Mi van a soproni karácsonyfa alatt? Mutatjuk: M85-ös gyorsforgalmi út

Sorozatunkban betekintünk Sopron Megyei Jogú Város karácsonyfája alá és kicsomagolva az ajándékdobozokat megismerkedünk azokkal a projektekkel , amelyekkel gazdagodik a közeljövőben a leghűségesebb város. Az első ajándékdobozban a Széchenyi tér illetve a Kisvárkerület teljes megújulását találtuk, a második dobozban pedig egy parkolóházat és a Paprét megújulását találtukHarmadjára is értékes és hasznos ajándékokat találtunk a dobozban, egy új uszoda és egy új óvoda megvalósítása rajzolódik ki a tervek közt. Az M85-ös gyorsforgalmi kerül negyedikként terítékre.

A legnagyobb ajándék vitathatatlanul egy az országhatárt Győrrel összekötő gyorsforgalmi autóút megvalósulása lenne. Ez esetben pedig olyan nyilvánvaló tényekkel nézhetünk szembe, amik csakis megerősítik a terveket.

Megannyiszor írtunk már a kiviteli tervek kapcsán, mit és hogyan érint a forgalmi irányonként két sávos, osztott pályás, 24,6 méteres koronaszélességű gyorsforgalmi út. Nyáron már szinte a kockás zászlót lengették a farádi szakasz építésénél, közel egy időben kezdődtek el környékünkön a régészeti feltárási munkálatok. Azóta Csornát már mind észak-dél, és kelet-nyugat irányban el lehet kerülni, tehát már a soproniaknak sem kell keresztül menni a városon Budapest felé. A régészek azóta Pereszteg – Kópháza vonalon minden lehetséges objektumot feltártak, több helyen a már a konkrét nyomvonal is kijelölésre került. De előbb nézzük a kézzel fogható tényeket időrendben, dióhéjban.

Az M85-ös autóút első szakaszát, az enesei elkerülőt 2011-ben adták át, majd 2015-ben a Kóny – Győr szakasz következett. 2015-ben helyezték forgalomba az M85 – M86 elválási csomópont is érintő Csornai elkerülő első ütemét, majd idén decemberben a második ütemet, ezzel teljessé téve Csorna város tehermentesítését.  Ezidőtájt vette kezdetét a harmadik Orbán kormány országépítő csodafegyvere, a Modern Városok program is. Összesen 3400 milliárd forint értékű fejlesztési csomagot jelentett be a miniszterelnök, első állomásként Sopronban tett ígéretet. Maradva a közúthálózat fejlesztésénél, melynek során országos szinten 1000 kilométer új négysávos autópálya és autóút épül 2022-ig, a Sopron megközelítéséhez szükséges aszfaltcsík elkészülésének határidejéből vészesen fogy az idő. Ellenben tétlenül sem teltek a napok, nyertes közbeszerzések és vállalkozási szerződések születtek a kivitelezésre kerülő szakaszok kapcsán. A Csorna és Sopron-kelet közötti 57,9 km-es részre 170,79 Mrd forintot kell elkülöníteni az államkasszából. A beruházás befejezése várhatóan 2020. első-második negyedévében történhet meg, a kormányhatározatban közölt tervezett dátumokhoz képest nagyjából fél éves késéssel számolhatunk.

A piros és zöld színnel jelölt szakaszok építésének látnak neki 2018-ban

Ez a közel 60 kilométer Kapuvár csomópont, a Fertőd-Endrédmajor csomópont, a Fertőszentmiklós csomópont, a Nagycenk csomópont, a Sopron-kelet csomópont, a Balf forgalmi csomópont, valamint a Fertőrákos csomópont kialakítására és összekötésére szolgál. Mindezek tehát három éven belül várható megvalósulások, de a kivitelezések alatt megindulhat a soproni elkerülő további szakaszainak kiépítése is. Tervezetten 2018. harmadik negyedévében kezdődhet meg az északnyugati elkerülő megvalósítása, de a csúszást számolva hozzávetőlegesen 2022-re készülhet el minden a Sopron-Nyugat csomópont utáni lekötésig. Az országhatárig tartó pár kilométernyi szakasz csupán akkor valósul meg, ha az osztrák A3-as autópálya is legalább ennyire megközelíti a határátkelési pontot, addig marad a 84-es főútra való visszakötése. Az alábbi videón mutatjuk a soproni szakasz nyomvonalát, részletesen itt informálódhat.

M85 Sopron Kelet – Országhatár

Sopron és környéke hírportálja, ahol nyomon követheted az aktualitásokat és a város eseményeit. http://cyberpress.hu

Nyilvánvalóan ezzel lenne teljes az álom, azonban Sopron így sem szégyenkezhet. Négy fel-, és lehajtó, egy 780 méter hosszú alagút, rengetek műtárgy, a körgyűrűt meghosszabbító észak-déli irányú elkerülő út, nyomvonal módosítások, útfelújítások. A 84. számú másodrendű főút forgalma rendkívül magas, az út túltelített, az aktív órákban egymást érik a kocsik, az átmenő forgalom sem a várost sem a környező településeket nem terheli majd feleslegesen. Nem kell többé az önmagában balesetveszélyes főúton előzgetni a kamionokat, a 85-ös halálszakaszán balesetveszélyes szituációkat elkerülni, a 84-85-ös utak egyedi csomópontját használni, de idővel megszűnik a határkilépőnél kialakult torlódás. Kvázi huszonötezer autó, ami eddig a Lila tehén előtt haladt el, egyszersmind köddé válik.

Ez a karácsonyi ajándék tehát az, amihez már megvan a pénz és a terv is, de a dobozt még üresen találjuk. Ha viszont türelmesen várjuk megtelik, sőt túl is csordul!  Mivel az M85 témának ez csak a felszíne, olvasásra ajánljuk további cikkeink, hogy mélyebb ismertekre is szert tegyenek.