Már nem kell sokat aludni és nyit Sopronban az ALDI diszkont-benzinkút!

Szinte kész van ( legalsó fotónk ) Sopronban az ALDI üzletlánc diszkont-benzinkútja a Győri úti körforgalom mellett található szupermarketjének a parkolójában, amely hamarosan fogadhatja is az üzemanyagra szomjazó gépjárműveket. Tavaly november elején adtuk hírül, hogy az ALDI Diszkont automata üzemanyagtöltő állomásokat nyit több magyarországi áruházának parkolójában amelyek közül az egyik Sopronban valósul meg. A beharangozó hírt hamarosan a tettek is követték, hiszen megjelentek a munkagépek a leghűségesebb városban ( képeinken ) és jó ütemben haladt a munka, így mára szinte kész is van a töltőállomás. Jó tudni azonban, hogy a benzinkútnál  a vásárlók legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű gépjárművekkel tankolhatnak majd és kizárólag üzemanyagot vásárolhatnak – így például az autóápolási termékek továbbra is az üzletben lesznek elérhetőek. Az üzemanyagért a diszkontkútnál  bank- és hitelkártyával illetve készpénzzel lehet majd fizetni.  A töltőállomás egyébként a tervek szerint az áruház nyitvatartási idejétől függetlenül, a nap 24 órájában nyitva lesz, amelynek kínálatában kétféle üzemanyag szerepel, mégpedig a gázolaj és a 95-ös oktánszámú benzin, a cég partnere pedig az OMV.

FOTÓ: CYBERPRESS.HU

FOTÓ: CYBERPRESS.HU

FOTÓ: CYBERPRESS.HU