Isten Veled Elza Néni!

Ma délután egészen véletlenül a Rózsa utcában jártam.  Elmentem a ház mellett is, amely 1963 óta Brandeisz Elza néni otthona, félelmetes csöndbe burkolózott ott minden. A kiáltó némaság éles ellentétben állt a sarki kocsmát látogató kétes elemek lézengő alakjaival. Egy fiatal pár már tipegő babáját sétáltatta, ez mosolyt hívott arcomra.  Később azonban borzongás tört rám, […]

Téli tavaszok városa

Nincs még egy olyan városa az országnak, mint Sopron, ahol az évszázadok során a leghidegebb téli hónapban, januárban mérték a legtöbb meleg rekordot. Kétségtelen a téli tavaszok városa vagyunk, amit a mostani időjárás is  jól illusztrál. Már a középkorban voltak olyan januárok, amikor minden zöldellni kezdett, bár igaz utána rövidesen lecsapott a fagy  hatalmas károkat okozva.

Soproni Kalendárium szerint 1494-ben “virágzottak a fák, az erdő zöldellt”. 1539-ben és 1661-ben pedig: “A kertekben és a berkekben a fű és a fa úgy zöldellt, mint július havában”. Utóbbi évnek “Szent Újév napján pedig borús és igen meleg volt, mintha húsvét körül jártunk volna”. 1648 január 16-án hó és jég helyett a hatalmas esőzés okozott gondot: “éjjel és nappal esett, nagy áradás keletkezett, amely nagy károkat okozott, házakat mosott el, állatok megfulladtak, a víz több pincébe is befolyt, s a borban is károk történtek. Egy tehén, két kecske és három disznó fúlt a vízbe, a Várkerület egyik utcájában a páros számú házak pincéibe nyomult a víz, a Festőköz és az Ikva híd között.”

A múlt században és a mostani századunkban is gyakran megviccelt bennünket a január, 1921-ben 15,3 fok volt az újév első napján. 1948 január 14-én pedig 17 fokos meleg árasztotta el a téli utcákat. 1975 január 6-án  16,7 fokig kúszott a hőmérő higanyszála. Tizennyolc évvel később, január 24-én volt a legközelebb ilyen meleg, méghozzá 15,5 fok. Az újabb rekordok már jelenlegi századunkban születtek. 2007 -ben január 13-án és 2015-ben két alkalommal is. Ez utóbbi évben született meg az abszolút rekord 19,7 fokkal, méghozzá  január 10-én,  bár igaz, ezt Fertőrákoson mérték, de az Országos Meteorológiai Szolgálat Sopronként tünteti fel.

Sopron telefonban is első

Száznegyven évvel ezelőtt még sokan humbugnak tartották a távbeszélgetést. A “messzeszólót”hazánkban elsőként Salamin Leó, a soproni királyi főreáltanoda igazgatója mutatta be az ámuló közönségnek. A kísérlethez  Bell telefonját használták fel, amelynek eszközeit Bécsből hozatták erre a célra.

 

A mobilőrület világában kigondolná azt, hogy 1877 decemberében egy kiváló tanárember bemutatta a királyi főreáltanoda termeiben, méghozzá hazánkban elsőként, hogyan is működik egy telefon. Furcsa és meglepő jelenségnek találták a kísérlet jelenlévői, hogy a földszintről át lehet beszélgetni a második emeletre. Pincéből jövőnek tartották a hangokat, de azért jól érthetően kivehettek az első mondatokat, amelyek Európa történetében is korszakalkotónak bizonyultak. Sokan bevallották,hogy korábban humbugnak tartották ezt a “jelenséget”,de aztán bebizonyult, hogy” hozzá a legvérmesebb reményeket köthetjük, mert föltehető tökéletesedni fog”. A Sopron című újság tudósítójának bizony igaza lett. December 13-án már a soproni pályaudvar és Pinnye vasútállomás között is kapcsolatot létesítettek, ez volt ez első távolsági beszélgetés Magyarországon. Most pedig 140 év után tudjuk mire képes a világ mobiltelefon hálózata.

Akárcsak Salamin Leó, maga Bell is tanárember volt és siket gyerekek oktatásával foglalkozott. Mindkettőjüket, sőt a legnagyobb feltalálónak bizonyuló kortársukat, Edisont is sokáig csalónak tartották, még a fizikában jártas és képzett kortársak közül is sokan. Ugyanis nem egykönnyen hitték el az emberek, hogy az emberi hang a távolba közvetíthető, vagy éppen rögzíthető.  Mindenesetre a soproniakat meggyőzték a kísérletek, hamarabb mint másokat az ország bármely részén. Elképesztő, hogy városunk akkoriban milyen haladó szellemű és úttörőnek számító kísérleteknek volt a helyszíne.

Ma a Liszt Ferenc utcában, a Széchenyi Gimnázium falán szerény tábla hirdeti a forradalmi eseményt. Maga az első hazai telefonbeszélgetés ténye és Salamin Leó személye is sokkal nagyobb megbecsülést érdemelne.

Fényképen: Bell világ elsőként telefonál New Yorkban

Fehér Rózsa Albánia trónján

Tizenöt éve halt meg Albánia királynéja, a magyar Apponyi Geráldine. Tündérmese, igazi szerelmi románc a néhai Zog király és a magyar grófkisasszony története. Egy keresztény magyar főnemesi származású nő és egy muszlim hitű király egymásra találása Európa vérzivataros éveiben. Cigány asszony jósolta meg Zserinek( Geráldine itthoni beceneve), hogy a férje a szikrázó tengeren túlról jön el érte. Így is történt. száműzetésük, megpróbáltatásaik évtizedei alatt mindvégig kitartottak egymás mellett.Napjainkban, amikor úgy látszik a vallási különbségek, a kulturális eltérések ismét a gyűlölet tárgyává váltak Európában, csodálatos példát láthatunk a történelemből ennek ellenkezőjére. 1937 szilveszterén, vagyis pontosan nyolcvan évvel ezelőtt hívta meg Tiranába Apponyi Geráldine-t az albán király, ahol aztán hivatalosan is megkérte a kezét. Sokan érdekházasságot láttak a következő évben megkötött frigy mögött, de az idő nem a kételkedőket igazolta. Már a kezdetben egymás kedvében jártak a szerelmesek. Zog király elhalmozta figyelmességével a királynét, még magyar nyelvkönyveket is hozatott magának, hogy elsajátítsa kedvese anyanyelvét. Zseri pedig albán nyelvleckéket vett, hogy megtanulja a különös nyelvet, aminek fennmaradásában éppen a mi törökverő Hunyadi Jánosunknak volt óriási szerepe, hiszen komoly szövetségesének mondhatta Szkander béget, az albán nemzeti hőst, aki súlyos csapásokat mért az Oszmán birodalomra. Géraldine  nagy figyelmet fordított az albán történelem és népszokások megismerésére. A nagy kulturális különbségek ellenére hamarosan beilleszkedett az udvartartásba és nagy népszerűségre tett szert a legegyszerűbb emberek körében is. Halászokkal, pásztorokkal, hegylakókkal és földművesekkel ismerkedett meg. Mindenütt őszintén lelkesedtek érte. Így lett az ő neve Fehér Rózsa. Bájos és figyelmes személyiségén keresztül talán hazánkat is jobban megismerték és megszerették az albán emberek. A történelem viharai azonban közbeszóltak. A házasságkötés után alig egy évvel Mussolini Olaszországa lerohanta Albániát. A király és a királyné kétnapos kisfiúkkal szökött át a görög határon, és innentől kezdve száműzetésben éltek számos országban.

Zogu király 1961-ben Párizsban halt meg. Ő nem élhette meg az Enver Hodzsa vezette kommunista diktatúra bukását. Apponyi Geraldine és fia, Leka azonban 1999-ben rövid időre hazatérhetett az immár szabaddá vált Albániába. 2002-ben azután Géraldine fiával, menyével és unokájával együtt végleg haza érhetett Tiranába, a királyné végül itt halt meg nyolcvanhét évesen. Életéről Joséphine Dedet írt nagyszerű könyvet, ami két évvel ezelőtt jelent meg.

Fotó: Apponyi Géraldine és I. Zog király esküvője. Országos levéltár.

 

Tisztelet az ősöknek

Az emberi szellem olyan, mint a víz, főágából kiterjedve mindenhová eljut, éltető cseppekkel látja el a legtávolabbi pontokat is, hogy aztán hatalmas egységes ággá terjedve megmutassa végtelen arcát. Ungár Kati ennek a szellemnek szolgálatában írta meg élményeit zsidó emberek sorsáról, akik többnyire vidéken éltek, akik velünk éltek és a gyűlölet áldozatává váltak, vagy éppen ma is velünk élnek és keresik a elveszett gyökereiket, a múltjukat.Óriási kutató munka, fáradozás áll emögött a könyv mögött, amely ezen a héten jelent meg Ungár Kati jóvoltából, aki saját gyökereit keresve rátalált a nyugat-dunántúli zsidóság szerteágazó-bogazó családfájára. Levéltárakban fordult meg, anyakönyveket böngészett, levelezett, interjúkat készített kitartó türelemmel és tudásszomjjal vezérelve. Végül megszületett egy kötet, amely különlegesnek mondható a maga nemében, mert őszinte és feltárulkozó szándékkal mutatja be vagy másfél évszázad hétköznapi, és nem mindennapi történeteit. Egyszerű vidéki zsidó családok sorsképei mutatkoznak be előttünk olykor a legfinomabb részletességgel is, máskor híres rabbik, nagykereskedők, iparosok, vagy éppen a közélet ismert szereplőinek portréja villan fel a messzi távolból, mint Várnai Zsenié, aki leírta az első világháború ellen tiltakozó felejthetetlen sorokat: “Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!”

Ez a hiánypótló kötet ugyanakkor nem csupán tisztelgés az ősöknek, hanem figyelmeztetés is egyben a mai generációknak, hogy nem szabad tönkretenni a kapcsolatainkat, a közösségeinket, a jól működő társadalmakat, a humánum pillérein álló együttélésünket  a politika szörnyének szolgálatában, mert a kötetben a zsidó emberekkel együtt élő keresztények és más vallásúak cselekedetei is mérlegre kerülnek, azoké akik emberek tudtak maradni a pokol küszöbén állva is, és azoké akiket magával ragadott a gonosz hatalma. Ungár Klári előbbiekről is tisztelegve emlékezik meg “írásában ezért tetten érhetjük azt az örömet, érzelmi többletet, amit a személyes érintettség nyújtott a kutatónak.” Apró mozaikokból állítja össze a nagy képet, amely történelmünk egyik legfontosabb és legérzékenyebb része.

Ferenc pápa piros jelzést adott a cigarettának

Úgy tűnik Ferenc pápa nem csupán a szavak frontján küzdi meg harcát a jobb, emberibb és igazságosabb világért. A jövő évtől egyetlen szál cigarettát sem árusíthatnak a továbbiakban a Vatikánváros közigazgatási területén. Nem valószínű, hogy a Pápai állam felelős a világon évente 7millió ember halálát okozó dohányzásért ( Egészségügyi Világszervezet), de a Szentatya döntése az egész világ számára példaértékű lehet.

Az Olaszországban megjelent statisztikai adatok szerint évi 10 millió euróval a cigarettaárusítás a második legjelentősebb bevételi forrás a Vatikán számára. Tehát ennyi profitról mond le Vatikánváros a következő évtől, mert a pápa szerint semmiféle profit nem törvényesíthet olyasmit, ami emberéletekbe kerül. Nyilvánvaló, hogy a cigaretta stoppal újabb ellenlábasokat szerez magának Ferenc, aki igehirdetésében is vakmerőnek és formabontónak bizonyult az eddigiekben, de most már a tettek mezejére is lépett. Jómagam örülök ennek, bár kétségtelen könnyen beszélek, soha életemben nem cigarettáztam. Mégsem mondhatom, hogy a jó példák vezéreltek erre az útra. Édesanyám nagy dohányos volt, kisebbik nővéremnek pedig tüdőrák okozta a halálát. Ő szegény sorozatban szívta el a bűzrudacskákat. Hiába figyelmeztette már gimnazista korában apám, aki szintén nikotin ellenes volt, hogy rossz vége lehet ennek. Rossz vége is lett!  Láttam, ahogy Anna nővérem teste elsorvad, a tüdeje valósággal szétbomlik és reménytelenül, csontbőrré soványodva, két fiát és férjét maga után hagyva, fiatalon adja át magát a halálnak.

Apám mesélte el, hogy amikor a második világháború végén a szovjetek a pozsonyi fogolytáborban egybe gyűjtötték  a menekülő Magyar Hadsereg maradékait, vezérőrnagyok alázták meg magukat azzal, hogy csikket szedtek az agyon köpködött, koszos udvaron, és aznapi kenyéradagjukat is feláldozták egyetlen szál cigarettáért. Hasonlóképpen a mai napig a fegyházakban és börtönökben is kemény valutának számít a dohány, szinte mindent megadnak érte. Magyarország sajnos nem csupán az elfogyasztott alkohol, hanem a dohányzás mértéktelenségét tekintve is az élmezőnyben áll Európában. Hiába lett méregdrága a cigaretta, buzgón vásárolják. Ez a szenvedély úgy látszik nem árfolyam függő.

Persze könnyen beszélek én. Soha nem tudtam élvezni a füstölés szertartását  és a tüdőbe leszívott káros anyagok élénkítő hatását. Pedig baráti társaságban, főleg a katona években nagy kísértéseknek voltam kitéve magam is. Szörnyű volt elviselni, az amúgy is emberi párától telített körletek füstnyomását. Manapság is, azokkal utazni, akik autójukban is dohányoznak, szinte maga a pokol számomra. Nem hiába hirdetik külön adományként a dohányzás mentes gépkocsikat, mert a füst mindenhová behatol, tartós dohányszagot erjeszt. Ruhán, szobában, függönyökön érzi meg az, aki nem kedveli a cigarettát. De ez még csak hagyján, itthon is százezrekben mérhető azok száma , akik életüket, egészségüket áldozzák fel ezért a szenvedélyért, megcáfolva minden felvilágosító törekvés és megelőző egészségügyi program hatékonyságát. Nem is beszélve a cigarettás dobozokon feltüntetett elrettentő képekről és feliratokról, amelyek inkább valamiféle kétszínű és álszent hirdetés gyanánt szolgálnak, a kifordított pszichológiai logika eredményeként.

Gyakorló tanárként magam is jól tudom mennyit küzdenek a nap minden percében a pedagógusok azért, mert a tanulók már kilenc,  tíz, tizen kétévesen dohányoznak a tiltások ellenére is. De mit lehet tenni, ha valaki már az anyaméhben nyeli magába a nikotint és függőként születik meg. Valósággal szenved a cigaretta hiányában és kábítószer megvonásos tüneteket produkálva keresi dependens érzéseinek tárgyát. Iszonyatos emberi bűnök és gyarlóságok ezek. Az igaz bűnökön azonban a dohánygyárak profitszerző tulajdonosai osztoznak. Meg azok, akik ezt a szokást filmekben, közösségi alkalmakkor hirdetik és viselkedési mintaként terjesztik. Ezt azért az utóbbi években már törvények szabályozzák és csupán a régebbi filmekben szerepelnek még macsó férfi példaként, lázadó modern nőként a sorozat piások és cigizők. Több évtizedes munkásságuk hatásait azonban nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni.

Nem gondoltam soha, hogy valaha is lesz olyan államfő, jelen estünkben maga a pápa, aki meg meri lépni, hogy a dohányzás ellen a tökéletes tiltás eszközével lépjen fel az emberi élet védelmében, és ezzel a profithajszolók, a szenvedély rabjainak ellentámadását, és akár gyűlöletét is magára vonja. Azt hiszem valami elkezdődött, és ezúttal talán nem a rossz javára.

 

 

 

Elmebeteg és/vagy gyilkos ?

Sopron bűnözési történetében szerencsére ritka esetnek számít, ami csütörtökön a Kőfaragó téri lakótelep egyik lakásában történt. Pszichózisban szenvedő férfi ölte meg brutálisan a szüleit. Városunkban a legtöbb esetben szerelemféltésből, anyagi javakért, hirtelen felindulásból, elfajult családi viszályok során gyilkoltak az elmúlt évek során. Természetesen ez sem dicsőség a számunkra, de továbbra is vita tárgyát képezi, hogy az elmebetegek rémtettei vajon megelőzhetőek -e?Az ilyen szomorú és megrendítő történetek után minden esetben a pszichiátriai ellátás kerül a fókuszba. Sokan azt kérdezik, miért járkálhatnak szabadon a gyilkos indulatokkal küszködő őrültek. Miért nem zárják be őket? Aki egy kicsit is jobban utána néz a tényeknek, azt láthatja,hogy a pszichiátriai gondozók túlterheltsége miatt a kevésbé súlyos betegek nem mindig jutnak el szakorvoshoz. Az országban élő nagyjából 60 ezer skizofrén beteg nagy része például gondozás alatt áll. Azonban nem mindenki jut el orvoshoz, akinek szüksége lenne rá, például a depressziósok egy része sem. Nincs állandó fekvőbeteg-ellátó hely, szinte lehetetlen követni a gyógyulásukat, gyógyszerfogyasztásukat, mivel nem járnak vissza ugyanahhoz az orvoshoz, és betegségbelátásuk is sokszor hiányzik. Ezen a problémán a Lipótmező újbóli megnyitása sem segítene.

Az igazságügyi pszichiátria szakértője, Vizi János szerint biztonsági fokozatú osztályokra lenne szükség. Abból ugyanis jelenleg mindössze egy van, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. Oda viszont már kényszergyógykezelésre kerülnek azok, akik csak pszichiátriai állapotuk miatt kerülik el a börtönt. Így itt nincs fokozatosság. Egy ilyen intézmény kiszűrhetné azokat, akik éppen a bekattanás előtti, vagy alatti állapotban vannak. Ugyanakkor sokan tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon, a legtöbb országban működő ambuláns kötelező ellátás itthon nem létező intézmény. Márpedig a folyamatos megfigyelés és kezelés megakadályozhatná a soproni tragédiához hasonló eseteket. Ezeken az ellátó helyeken például kiderülhetne, hogy a kinti világban szabadon járó-kelő beteg, vagy korábban gondozott, fogyaszt-e alkoholt, szedi- e a számára felírt gyógyszereket. Az sem ártana, ha az egészségügyben a szinte legkevésbé megbecsült szakterület szakemberhiánya megoldódna és nem menekülnének ki a jobb megélhetés reményében külföldre az ápolók és orvosok százai. A pszichiátria központi anyagi támogatása pedig egyre sürgetőbbé válik, nem szabadna ennyire lemaradott állapotban leledznie a környező országok helyzetéhez is viszonyítva. A jobb finanszírozás pedig éppenséggel a kormány feladata, itt és most ebben az országban!

Ez a szörnyű kettős gyilkosság remélhetően megint fókuszba helyezi a vidéki ellátás mostoha körülményeit is. A hírek szerint a 42 éves férfi már gyerekkorában is szenvedett betegségében. Most hiába mondják róla, hogy szelídnek és jómodorúnak bizonyult, szívesen beszélgettek vele a szomszédok is. Azzal, hogy lemészárolta a szüleit újabb drámai történettel és iszonytató felelősséggel terheli meg Sopron városának közösségét, mert az ilyesmi mellett a város egyetlen polgára sem mehet el vállvonogatva, közönyösen és szó nélkül.

Fotó: stockfresh.com

Lesz még Hungária a címlapokon?

Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt évszázadban Magyarország kétszer is a világlapok címoldalára került. Mindkétszer nemzetünk erkölcsi nagyságát kürtölték világgá az újságok. Most a Playboy alapítójának Hugh Hefnernek portéja köszönt a férfimagazin olvasóira és annak idején az öngyilkosságba sodródó Marylin Monroe is megkapta ezt a tisztet. A nagy történelmi drámák időpontjában Pearl Harbor, vagy  Hitler  fényképe járta be földtekénket.  A mi esetünkben, 1957 január 7-én, a Time Magazin a Magyar Szabadságharcos képével rázta fel a világot, majd 1989-ben a Páneurópai Piknik,  és a határáttörés felvételeivel ismerhették meg hazánkat és Sopront a Glóbusz legeldugottabb helyein is.Vajon lesz-e olyan következő esemény, amikor Magyarországról szólnak ismét a világmédia hírcsövei. Nekünk Vajna Timink, Rubint Rékánk és Liptai Claudiánk van, meg Majkánk és Kasza Tibink. ( És még sorolhatnám. ) Ők aligha kerülhetnek majd a legnagyobbak közé. Aztán valószínűleg mi soha nem fogunk világháborút kirobbantani és nem támadunk meg egyetlen nagyhatalmat sem. Mivel tengerünk sincsen, nem szülhetünk világraszóló Titanic legendát sem. Mi olyan nép vagyunk, amely akkor kerülhet csak a fókuszpontba, ha olyat cselekszik, ami megdobogtatja szerte a Földön a szíveket és amit pártállástól, világnézettől, divathullámtól és a celeb-világgyártól függetlenül Északon és Délen, Keleten és Nyugaton vastapssal jutalmaznak az  emberek. Ötvenhatban szabadságvágyunkból és hősiességünkből adtunk példát a világnak, 1989-ben pedig a határok nélküli Európa mielőbbi létrejöttébe, a közös európaiság kialakulásába vetett hitünket mutattuk fel és vittük győzelemre elsőként. Most Európa nem egységes, most eltérnek a célok és a megoldások. Nem tapsolnak a mi kerítésünknek és az önvédelemnek hirdetett migránspolitikánkkal sem tudtuk Brüsszel elismerését kivívni. Országunk a többfelé szakadás állapotában hánykolódik. Vajon mit kéne tennünk ahhoz, hogy ismét Magyarország példáját emelje magasba a világ?

Lobenwein Tamás felvétele.

Strasbourgig eljuthat a kőhidai rab “tudósítása”

Előre látható, hogy mi lesz a következménye, annak a rabinternetezésnek, ami nemrégiben a Sopronkőhidai Fegyházban és Börtönben történt. Amennyiben az elítélt valamiképpen tudja bizonyítani a posztolt képek eredetiségét (időközben gondos kezek törölték azokat a Facebookról) akkor Strasbourgig is eljuthat az ügy. A szigorú belső vizsgálatot mindenesetre már elindították. Jó páran megüthetik a bokájukat, mert elősegítették a 2008-as pécsi kézigránátos merénylet egyik elkövetőjének “leleplező tudósítását”.

A magyar büntetés-végrehajtási rendszer hiányosságait már számtalanszor kihasználták a leleményes rabok.  Egy 2015-ös ítélet eredményeként például összesen több mint 22 millió forint kártérítést kellett fizetnie a magyar államnak hat fogvatartott számára a börtönök állítólagos túlzsúfoltsága és az ebből fakadó megalázó körülmények miatt. Aki járt már látogatóként fegyházban, vagy börtönben, az tudja, hogy ma már nem is olyan rosszak azok a körülmények. Sőt a zsiványok gonosztettei mellett eltörpülhetnek azok a kifogásolt cellaviszonyok és maga az ellátás is. Legalábbis sokaknak ez a véleménye. Dehát Strasbourg, a liberális szemléletmód és felfogás sok vitára adhat okot.  Az más kérdés, hogy a börtön rabkereskedelem mindig is virágzott és virágozni fog, mert a fegyház egy egészen másik világ, aki nem ismeri, annak fogalma sincs arról mi minden megtörténhet ott. Már a kádári rendszer időszakában is pisztolyokat, lőszert tudtak becsempészni a sittre. Cigarettával, kávéval, csokival és más élvezeti cikkekkel kereskedtek. Azoknak pedig valahogy be kellett jutniuk. A pénz nagy úr volt már akkor is, és manapság még inkább piacosodott a rácsok mögötti élet.  A kábítószer, a csokoládé, vagy a testépítéshez szükséges protein  valahogy mindig bejut. Mobilt pedig már a rendszerváltás utáni időszakban is képesek voltak beutaztatni, akár egy szendvicsben is álcázva. Napjainkban pedig egyre többször akad erre is példa. Miért ne használhatott volna például becsempészett mobilinternetet a “pécsi kézigránátos” ?

A hazai média órákon belül éhes hiénaként harap majd rá erre a sztorira. Sopronkőhida neve most egy ideig közszájon forog, hiszen az nem semmi, ha egy fogvatartott hazánk egyik leghíresebb fegyházából csaknem száz képet és tizenegy videót posztol huszonkét bejegyzésében. Vajon sikerült-e eltüntetni ezeket a “bizonyítékokat”? És vajon ebben a játszmában ki lesz a hunyó és ki lesz a nyertes fél?

 

 

 

 

Jobb későn, mint soha

Szaúd-Arábiában rövidesen engedélyezik, hogy nők is autót vezethessenek. A történelmi lépést üdvözölték a világ haladó országaiban. Igaz elég sokat kellett várni, amíg ezt a természetes jogot is megadták a muszlim királyság hölgyeinek. Összehasonlításképpen talán érdemes megjegyezni, hogy Európában már 129 évvel ezelőtt a volánhoz ülhetett az első hölgy. Ő volt Bertha Benz, a híres feltaláló Karl Benz felesége.

Az első út, talpraesett hölgyutasával, igaz csínytevésnek számított. Bertha Benz ugyanis a feltaláló és a hatóságok engedélye nélkül ült be az inkább furcsa szekérhez hasonlító háromkerekűbe. Két fiát is maga mellé ültette, aztán se szó se beszéd, simán beindította a motort. Hatalmas feltűnést keltett pöfögő járművével, egy Patent-Motorwagen autómobillal, amellyel Mannheimből Pforzheimbe hajtott, ahol az asszony szülei éltek. Mint látjuk Bertha Benz nem érte be annyival, hogy csupán néhány kört tegyen meg, ugyanis a feltaláló felesége a világ első hosszú távú, mintegy 106 kilométeres autóútjára vállalkozott. Ezalatt mindent megtett azért, hogy felhívja a figyelmet az önjáró háromkerekűre. Úgy látszik nagyon élvezte a vezetést, és meglehetősen büszke is volt férje találmányára. A karburátort hajcsatjával pucolta ki, benzint pedig egy patikában vett félúton, az engedetlen féket ugyanakkor egy cipésszel javíttatta meg, nem is sejtve, hogy ezzel  feltalálta a fékbetétet.

Most pedig néhány sort a világ első autójának műszaki paramétereiről. Az automobilok ősének tekinthető háromkerekű súlya 265 kg volt. A terhelhetősége is körülbelül ennyi lehetett, vagyis három átlagos súlyú embert simán elszállított magával. A Patent-Motorwagent egy négyütemű, 954 cm3 térfogatú, egyhengeres, belsőégésű motor hajtotta meg, mely óránként 16 kilométeres sebesség elérésére volt képes. A korabeli velocipédek még versenyt futhattak vele! A motor a korban rendkívül könnyűnek számított, egy mázsánál alig volt nehezebb. Megépítése mai pénzre átszámítva több mint hétmillió forintba került, a költségeket a feltaláló felesége állta. (Úgy tűnik Benz minden tekintetben jól választott párt magának!) Mindenesetre ő az első útját még csak Mannheim falain belül tehette meg. Igaz elsőként a világon az általa feltalált benzines motorral,1886. július 3-án.