Sopron.info.hu

Bravúros nyitány

  2007 okt 08 / #lapszemle

Birtalan (16) bolondot csinált a kazah védőkbőlA Sisa Tibor vezette U19-es válogatott abszolút esélyesként várta a kazahok elleni Eb-selejtező mérkőzést.

A mieink az első 20 percben próbálták megtalálni a vendégek gyenge pontjait, amire főleg a széleken volt esély, de ekkor még jól zárt a kazah védelem. A 22. percben aztán egy szöglet után Birtalan fejelt gólt, ami szemmel láthatóan megtörte az ellenfelet. Ezt bizonyítja, hogy a soproni támadó két perccel később távolról is betalált, sőt, újabb négy perc eltelte után Dudás is beköszönt.

A magyar csapatot megnyugtatta a háromgólos előny, de nem állt le, és sorra vezette veszélyes akcióit. A fordulás után sem változott a játék képe: fiataljaink jöttek előre, és szemernyi esélyt sem adtak a folyamatosan védekezésre kényszerülő kazah csapatnak. Az utolsó negyedórában is brillírozott a Sisa-sereg, először egy mintaszerű akció végén Nagy Olivér, majd Busai, végül Nikházi is a hálóba talált. U19-es válogatottunk tehát hozta a “kötelezőt”, és a ma látottak alapján megállapíthatjuk: a csoport másik két résztvevője, Wales és Svájc legjobbjai felköthetik azt a bizonyos alsót.

A magyar csapat szerdán a walesiekkel csap össze. A csoport másik mérkőzésén: Wales-Svájc 1-1.

Sisa Tibor (szövetségi edző): – A siker a csapat érdeme, minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, gratulálnom kell nekik. Sok időnk azonban nincs ünnepelni, készülnünk kell a további feladatokra.

forrás: NB1.hu