Olimpikonnal erősített a Sopron Basket

Tavaly már nagyon szerették volna a soraikban tudni, ám akkor egy váratlan sérülés meghiúsította a leigazolását.

Sopronban is egy csapatban! Crvendakic és a Page az olimpiai bronzéremmel.

Sopronban is egy csapatban! Crvendakic és a Page az olimpiai bronzéremmel.

A Lille elleni szerdai Euroliga mérkőzésen a csapat egyik kulcsembere, Jelena Milovanovic kézközépcsont törést szenvedett, és csütörtökön már a műtéten is átesett. Érzékenyen érintette mindez a nagy menetelésben levő soproni csapatot (szombaton az alaposan megerősödött DVTK Miskolcot fogadják 18 órától Sopronban), amely azt a tényt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy amerikai centerének, Crystal Langhorne-nak a szerződése csak az Euroliga idejére szól.

A klub vezetése rögtön megoldást keresett a kialakult helyzetre, és egy éjszaka alatt megoldotta a problémát!

A 31 éves Danielle Page kiváló csapatjátékosnak, és védőnek számít, korábban megfordult a francia Bourges csapatában is. Az idei szezont az AGÜ Spor-nál kezdte meg, akikkel egy hajszállal csúsztak csak le az Európa Kupa rájátszásáról. A török együttesben az Európa Kupában mérkőzésenként több, mint 30 percet töltött átlagban a pályán. 13,8-as pontátlaga mellett, meccsenként leszedett valamivel több, mint 7 lepattanót, és kiosztott legalább két gólpasszt is.

Az olimpiai bronzérmes szerb kosaras pénteken kora délután érkezik Sopronba, majd alapos orvosi vizsgálaton esik át. A szakvezetés reményei szerint a belga Castors Braine elleni jövő szerdai Euroliga mérkőzésen már a csapat színeiben futhat ki a pályára.

Szerződése a szezon végéig szól.