Sopron.info.hu

Klasszikusok találkoztak Sopronban! Öreg járgány nem vén járgány!

  2018 szept 08 / #Cikkmix

Igazán remek élményekkel gazdagodhatott az, aki kilátogatott szombat délelőtt az Alpha Parkba, ahol ritkán látható, igazi kincseknek mondható old timer járművek találkozóját tartották. Szinte minden járműkategóriának volt egy képviselője, hiszen a moto…


Győri ítélőtábla: Maradhat a vörös csillag a Heineken termékein

  2018 szept 06 / #Cikkmix

Menczer Erzsébet korábban azért perelte be a Heinekent, mert a sör címkéjén egy vörös csillag látható. A Fideszes politikus a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Heineken Hungária Zrt. alperes az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette a felperes személyiségi jogát. – számol be a 24.hu.  A Soproni Sörgyár épülete / fotó: cyberpress.hu archívum Menczer Erzsébet, mint felperes azt szerette volna elérni, hogy az alperest kötelezzék a jogsértés abbahagyására, az ötágú vörös csillag használatától való eltiltásra. Arra hivatkozott, hogy az alperes által használt ötágú vörös csillag a kommunista diktatúra jelképe volt, amely a magyar nemzet egészének súlyos traumát okozott. A felperes előadta, hogy családja és maga is a kommunizmus üldözöttje, a rendszerváltás óta küzd az áldozatok emlékének megőrzéséért és a diktatúra szimbólumainak közéletből való kiűzéséért. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a Heineken által alkalmazott ötágú vörös csillagnak nincs köze az önkényuralmi jelképekhez, a Heineken 1889 óta használja termékein ezt a jelzést, amelynek öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja, amely jelkép a Heineken több uniós és magyar védjegyén is szerepel. Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék a felperes keresetét elutasította, amely ítélet ellen a felperes jelentett […]


Kis figura, Nagy Történet: 40. születésnapját ünnepli a LEGO® minifigura

  2018 szept 06 / #Cikkmix

1978-ban a diszkózene uralta a slágerlistákat, még nem léteztek mobiltelefonok és az internettől is több mint egy évtized választott el. Ebben az évben kezdődött el a legelső LEGO minifigurák gyártása. Mára ezek a kis figurák legalább akkora fejlődésen mentek keresztül, mint a világ körülöttük, ezáltal szerepjátékok végtelen lehetőségét kínálva. Így a világ legkisebb ikonjainak 40. születésnapja alkalmából, íme a nagy történet néhány mérföldköve!   Celebrating 40 Years of the LEGO Minifigure Read more here: https://www.thebrickfan.com/celebrating-the-40th-anniversary-of-the-lego-minifigure/ Subscribe to The Brick Fan: https://www.thebrickfan.com/ Facebook: https://www.facebook.com/TheBrickFan Twitter: https://twitter.com/tormentalous Instagram: https://www.instagram.com/thebrickfan/ Google+: https://plus.google.com/+Thebrickfan A LEGO minifigurák evolúciója Minden 1974-ben kezdődött, az összeépíthető LEGO figurák megjelenésével, amelyek akkor még javarészt nagy, négyzet alakú LEGO kockákból álltak mozgatható kezekkel, de nem mozgatható lábakkal. Ezt követték 1975-ben a LEGO Extra figurák szilárd testtel, mozdíthatatlan karokkal és lábakkal, nyomtatott vonások nélkül. Tehát teljesen különböztek a ma ismert, közkedvelt LEGO minifiguráktól. Nem mintha túl sokáig kellett volna várni arra, hogy 1978-ban kezdetét vegye a LEGO történelem új fejezete, ahol a minifigurákat mozgatható csípővel, és egy egyszerű arckifejezéssel látták el, amely pontszemekből és feketével festett mosolyból állt. Előre ugorva 2018-ba, mára már 650 egyedi arc található a kollekcióban, amely lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy a különböző karakterek megszemélyesítése során […]


Soproni egyetemisták klagenfurti sikerei

  2018 szept 06 / #Cikkmix

A rendkívül sikeres májusi Innovációs táborban több mint két tucat bútorötletet vetett papírra a közel nyolcvan résztvevő. A kiválasztott hat nyertes munkából, a nyár folyamán kézzel fogható prototípusok készültek. A nagyközönség számára, Európa egyik legnagyobb faipari vásárán, Klagenfurtban, a „Holz & Bau Messe”-n leplezték le az InnoWood INTERREG AT-HU 059 projektben résztvevő partnerek, az alkotókkal együtt a termékeket. A vásár „Innovation Area”-ja a faipar előremutató újításainak kínált bemutatkozó lehetőséget, ahol a hallgatói munkák is helyet kaptak. A Soproni Egyetem Simonyi Károly Karának a hallgatói is bemutatkoztak a prototípusokkal, amelyekre mind a szakmai kiállítók, mind pedig a látogatók részéről komoly érdeklődés mutatkozott. A külföldi bemutatkozás után hamarosan  Sopronban is láthatóak lesznek a termékek, mégpedig a 2018. szeptember 13. és 15. között megrendezésre kerülő innoLignum Faipari Vásáron, ahol meglepetésként további prototípusokkal is bővül a kínálat. Jó hír az is, hogy a soproni vásár után  a budapesti OTTHON Design kiállításon is bemutatkozik a projekt, amely 2018. október 12-14-e között kerül majd megrendezésre.   A Soproni Egyetem Simonyi Károly Karának  tehetséges hallgatói, a bútortervek alkotói: PLYO – Csicsics Gergő, Varga Noémi Cloud – Csák Vince, Horák Debóra, Kéri Dávid Mosaic furniture – Rankl Dániel, László Dalma Sütheő Áron Bond – Csicsics Gergő, Pető Borbála, Surányi […]


Kormány: Nincs napirenden a vasárnapi boltzár!

  2018 szept 04 / #Cikkmix

Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul több százezer ágazati munkavállaló nevében a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Azt kérik, a kormány vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését, akár részlegesen, ne…