Sopron.info.hu

Választás 2018: Április nyolcadikán ikszelgethetünk!

  2018 jan 11 / #Cikkmix

Csak úgy repül az idő, amit az is jelez hogy ebben az esztendőben ismét mehetünk a szavazófülkékbe és a számunkra szimpatikus és meggyőző helyi politikusra illetve pártra is leadhatjuk a voksunkat. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke kihirdett…


Sztrájkra készülnek a köztisztviselők és közalkalmazottak!

  2018 jan 08 / #Cikkmix

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete – a kommunikációjuk szerint – megkezdte a felkészülést a sztrájkra.  A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására, amely elsősorban a béremelést irányozta meg, amely 10 éve változatlan az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselőknek.   A szakszervezet közlése szerint a türelmük azért fogyott el, mert a kormány két tárgyalási forduló után visszavonult a béremelésről kezdeményezett egyeztetésekről. Jelen állás szerint 2018.  január 12-én és január 15-én, vagyis pénteken és hétfőn tartanak kétnapos sztrájkot az önkormányzati hivatalokban, amelyre a felhívás elérhető az  MKKSZ honlapján.     A közszolgálatban dolgozók egy részét képviselő szervezet szerint fenntarthatatlan helyzet alakult ki a csökkenő reálkeresetek és a munkahelyi fluktuáció miatt. Tavaly novemberben levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben azt írták, olyan helyzet állt elő a vállalhatatlanul alacsony bérek és a fogyóban lévő képzett munkaerő miatt, hogy “ha most vasárnap” rendeznék az országgyűlési választást, előfordulhatna, hogy sok helyen nem lehetne megtartani, mert nem lenne elég szakember.   A szakszervezet januárban még csak két napot jelölt meg, amikor felfüggesztik a munkavégzést, de ígéretük szerint ameddig nem érnek célt, minden további hónapban újabb nappal toldják meg a sztrájk időszakát. Ez idő alatt a tervek szerint csak a halaszthatatlan ügyekkel foglalkoznak […]


A Szent Korona 40 éve tért haza ( képek+video)

  2018 jan 06 / #Cikkmix

Negyven éve, 1978. január 6-án érkezett haza Magyarországra a Szent Korona, amelyet 2011 május 30. óta ismét a Magyar Honvédség őriz az Országházban. Legfontosabb nemzeti ereklyénket az akkori amerikai elnök, Jimmy Carter döntése alapján kaphattuk vissza. . fotó: honvedelem.hu A magyar közjogi hagyományok értelmében a magyar állameszmét megtestesítő Szent Korona a második világháború utolsó évében, 1945-ben hagyta el Magyarországot, amikor is a koronázási jelvények őrzésére létrehozott, 1872-től a honvédség részének számító Magyar Királyi Koronaőrség igen kalandos úton kimenekítette a lángokban álló országból. Az állami vezetés mindenképpen el akarta kerülni, hogy államiságunk legfontosabb jelképe a németek vagy a szovjetek kezére jusson, és már 1944 októberében elrejtették a Koronaőrség laktanyájának egyik pincehelyiségében. Ezt követően novemberben Veszprémbe szállították, ahol a Szent Jobbal együtt a Magyar Nemzeti Bank ottani páncéltermébe került (ezzel párhuzamosan a koronázási palástot Pannonhalmára menekítették). A korona egy hónap után, december első felében Kőszegre került, ahonnan januárban Velembe, március végén pedig az ausztriai Mettsee-be vitték tovább. Ahogy nyugatról az amerikai, keletről pedig a szovjet offenzíva közelített, május első napjaiban elásták a koronát a Schlossberg dombon, üres acélládáját pedig tovább őrizték, hogy így tartsák fent a látszatot. Pajtás Ernő ezredes, a Koronaőrség utolsó parancsnoka végül e ládát adta át az amerikaiaknak, ám […]


A terv szerint elveszik az osztrák családi pótlékot az Ausztriában dolgozó magyaroktól!

  2018 jan 04 / #Cikkmix

Megdöbbentő tervezettel állt elő az új osztrák kormány, aminek szikrája a hétvégén tartott amolyan elvonulós egyeztetésük után pattant ki és amiről elsőként a Der Standart számolt be, akik részletesen foglalkoztak a család támogatások tervezett osztrák reformjairól. No de nézzük is a minket, leginkább itt a határmentén élőket – azon belül is azokat, akik Ausztriában vállalnak hivatalosan munkát – érintő kényes felvetéseket, amely gyakorlatilag komoly anyagi veszteséget hozhatnak azok számára, akik kint kapják a családi pótlékjukat vagy különbözetüket. Sebastian Kurz kancellár és Heinz-Christian Strache alelnök szeretné csökkenteni a külföldön élő gyermekek után járó családi támogatását, akinek szülei Ausztriában dolgoznak. / fotó: apa/roland schlager Az új osztrák ÖVP és FPÖ alkotta kormány a Der Standard  beszámolója szerint megállapodott abban, hogy egy új rendszer bevezetésével csökkenteni fogják a külföldön élő gyerekek után járó családi pótlék összegét. A dolog apropója, hogy ezzel a megtakarítási intézkedéssel kívánják az ilyen jellegű kiadásaikat csökkenteni, amely egyes információk szerint – ami nem tekinthető hivatalos adatnak, azonban közel állhat a valósághoz – 2016-ban az osztrák államnak 273 millió eurójába került.  Ebből az összegből egyébként a Magyarországon élő gyermekek után cirka 80 millió eurót utaltak, a fennmaradó összeg eloszlik Szlovákia, Lengyelország és egyéb államok között. Természetesen nem csak minket magyarokat érint ez […]


Ledöntötték a Liszt-szobrot Harkán

  2018 jan 03 / #Cikkmix

Ledöntötték a harkai faluközpontban, a játszótér, az első világháborús emlékmű és a mérlegház szomszédságában nemrégiben állított fa szoboralkotást. A rendőrség garázdaság miatt nyomozni a szilveszterre virradó gaztett ügyében. Szabó Károly polgármeste…