Sopron.info.hu

Félpályás forgalomterelés lesz jelzőlámpával a Pozsonyi út két helyszínén

  2021 febr 08 / #hírek

Az újonnan épülő Mély út kiviteli terveinek véglegesítése érdekében a Tervező közmű-feltárási munkát fog végeztetni a Pozsonyi úton két helyszínen. Ezért a Nezsideri utcánál és a Zárányi utcánál kialakítandó munkagödrök miatt ezeken a pontokon félpályá…


Zárjon be az internet?

  2021 febr 08 / #hírek

A Jobbik soproni alapszervezetének elnöke Dr. Brenner Koloman reagált arra a rádióinterjúra, ami a Kossuth Rádióban hangzott el és amelyben Földi László biztonságpolitikai szakértő többek közt kitért arra is, hogy ma a társadalmi gondolkodás az interneten történik, ami ma még beláthatatlan következménnyel járhat. Ezekben az idősek nem vesznek részt. Ez egy ömlesztett információcunami, amit mindenkinek szűrni kell. Gondolatai illetve a véleménye a közbeszédben úgy terjedt el, hogy le kellene kapcsolni az internetet. A szakértő meglátása szerint azért, mert ezt egy  szűk csoport irányítja, a gépek pedig másodpercek alatt bárkit képesek befolyásolni.  Dr. Brenner Koloman, a Parlament alelnöke, a Jobbik frakcióvezető-helyettese,a Jobbik soproni választókerületének elnöke, habilitált egyetemi docens.   Dr. Brenner Koloman ( Jobbik ) az országgyűlés alelnöke Zárjon be az internet?  A NER-kegyelt biztonságpolitikai megmondóember, Földi László szerint igen: mint a propagandaadóvá silányított Kossuth Rádióban elhangzott szavai mutatják, az internet lekapcsolása a Fidesz univerzumában működők számára nem abszurd gondolatként, hanem társadalmi problémák megoldásaként merül fel. Természetesen nem egyedi ötletről beszélünk, elvégre Észak-Korea saját, szigorúan cenzúrázott hálózata sem kapcsolódik a világhálóra és állítólag Oroszország is készen áll arra, hogy lekapcsolódjon az internetről. Egy olyan korban, amikor az internet, a közösségi média, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia egyre gyorsuló fejlődésen megy keresztül […]


A SZÁMOK FEJLŐDÉST MUTATNAK

  2021 febr 08 / #hírek

Fiú Serdülő Regionális Bajnokság 2021.02.06. Sopron, Belvárosi Sportcsarnok   Dávid Kornél KA/B – Soproni Sportiskola KA/B   48 – 38  (8-17, 16-7, 14-5, 10-9)   SSI: Koch P. 12, Balázs D. 5, Nyerges Z. 5, Veöreös D. 4, Hawkins …


A SZÁMOK FEJLŐDÉST MUTATNAK

  2021 febr 08 / #hírek

Fiú Serdülő Regionális Bajnokság 2021.02.06. Sopron, Belvárosi Sportcsarnok   Dávid Kornél KA/B – Soproni Sportiskola KA/B   48 – 38  (8-17, 16-7, 14-5, 10-9)   SSI: Koch P. 12, Balázs D. 5, Nyerges Z. 5, Veöreös D. 4, Hawkins …


2021.02.06. „E” csoport Tapolca, Csermák József Rendezvénycsarnok U14C

  2021 febr 07 / #hírek

Pápai KC – Soproni Sportiskola Akadémia/C 45 : 48 (13:16, 13:7, 5:10, 14:15) dobók: Csendes 10, Grieszler 9, Pojbics 7, Keszei 5, Locsmándi 4, Pokker 3, Gerencsér 2, Nagy 2, Práznek 2, Nadzon-Herczegfalvi 2, Erényi 2, Az első mérkőzésen nehezen találtu…