Sopron.info.hu

A Walter Autótól vett elektromos autókat a soproni önkormányzat

  2021 márc 12 / #hírek

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, nyertes kormányzati támogatásból nyílt lehetősége Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kettő tisztán elektromos autó beszerzésére. A lokálisan nulla emissziójú, környezetbarát és kedvező fenntartási költséggel bíró járművekre közbeszerzési eljárást írtak ki. A kitétel szerint a soproni városvezetés feladatai ellátásának segítségére egy 5 személyes, metál fehér, 300 literes csomagtartós, legalább 200 km-es hatótávú, villámgyorsan tölthető autó megvásárlására köt opciót. A közbeszerzési pályázat határidejére egyetlen ajánlattevő nyújtott be ajánlatot, a Pozsonyi úti telephelyen működő Walter Autó Autókereskedő és Szerviz Kft.  A beszerzési lehetőség nettó 20 millió forintos ellentételezést határoz meg, a részletekből pedig az is kiderül, hogy az ajánlat minden előírásnak megfelel, a szerződés teljesítésére való alkalmasságot igazolták, egyetlen ajánlattevőként értelemszerűen pedig a legalacsonyabb árat tartalmazza. A szerződést még 2020. augusztus 10-én kötötték meg a felek, a hirdetmény a napokban jelent meg a közbeszerzési portálon. Az ajánlatkérőnek 2 db teljesen megegyező, tisztán elektromos üzemű személygépjárművet kell leszállítani, a támogatási feltételek szerint pedig a hátsó szélvédőn az elektromobilitás logó matricáját is fel kell tüntetni. Arról nincs információ, hogy mely közfeladatok ellátásban segítik a várost majd az autók, azonban a praktikus és környezetbarát megoldást kínálnak a helyi közlekedési viszonylatokban. Illusztráció: Egy az ÁEEK flottájába tartozó elektromos Volkswagen E-Golf a soproni belvárosban – fotó: cyberpress.hu / […]


A soproni helyi járatokon tanszüneti menetrend lesz érvényben

  2021 márc 12 / #hírek

Március 16-a, keddtől rendkívüli változások lépnek érvénybe a soproni buszközlekedésben. A Volánbusz Zrt. tájékoztatása alapján április 6-án (kedden) üzemzárásig a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként Sopron helyi autóbuszos közleke…


Reggelente jártak ki lopni Ausztriába

  2021 márc 12 / #hírek

A kifejezetten félreeső helyen lévő mezőgazdasági ingatlanokat keresték azok az elkövetők, akik 2020. novembere óta sorra követték el a vagyon elleni bűncselekményeket. A tolvajbandának két állandó tagjához, a 43 és 30 éves elkövetőkhöz időnként egy 21 és egy 39 éves társtettes is csatlakozott. Többnyire a reggeli órákban utaztak át a magyar – osztrák határon. A burgenlandi tartományi rendőrség sajtóközleménye szerint az egyik elkövető az autóban maradva biztosította a helyszínt, míg társa a raktárhelyiségeket és garázsokat kutatta át. Leginkább elektromos- vagy benzinmotoros szerszámokra tettek szert, főleg láncfűrészekre utaztak a tolvajok. Abban az esetben, amikor a tulajdonos lefülelte a kéretlen látogatókat, az elkövetők a lopott ingóságokat hátrahagyva elmenekültek. A beszámoló szerint volt olyan eset is, hogy menekülés közben egyszerűen kidobták a kocsijukból az eltulajdonított zsákmányt. Mattersburg (Nagymarton) és Eisenstadt (Kismarton) környékén túl Alsó-Ausztriában és Stájerországban is tevékenykedtek a besurranó fosztogatók, az okozott kár összege ötjegyű eurós összeget tesz ki. A mattersburgi nyomozók az érintett osztrák tartományok, valamint a sárvári rendőrkapitánysággal együttműködve jutottak eredményre, mind a négyüket sikerült azonosítaniuk. A vádlottak jelenleg is Magyarországon tartózkodnak, a két elkövető ellen a tartományi ügyészség nemzeti elfogatóparancsot adott ki. A beszámoló kiemeli, ők a fennálló korlátozások, a beutazási tilalom ellenére többször is beléptek Ausztria területére. Illusztráció / cyberpress.hu […]


Egészséges önbizalommal az éllovas otthonában

  2021 márc 12 / #hírek

Holnap este a bajnoki éllovas Szolnoki Oaljbányász csapatához látogatunk Bár Kostas legénysége az éllovashoz látogat, egészséges önbizalommal léphet pályára, hiszen a legutóbbi 4 bajnokiját megnyerte, igaz, a Szolnok az utolsó 6 mérkőzésén maradt veretlen. Ennek ellenére reményeinket táplálhatja, hogy csapatunk ezt a jó sorozatát egy értékes idegenbeli, paksi bravúrral kezdte, majd Kecskeméten is győzni tudott, […]


Az STKH is készül a tavaszra: nyitnak a komposztáló telepek és indul a zöldhulladékgyűjtés

  2021 márc 12 / #hírek

Az előző évekhez hasonlóan a tavasz beköszöntével nemcsak a fák zöld levelei térnek
vissza, hanem az STKH két közkedvelt szolgáltatása is. Március 16-án nyitnak a
közösségi komposztáló telepek, április elején pedig újraindul a zöldhulladékgyűjtés is….