Sopron.info.hu

Éveken át lopta a csomagokat az osztrák postás

  2020 okt 13 / #hírek

Október 13-án tartották a tárgyalását annak a postai alkalmazottnak, aki több száz csomag vádjával lett gyanúsított a kismartoni tartományi bíróság előtt. A most 38 éves vádlott elmondta, csak azért vette ki a rendszerből a csomagokat, mert késztetést érzett rá. A burgenlandi logisztikai központban előválogató volt a hölgy, 2018. december 1-e és 2020. február 19-e között több száz csomag tűnt el a kezei között. Forrás: korne.at A vádlott részletes vallomást tett a bíróság előtt. Elmondta, kezdetben a dohányárukat tartalmazó csomagokra állít rá, ezeket azért volt könnyű felismerni, mert trafikoknak, dohányboltoknak voltak címezve. Ezután jött a többi. Jóérzéssel, boldogsággal töltötte el, ha ki tudott csempészni egy-egy csomagot – tette hozzá a hölgy, akit a posta végül február 20-án bocsájtott el. Azon a napon négy eltulajdonított csomagot találtak a saját személyautója csomagtartójában. A bvz.at tudósítása alapján, bár magyar nyelvre átültetve de igyekeztünk rekonstruálni a tárgyalóteremben elhangzott párbeszedéseket. A védőügyvéd megjegyezte, hogy a védence azóta már volt pszichoterápián. A bírónő rákérdezett, hogy a lopásokból saját magának tett e bevételre szert. Melyre a már igen felelet jelentheti, hogy nem pihentette sokáig az árut. Meg tudja saccolni az okozott kárt? Vagyoni kár – hangzott az egyértelműnek gondolt válasz, melyet a bírónő is megerősített. Kis értékű? Szólt az újabb kérdés, melyre a bizonyára elég nagy válasz érkezett. […]


Belátható időn belül készpénzmentes lehet a magyar gazdaság a cégvezetők szerint

  2020 okt 13 / #Cikkmix

Jelentősen felgyorsította a pénzügyi digitalizációt a koronavírus-járvány Magyarországon, az Intrum által megkérdezett cégvezetők szerint elérhető közelségbe került a készpénzmentes gazdaság is. Az MNB adatai némileg árnyalják azonban ezt a képet, és a recesszió is rombolja a pénzügyi intézményekbe vetett bizalmat, ami kevésbé kedvez a digitális gazdaságnak. Magyarországon a hétköznapi pénzügyek hagyományosan készpénz-központúak, korábban számos kutatás rámutatott, hogy jobban szeretünk készpénzzel fizetni, mint elektronikusan, és sokan a megtakarításukat is szívesebben tartják fizikai fizetőeszközben. Az Intrum kintlévőségkezelő cég tavaly év eleji kutatásából is kiderült, hogy a magyarok több mint fele napi szinten fizet készpénzzel, ami 15 százalékponttal magasabb, mint az európai átlag. Bankkártyával ezzel szemben csak minden ötödik magyar fizetett napi szinten, a hitelkártya pedig ennél is kevésbé volt népszerű a kutatás készítésekor. A koronavírus-járvány azonban ebben is jelentős változásokat hozhat: a fertőzésveszély miatt számos üzlet, ahol korábban még bankkártya-terminál sem volt, lehetővé tette a paypass-fizetést, miközben nőtt az érintésmentes (PIN-kód beírása nélkül is véglegesíthető) kártyás fizetés összeghatára, így sok helyen akár egy nagybevásárlás is elintézhető érintésmentes fizetéssel (jövőre pedig már mindenhol kötelező lesz elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani, ahol online kassza üzemel). A tavaszi lezárások és a karantén miatt pedig sokan megismerkedtek a webshopokkal és az online fizetéssel. Az Intrum 2020-as európai […]


Előzzük meg a baleseteket, figyelmeztet a Katasztrófavédelem

  2020 okt 13 / #hírek

A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt.


Településfásítási program keretében ültethetnek Sopron környékékén is

  2020 okt 13 / #Cikkmix

Már egyetlen fa elültetésével, kisebb facsoportok létrehozásával, a belterületi fásítással hozzájárulunk közös céljaink eléréséhez: az egészségesebb környezet megteremtéséhez, az élhetőbb települések kialakításához és a klímaváltozás hatásainak enyhíté…


Beugró edző (Leány MEFOB)

  2020 okt 13 / #hírek

Leány Egyetemi Bajnokság – Nyugat – 1. forduló BME-MAFC – SMAFC 102:34 (30:6, 21:10, 36:10, 15:8) 2020. október 12. (hétfő), 20.15 – Budapest, Tüske Csarnok SMAFC (Leány egyetemi): DEÁK Kíra 16, NÉMETH Boglárka 6, PADOS Kitti 5, CZIRJÁK Anna, TAKÁCS Kinga Csenge 3, DSUPIN Loretta 2, KOVÁCS Kitti Panka 2, HATÁR Veronika. Czeglédy Tamás (beszámoló): „Magyarországon debütáló beugró edzőként köszönöm a lányoknak a hozzáállást, tovább →