Sopron.info.hu

A munkakörülmények miatt mondott fel az ismert magyar doki!

  2018 szept 01 / #Cikkmix

Zacher Gábor, aki Honvédkórházban a sürgősségi osztályt vezette és mindezek mellett egy ismert és elismert addiktológus – nem mellesleg megannyi drogprevenciós program nagykövete – felmondott az intézményben, amit sajtóértesülések szerint azzal indokolt, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Hozzátette: Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni. 2017 nyarán közel 700 diák vett részt Zacher Gábor prevenciós előadásán a soproni Liszt Központban. / fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum Az is napvilágot látott a konkrét felmondás ténye mellett, hogy szerződése szerint két hónapos felmondási ideje van ami október végén jár le, azonban miniszteri döntés értelmében felmentették a felmondási idő kitöltése alól, így Zacher ma már nem dolgozik hazánk egyik legnagyobb egészségügyi intézményében. Nyilvánosságra került az-az adalék is – ez persze nem az orvos által –  hogy az ismert doktor szerződése egyébként az év végén járt volna le és a minisztérium amúgy sem tervezte azt meghosszabbítani. Zacher Gábor elmondása szerint amúgy a helyzetet mutatja, hogy az elmúlt időszakban kilenc orvos is beadta a […]


Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Várkerületen

  2018 szept 01 / #Cikkmix

Az idén is készült egy szabadtéri kiállítással a Soproni Fotóklub, akik a Magyar Fotográfia napja alkalmából igazán különleges gyűjteményt tártak az érdeklődők szeme elé a Mária szobor melletti közösségi téren. A pénteki megnyitón a kiállítást Sass Lás…


Kiderült miért cirkált helikopter a térségünkben!

  2018 aug 31 / #Cikkmix

Helikopteres felderítéssel segítik a parlagfű elleni védekezést Győr-Moson-Sopron megyében is, a pénteki szemle előtt a péri repülőtéren tartottak sajtótájékoztatót a megyei kormányhivatal és az ellenőrzést végző hatóságok illetékesei.   MTI Fotó: Komka Péter   Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hangsúlyozta, Magyarország Európa parlagfűvel legfertőzöttebb országa, idén pedig az időjárás miatt különösen súlyos a helyzet, ezért szavai szerint miden eddiginél hatékonyabb védekezésre van szükség, amiben segít a helikopteres felderítés is. Közölte, Győr-Moson-Sopron megyében már hetedik alkalommal figyelik meg, térképezik fel a parlagfűvel szennyezett területeket, a légi és a földi felderítés egymást kiegészítve zajlik. Elmondta, hogy Magyarországon az 5,3 millió hektár mezőgazdasági területből évente 3,4 millió hektárt vizsgálnák át, ebből 1,6 millió hektárt helikopterről, amely akció során az  idén az ország nyolc megyéjében végeznek a périhez hasonló légi megfigyelést. A védekezés hatékonysága évről-évre javul, a földtulajdonosok, földhasználók fegyelmezettebbé váltak, ugyanakkor a parlagfű okozta károkat a fokozott védekezéssel is csak mérsékelni tudják, mert az allergén gyomnövény magja akár 30-40 évig is csíraképes marad a talajban. Ezért a parlagfű fertőzöttséggel még hosszú ideig számolni kell – mondta. Szólt arról, hogy a megyei kormányhivatalok tavaly 150 millió forint értékben szabtak ki bírságot a parlagfű elleni védekezés elmulasztása miatt. Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei […]


Megnéztük mit tudnak az újonnan forgalomba állított Flirt 3 motorvonatok!

  2018 aug 30 / #Cikkmix

Alig egy évvel a szállító szerződés aláírása után, vagyis tavaly ősszel, már elkészült a GYSEV vadonatúj motorvonata. A hosszas hatósági engedélyeztetési eljárást követően a múlt héten végre az utasforgalom számára is megnyílt a lehetőség arra, hogy kipróbálják a járműveket. Előtérben a korábbi beszerzés, a 3. vágányon a vadonat új motorvonat Az új generációs motorvonatokból tíz darab fog érkezni a vasúttársaságház, elsőként a Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vonalon találkozhatunk velük, hajnaltól késő estig közlekednek. A szerelvény két mellékhelyiséggel valamint összesen 194 fix és 14 felhajtható ülőhellyel rendelkezik. A négyrészes motorvonat mintegy 77,1 méter hosszú, az utastér légkondicionált Modern utastájékoztató kijelzővel, kamerarendszerrel, WIFI-vel valamint az ülések alatt hálózati csatlakozókkal szerelték fel. A járművek végsebessége 160 kilométer/óra, ha nem vesszük figyelembe az adott pálya korlátozásait, valamint a gyorsulási tényezője is kimagasló, ami a sűrű, aprófalvas szakaszokon megkönnyíti a szoros menetidő betartását és minden körülmények között biztosítja a gyors megérkezést, vagy akár a késések behozását is. A Stadler motorvonatokat részben Magyarországon gyártják, a beszerzési projekt összköltsége 21 700 000 000 Ft, mely 100 százalékban uniós kohéziós támogatásból valósul meg.     Cyberpress Munkában a Gysev új motorvonata! Megnéztük mit kínál az utazóközönségnek az új Flirt 3 motorvonat, mely a múlt héten állt szolgálatba a Sopron – Szombathely – Szentgotthárd vonalon. […]


Ősszel nyit az Auchan Superstore a Sopron Plázában

  2018 aug 28 / #Cikkmix

Négy új áruházat is nyit az Auchan Magyarország az idén, amely kereskedelmi vállalat ezáltal a nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít. A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, hiszen például tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében, idén ősszel pedig ennek az üzlettípusnak a testvére nyílik majd meg a Leghűségesebb városban, a Sopron Pláza épületében. Országos szinten szintén jó hír, hogy a szupermarket vonal is gyarapodik, hiszen szintén ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak ilyen típusú üzletet. Elsőként a budapesti X. kerületben nyitott ilyen üzlet FORRÁS: AUCHAN RETAIL A soproni üzlet a magyarországi Auchan áruházlánc új üzletkoncepciója szerint superstore formátumban nyitja meg kapuit az áprilisban Budapesten megnyílt első ilyen Auchan egység után másodikként az országban. Az áruházlánc jól megközelíthető helyen- Sopron Pláza – a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb áruválasztékot, kedvező árakat és innovatív vásárlási megoldásokat kínál majd. A friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi- és a napi bevásárlást egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik majd a családok. Nagyszabású munkaerő toborzóval is jelentkeztek Sopronban, amelynek célja elsősorban az volt hogy bemutatkozzon a vállalat a városban, és a leendő kollégái számára az álláskeresést már […]