Sopron.info.hu

Napokra a kosárlabda fővárosa lesz Sopron

  2018 márc 23 / #csak úgy

A női Euroliga négyes döntője, a Final Four hatalmas összefogás eredményeként jön Sopronba, a szervezés máris elkezdődött.


Megnyílt az INTRO bevásárlóközpont Cinfalván

  2018 márc 22 / #csak úgy

8000 négyzetméter vásárlóterület, 12 üzlet és vendéglátóegység, 400 parkoló, rengeteg kerékpártámasz, ez néhány adat a ma átadott INTRO Shopping Centerről. A Sopront Béccsel összekötő 16-os főút mellett húzták fel Cinfalva (Siegendorf) határában, nagyjából egy év alatt az új üzletközpontot, mely az üzemeltetők nem titkolt szándéka szerint a Sopronból ingázókat is megcélozza. Az ünnepélyes megnyitón részt vett többek között Hans Niessl tartományfőnök, valamint Rainer Porics, Cinfalva polgármestere is, akik kitértek arra, hogy az új létesítmény fontos szerepet játszik a térség, és persze Cinfalva ellátásában is, emellett mintegy 100 munkahelyet is teremtettek vele. Burgenland tartomány gazdasági növekedése a legnagyobb az ausztriai tartományok között, ezért is kezdenek sokan beruházásba a térségben. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a gazdasági kamara, a dolgozói kamara, a SPAR Österreich, valamint a NKD képviselője, de jelen volt Zárány (Zagersdorf) polgármestere is. A beszédekben, bár sokszor elhangzott Magyarország és Sopron neve is, a város képviseletében nem érkezett senki. Pedig többször elhangzott, hogy “Unsere Freunde aus Ungarn”. Tavaly adták át az új turbókörforgalmat a B16-L212 utak csomópontjában, az infrastruktúrát pedig már akkor úgy alakították ki, hogy a most megnyitott bevásárlóközpontot is ki tudja szolgálni. A 16-os út ezen szakaszán a megnyitón elhangzottak szerint egyébként naponta 30.000 autós halad át. Érdekesség, hogy 212-es út túloldalán található üzletsor gyakorlatilag kiürült, már csak egy kávézó, illetve a Kauf & Spar tartja itt a frontot. Az INTRO bevásárlóközpontban mind a 12 üzlethelyiség bérlőre lelt, igaz, még nem nyitott ki mindenki. Az biztos, hogy a következő üzletek kaptak vagy kapnak helyet: Tom Tailor, Nara Bianca Beauty Salon, EUROSPAR, Hofer,  NKD, Takko Fashion, LIBRO, DM, Ernsting’s Family, KIK, Chen’s Cooking. (Ez persze nem feltétlenül jelent vigaszt azoknak, akik a faluközpontban hiányolják a nemrég megszűnt SPAR-t) JA és a magyarításba csúszott némi hiba is: INTRO Shopping Center a Foursquare -en INTRO Shopping Center a Facebookon KÉPGALÉRIA a megnyitóról és a bevásárlóközpontról…


Telefonfülke üvegtelenítve

  2018 márc 22 / #csak úgy

Sopronba nem gyűrűzött be ez a trend, de Magyarország több pontján is voltak úgynevezett adományfülkék. Ennek lényege az, hogy minden indított hívásnál egy bizonyos összeget jótékony célra ajánlanak fel. Ezek a telefonfülkék magenta színűek, míg a normálisak bordók. Most elkezdték a (még megmaradt) telefonfülkéket is magentásítani Sopronban is, ha jól sejtem, ez lesz a “flottaszín”. A Lenkey utcában már hónapok óta van egy ilyen átfestett fülke, telefon is van benne, működik is, azonban az üveglapokat nem helyezték vissza, azok ott vannak a szomszédos elektronikai szekrény mögött. Vajon mi lehet ennek az oka? Eközben Ausztriában az A1 egy linzi céggel közösen mutatta be a telefonfülkék 2.0-s verzióját, melynek fedőneve “Smart 9” és modulárisan bővíthető különféle szolgáltatásokkal. Lehet benne csomagautomata, töltőállomás elektromos autóknak, WLAN-hotspot, érintőképernyős terminál és hirdetési felület is. Emellett a telefonfülkék a jövőben 5G bázisállomásokként is funkcionálhatnak, és az üvegszálas hálózat kapcsolódásait is tudják majd innen vezérelni. Az első ilyen prototípusok nyáron jelenhetnek meg, feltehetőleg Bécsben. Így fog kinézni a moduláris telefonfülke. Kép: KEBA AG.


Veszprém alázza Orbán akadémiáját az új focirangsorban

  2018 márc 22 / #csak úgy

33-szor több jut Felcsútnak, mint a Veszprémnek, ami így is jobban nevel. Pedig ott nincs teakonyha.


Adómentes jövedelem: 11 ezer euró a határ Ausztriában

  2018 márc 22 / #csak úgy

Utánajártunk olvasónk kérdésének.