképe, a kétezresen Pejacsevics László horvát bán, Sopron kulturális életének fő mecénása szerepel. Az ötezrest Lackner Kristóf egykori soproni polgármester portréja díszíti. A tízezresen Joseph Haydn, az Esterházy család fő-zeneigazgatója, a húszezres címleten Liszt Ferenc arcképe látható.

BTÉ

sopron.hu