Sopron.info.hu

Roth-diákok győztek

  2018 márc 19 / #csak úgy

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara rendezésében tartották az idei országos Faipari Szakmai Versenyt és Workshopot.


Elmúlt 8 év: így tömte ki a Fidesz a gazdagokat – I. rész

  2018 márc 19 / #csak úgy

Soha nem látott vagyonosodás, kicsivel kevesebb szegény, 500 ezer új munkahely, de a régió elhúzott mellettünk, még ha az EU-átlaghoz közelebb is kerültünk. Tíz ábra az ország elmúlt nyolc évéről.


Felemelő Haydn-mű a soproni Szent Imre templomban – fotók

  2018 márc 18 / #csak úgy

A Wespa-vonósnégyes szombat este adott koncertet.


Részeg sofőr hajtott egy szórakozóhely elé Sopronban, a járdaszegély állította meg – fotók

  2018 márc 18 / #csak úgy

Olvasónk tudósítása szerint a magas padkának köszönhető, hogy az autó nem sodorta el a szórakozóhely előtt álló embereket.


Több helyen 22 centi hó hullott, hófúvásra figyelmeztetnek, egy időre lezárták az M3-ast

  2018 márc 18 / #csak úgy

Budapesten több busz nem, vagy terelve jár, néhány településen áramkimaradások vannak.