Sopron.info.hu

Ingyenes korrepetálás általános és középiskolásoknak Bécsben

  2018 jan 29 / #Cikkmix

Bécsben a város által finanszírozott, ingyenes korrepetáláson vehetnek részt az általános és középiskolás tanulók, valamint kihelyezett oktatóállomásokon kérhetnek segítséget, ha nehézségeik adódtak az otthoni tanulás közben. A „Támogatás 2.0“ felzárkóztató programot, melyet mintegy 28.000 osztrák diák vesz igénybe, minden félévben meghirdetik. Copyright: August Lechner 2014 őszén indult az úgynevezett „Támogatás 2.0“ felzárkóztató program Bécsben, melynek keretein belül heti egy alkalommal ingyenes korrepetáláson vehetnek részt az osztrák általános és középiskolás tanulók. A Bécsi Felnőttképzési Központ (VHS) minden tanítási félévben 1.200 különböző felzárkóztató órát hirdet meg, melyre átlagosan 28.000 10-14 év közötti diák jelentkezik. A tanulók a német nyelvi kompetenciák fejlesztése mellett angol nyelvből és matematikából is kérhetnek segítséget a szakképzett oktatóktól. A kétórás csoportos foglalkozásokon a diákok azt is elsajátíthatják, hogyan tudnak hatékonyan tanulni, valamint bepótolhatják az elmulasztott órák tananyagait is. „A program célja, hogy az osztrák diákok, szüleik anyagi hátterétől függetlenül egyenlő tanulási eséllyel induljanak.“ – nyilatkozta Daniela Ecker-Stepp, a Bécsi Felnőttképzési Központ részlegvezetője. Az osztrák diákok a délutáni foglalkozásokon túl a Bécsi Felnőttképzési Központ jóvoltából kihelyezett oktatóállomásokat is felkereshetnek iskola után, ahol a tanulással kapcsolatos kérdéseiket tehetik fel a tanároknak. Ezek Bécs városának több pontján is megtalálhatók, tanév közben hétfőtől csütörtökig 14.30 és 17.30 között tartanak nyitva.     […]


Már nem kell sokat aludni és nyit Sopronban az ALDI diszkont-benzinkút!

  2018 jan 28 / #Cikkmix

Szinte kész van ( legalsó fotónk ) Sopronban az ALDI üzletlánc diszkont-benzinkútja a Győri úti körforgalom mellett található szupermarketjének a parkolójában, amely hamarosan fogadhatja is az üzemanyagra szomjazó gépjárműveket. Tavaly november elején …


Hatalmas siker! Babos Timiék a bajnokok Ausztráliában!

  2018 jan 26 / #Cikkmix

Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét, miután a pénteki döntőben két szettben legyőzte az olimpiai és világbajnok orosz Jekatyerina Makarovát és Jelena Vesznyinát. fotó: ausopen.com A juniorként három GS-trófeát gyűjtött Babosnak ez az első felnőtt Grand Slam-győzelme, ő az első magyar győztes a melbourne-i torna történetében, és az ötödik magyar, aki felnőtt Grand Slam-címet szerzett. Előzőleg egyesben Asbóth József (Roland Garros, 1947) és Körmöczy Zsuzsa (Roland Garros, 1958), párosban pedig Taróczy Balázs (Roland Garros 1981, Wimbledon 1985) és Temesvári Andrea (Roland Garros, 1986) diadalmaskodott. Az ötödik helyen kiemelt magyar, francia duónak – amely előzőleg három tornagyőzelemnél tartott – nehéz ellenfél jutott a fináléban a másodikként rangsorolt Makarova és Vesznyina személyében. A 29 esztendős Makarova harmadik párosban a világranglistán, eddig 12 WTA-versenyt nyert. Vesznyina oldalán 2013-ban a Roland Garroson, 2014-ben a US Openen és 2017-ben Wimbledonban maradt veretlen, 2014-ben az Australian Openen, 2015-ben Wimbledonban és 2016-ban a Roland Garroson szintén döntős volt. Az orosz kettős 2016-ban a riói olimpiát és a szingapúri WTA-világbajnokságot is megnyerte. A 31 éves Vesznyina szintén harmadik párosban a világranglistán, eddig 17 WTA-tornát nyert ebben a “műfajban”. fotó: ausopen.com A helyi idő szerint 16.20 órakor, kellemes 27 fokban […]


Járóka Lívia: Emlékezzünk a roma holokausztra!

  2018 jan 24 / #Cikkmix

Az Európai Parlament ma a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján először emlékezett meg a holokauszt roma áldozatairól is. Az ünnepi megemlékezést Mairead McGuinness, az Európai Parlament egyházakkal és világnézeti szervezetekkel folytatott párbeszéddel megbízott alelnöke nyitotta meg. Díszbeszédet mondott továbbá Járóka Lívia, az EP első roma származású alelnöke. A fideszes EP-képviselő beszédében elmondta: „A holokauszt elfelejtett áldozatai a romák, ezért külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ünnepi beszédet tarthatok azon a megemlékezésen, ahol most először emlékezik meg hivatalosan a roma áldozatokról”. fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum   „Sajnos a roma holokauszt nagyrészt még mindig ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt” – hangsúlyozta a néppárti politikus. Felsorolta azokat a főbb mérföldköveket, melyek során a romák a világtörténelem legsúlyosabb bűncselekményeinek áldozatává váltak. A többségi társadalom hiányos ismeretei a romák történelméről és a roma holokausztról hozzájárultak az előítéletek fennmaradásához, melyek máig akadályozzák a romák felzárkózásosát és elfogadását. „Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. Nem bűntudat- vagy önsajnálat-ébresztés miatt, hanem hogy tanuljunk a történelem hibáiból” – hangsúlyozta Járóka. „A holokauszt az emberiség elleni bűntett volt. A béke azonban ma sem biztosított; védeni és tenni kell érte. A jobb jövőbe vetett hitük adott nekik erőt, hogy kitartsanak a szörnyű megpróbáltatások és kínok közt. Ez a hit kell, hogy bennünket is vezéreljen, […]


A LIDL megtalálta hogy a munkaerőhiány ellenszerét!

  2018 jan 23 / #Cikkmix

A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét, ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet – közölte a vállalat kedden az MTI-vel. fotó: cyberpress.hu Ezen felül a Lidl Egészségprogram éves szinten 96 ezer forint értékű komplex egészségügyi szolgáltatását is biztosítja minden munkavállalójának, az üzletvezetőknek pedig az áruházlánc – korlátlan magáncélú használattal, minden költséget 100 százalékban átvállalva – személyautót is biztosít. A vállalat a munkavállalók bérét további juttatásokkal egészít ki, többek között a törvényi előírásoknál nagyobb mértékben, 100 százalékban téríti a dolgozók munkába járási költségét. Közölték, a bolti és a raktári dolgozók, valamint az üzletvezetők fizetésemelésével az üzletekben dolgozó munkavállalók bére átlagosan 365 ezer forintra nő. A közleményben Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kifejtette: a társaság a kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon az idei fizetésemeléssel együtt 2016. januárja óta 52 százalékos béremelést hajtott végre. Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma már több mint 160 áruházzal van jelen az országban és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. A cég […]