Szorgos kezek ipar(os)kodtak a Liszt Központban

Több százan iparkodtak az elmúlt szombaton munkaruhában, jelmezben vagy éppen civilben a Liszt Ferenc Kulturális Központba, hogy részt vegyenek az Ipar(os)kodó elnevezésű „mesterséges” családi délutánon.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Ezen a szombaton minden a mesterségek körül forgott a Liszt összes termeiben: az előtérben a Vasvilla tanárai és diákjai varázsolták el a technika iránt érdeklődőket, az emeleten volt bábszínházi előadás, gyerektáncoltató, és 13 különféle kézműves mesterséget lehetett megismerni és kipróbálni.

Soproni mesterek és szakképző iskolák segítettek abban, hogy a gyerekek és a kíváncsi felnőttek is megtudhassák: hogyan és mivel dolgozik a kárpitos, az aranyozó, a parkettázó, a kékfestő, a bőrműves, a fodrász vagy éppen a könyvkötő. A Handlerból érkezett asztalos brigád alig győzte a szorgos kezeket szerszámmal és alapanyaggal kiszolgálni, de nagy sikere volt a maguk sütötte ostyának és a Macskakő Gyermekmúzeummal közösen megálmodott macskakő-kirakónak is.

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Torma Sándor

fotó: Torma Sándor

fotó: Torma Sándor

A délután egyik csúcspontja a Sopronban első alkalommal meghirdetett munkaruha bemutató volt, ahol 18 féle foglalkozás és szakma valódi és hiteles képviselőit láthatták a kifutón: szülésznőket, fociedzőt, vasutast, szobafestőt, rendőrt, balett-táncost, kukást, postást, borászt, színészt, erdészt, szakácsot és karmestert. A legnagyobb tapsot az élőben éppen felvételeket készítő televíziós stáb, a fertőrákosi önkéntes tűzoltók és a 33 gombos reverendájában felvonuló Szabolcs atya kapta.

fotó: Torma Sándor

fotó: Torma Sándor

fotó: Torma Sándor

A program partnere volt a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara is, akik jóvoltából a jelmezben érkező gyerekek ajándékokat is átvehettek. De ezzel a délutánnal valójában mindenki csak nyert. A következő családi napot február 18-án, vasárnap tervezik: Dió – de jó! címmel: sok zenével, diós finomságokkal, középkori gyermekjátékokkal, régi rádiókkal és játékos fizikai kísérletekkel.

cyberpress.hu

Mesterségek ünnepe a Liszt Központban

Több százan iparkodtak az elmúlt szombaton munkaruhában, jelmezben vagy éppen civilben a Liszt Ferenc Kulturális Központba, hogy részt vegyenek az Ipar(os)kodó elnevezésű „mesterséges” családi délutánon.

Ezen a szombaton minden a mesterségek körül forgott a Liszt összes termében: az előtérben a Vasvilla tanárai és diákjai varázsolták el a technika iránt érdeklődőket, az emeleten volt bábszínházi előadás, gyerektáncoltató, és 13 különféle kézműves mesterséget lehetett megismerni és kipróbálni.

IMG_1343 copy

A Vasvilla tanárai és diákjai technikai csodákkal várta az érdeklődőket. / Fotó: Torma Sándor

Soproni mesterek és szakképző iskolák segítettek abban, hogy a gyerekek és a kíváncsi felnőttek is megtudhassák: hogyan és mivel dolgozik a kárpitos, az aranyozó, a parkettázó, a kékfestő, a bőrműves, a fodrász vagy éppen a könyvkötő.

IMG_1244 copy

Wanhall István bőrdíszműves asztalánál is sokan szorgoskodtak. / Fotó: Torma Sándor

A Handlerból érkezett asztalos brigád alig győzte a szorgos kezeket szerszámmal és alapanyaggal kiszolgálni, de nagy sikere volt a maguk sütötte ostyának és a Macskakő Gyermekmúzeummal közösen megálmodott macskakő-kirakónak is.

IMG_1216 copy

A macskaköves építmények nem csak a gyerekeket kötötték le. / Fotó: Torma Sándor

A délután egyik csúcspontja a Sopronban első alkalommal meghirdetett munkaruha bemutató volt, ahol 18 féle foglalkozás és szakma valódi és hiteles képviselőit láthatták a kifutón: szülésznőket, fociedzőt, vasutast, szobafestőt, rendőrt, balett-táncost, kukást, postást, borászt, színészt, erdészt, szakácsot és karmestert.

IMG_1082 copy

A munkaruha bemutató sztárjai a fertőrákosi önkéntes tűzoltók voltak. / Fotó: Torma Sándor

A legnagyobb tapsot az élőben éppen felvételeket készítő televíziós stáb, a fertőrákosi önkéntes tűzoltók és a 33 gombos reverendájában felvonuló Szabolcs atya kapta.

IMG_1002 copy

Szabolcs atya is felvonult a különleges kifutón. / Fotó: Torma Sándor

A program partnere volt a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara is, akik jóvoltából a jelmezben érkező gyerekek ajándékokat is átvehettek. A következő családi napot február 18-án, vasárnap tervezik: Dió – de jó! címmel: sok zenével, diós finomságokkal, középkori gyermekjátékokkal, régi rádiókkal és játékos fizikai kísérletekkel. Bővebb információ a Pro Kultúra weboldalán található.

Családi program: Ipar(os)kodó a Liszt Központban

Vajon mivel és hogyan dolgozik a bőrműves, az aranyozó, a zöldségszobrász, a kárpitos? Mit csinál a szappanfőző, és ki az a sínpista? Iparkodjon az egész család, mert ezen a délutánon a Liszt Központban ezernyi mester várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat! Itt nem csak átható, hanem kézzel fogható és kipróbálható számos mesterség. A Liszt Ferenc Központban ha nem is 1000, de több tucatnyi mesterség és hivatás mutatkozik meg egyetlen délután, miközben lesz bábszínházi előadás, társasozó szalon, munkaruha divatbemutató és még a liftben is kalandos kalapok várják a családokat!

Pro Kultúra Sopron

Iparkodjon az egész család, mert szombat délután a Liszt Központban ezernyi mester várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat! 🙂 Bővebb információ: http://bit.ly/2CU6lsa

Az a bátor kisinas, aki valamilyen szakma mesterének öltözik ezen a napon, az ingyen mehet majd be a programokra. A többieknek fejenként 500.- Ft a belépő, de a családi jegy is csak 1.5oo.- Ft.

Ezúttal is sok partnere van a rendezvénynek:

  • A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara az alapötlettől segíti és támogatja a programot. A jelmezverseny díjait és az emléklapokat Horváth Vilmos adja majd át az arra érdemeseknek.
  • A Soproni Szakképzési Centrum több iskolája jelen lesz a délután során: a Handlerból asztalosok, fodrászok és szabólegények jönnek, a Vasvillából egy lego-robotot és egy igazi autószerelőt hívtunk, az idegenforgalmi iskolából pedig szakács érkezik.
  • Sopronban élő és dolgozó iparosok és mesterek is bemutatkoznak. Néhányuk: Wanhall István bőrműves, Marton Ferenc kárpitos, Liszi György aranyozó…
  • és lehet majd ezen a délutánon kékfestőt játszani, könyvet kötni, hálót szőni, ostyát sütni, virágot kötni…
  • Állandó partnerünk a Petőfi AMI, akik a Figurás banda kíséretében ezúttal szakmabeli táncokra tanítják az érdeklődőket: botolók, pásztortáncok és üveges táncok lesznek műsoron.
  • Vendégprodukcióként érkezik a szombathelyi Mesebolt Bábszínház legújabb darabja, az „Ágoston, avagy egér a felhők között” című bábjátéka, amely egy kalandvágyó kisegér kalandos útját járja végig – egy nagyon szépen illusztrált könyv főhőseként.
  • A Macskakő Gyermekmúzeum is a vendégünk lesz: elhozzák a soproni „Zöld kő” meséjét és megtanítják a gyerekeket, hogyan kell a macskakőből díszburkolatot készíteni.
  • A Játékláz Játékbolt 4 asztalnyi társasjátékkal érkezik – ahová akár társtalanok is betársulhatnak: MESTERdetektív képzőt indítva ezen a délutánon.
  • A soproni vasútmodellezők is készülnek erre a délutánra, hogy kis bemutatóval és apró játékokkal hívják fel a figyelmet a 2 héttel később megrendezendő X. Vasútmodell kiállításra.
  • Minden bizonnyal népszerű lesz a Munkaruha bemutató is, ahol közel 2 tucat szakma és hivatás képviselője vonul fel a kifutón – teljes munkaruházatban.
  • Aki pedig még ezzel sem telt el, azokat kézműves sütikkel várjuk a büfében.
  • A házat nyitja és a vendégeket kalauzolja Tamás, a főkomornyik (Ács Tamás színművész).

A programok sorrendje:

14:oo kapunyitás az 1000Mester közben

14.3o kanásztáncok

14:45 „A Zöld kő” meséje

15:oo Munkaruha divatbemutató

15.3o Botos táncok

15:45 „A zöld kő” meséje

16:oo Bábszínházi előadás

17:oo Eredményhirdetés és oklevél átadás

17:3o Üveges táncok

17:45 „A Zöld kő” meséje

18:oo Kapuzárás