Razziáznak a burgenlandi rendőrök a hétvégén!

A január 13-14. hétvégén esedékes akcióban tartomány közlekedésrendészeti osztályának egész állománya részt vesz, valamint az eisenstadi városrendőrség is. A járművezetők a nagy forgalmú és az alárendelt úthálózatokon ugyanúgy találkozhatnak majd a razziázók hatóságokkal.

A burgenlandi rendőrség nyilatkozata szerint az ellenőrzés kiterjed a járművek mellett a sofőr személyének igazolására is illetve kábítószer gyorsteszt mellett alkoholszondát is alkalmazhatnak. Mindezek mellett fokozottan lehet számítani sebességmérésekre is, és a rendőrök figyelni fogják a szabálytalan, kézben mobilozás és a biztonsági öv használatát is a most következő szombati és vasárnapi napokon.

Halálos baleset az A3 bevezetőjén, frontálisan ütköztek

Csütörtök éjjel történt súlyos közlekedési baleset az A3-as autópályán, Wulkarodersdorf (Vulkapordány) közelében, a 2×1 sávos bevezető szakaszon. A két kisteherautó ütközött frontálisan, majd az egyik járműnek egy érkező személyautó is nekicsapódott. Nyolc perccel éjfél után érkezett segélyhívás, ahol a Wulkaprodersdorf, Siegendorf és Eisenstadt tűzoltóegységeit riasztották.

fotó: © BFKdo EU / Sajtószolgálat

A tartományi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, az egyik jármű sofőrje, egy 68 éves magyar férfi, nem élte túl a balesetet. A férfi utasa enyhén sérült, maga mászott ki az összetört járműből, majd az eisenstadti kórházba szállították. A másik autó vezetője súlyosan megsérült, a járműbe szorult, a tűzoltóság szabadította ki. Mellkasi sérülésekkel szállították kórházba.. Két mentőautó, két mentőautó és egy orvos működött. A roncsokba belehajtó harmadik autó négy utasa közül senki sem sérült meg. Az A3 fentebb nevezett szakaszán hat órányi helyszínelési munkálatok után oldották fel a teljes útzárat.

fotó: © BFKdo EU / Sajtószolgálat

fotó: © BFKdo EU / Sajtószolgálat

fotó: © BFKdo EU / Sajtószolgálat