Sopron.info.hu

Megnyitott a diszkont töltőállomás az Aldi parkolójában!

  2018 máj 22 / #hírek

Ahogyan arról korábban is szót ejtettünk, a Győri úti Aldiban nyitottak az országban elsők közt önkiszolgáló üzemanyagtöltő állomást. A négyállásos, fedett benzinkútra az ÖMV szállítja a naftát, s valóban diszkont áron mérik annak literjét is:

Gázolaj…


Az M85 épült, épül és épülni fog. Pont.

  2018 máj 14 / #hírek

Nem vagyunk mi senkinek sem a meghosszabbított keze, sem a szócsöve, ezek a tények. A Nagylózs – Sopron-kelet – Fertőrákos közel 22 kilométeres szakaszán a DS Konzorcium (Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft.) elvégezte a földméréseket, Harka térsé…


Programok segítségével hozzák közelebb a hunyadis diákok az EMBERT AZ EMBERREL!

  2018 máj 11 / #hírek

A Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 7.C osztálya, már korábban bekapcsolódott az  „Adj egy ötöst!” elnevezésű programba, melynek keretében négy alkalommal is olyan közösségi programot szerveznek és valósítanak meg, amelynek célja, hogy a résztvevő diákok személyes élményeken keresztül ismerkedhessenek meg  a fogyatékossággal élő (mozgásukban, látásukban, hallásukban, vagy értelmükben akadályozott felnőttekkel és gyerekekkel) emberekkel, és az ő történeteikkel, nehézségeikkel, sajátosságaikkal. A közösen átélt élmények életre szólóan meghatározhatják a résztvevők fogyatékossággal kapcsolatos attitűdjeit, segíthetik természetes nyitottságuk megőrzését, annak érdekében, hogy a társadalom nyitott, toleráns, elfogadó, együtt érző, és felelősen gondolkodó tagjai lehessenek. fotó: Leczovics Zsolt A szervezésben és az aktivitásban is jeleskedő soproni diákok mentortanárától Palkovics Tamástól megtudtuk, hogy a gyerekek nagy lelkesedéssel vágtak bele ebbe a programsorozatba, amelyben szinte azonnal partnert találtak a iskola vezetése mellett a Soproni Sportiskola – Sólymok kerekesszékes kosárlabdacsapat tagjaiban, akik örömmel fogadták el a felkérést, így mind a négy programon aktívan ők is részt vettek/vesznek. A programsorozat ma már a harmadik állomásán tartott, amelyre ezúttal egy vendégelőadó is elfogadta a meghívást Hozleiter Fanny “Mosolyka” személyében, aki maga is egy fogyatékossággal élő ember és nem mellesleg bestseller író, blogger és motivációs előadó is, no meg persze egy nagyon közvetlen, kedves és valóban mosolygós fantasztikus hölgy. A […]


Közel 300 gyermek vett részt a GYSEV Zrt. pénteki programján

  2018 máj 11 / #hírek

Szakítva az elmúlt évek hagyományaival, az idei évben új “köntösbe” öltöztette a GYSEV Zrt. a közlekedési kultúra napi programját, amit gazdagabb és interaktívabb tartalommal töltött meg a gyerekek nagy-nagy örömére. Az új helyszín ezúttal a soproni vasútállomás területén volt, ahol az I. vágányon egy mozdony és egy vasúti kocsi várta az érdeklődőket, de rögtön mellette egy mini Kresz-park is telepítésre került, ahol az aprónép megismerkedhetett a kis járműveket használva a közúti és a vasúti közlekedés illetve a vasúti átjárók biztonságos használatával is. Természetesen a gyerekek a legnagyobb izgalommal azt várták hogy a mozdonyba és felmehessenek, ami természetesen nem volt akadály, hiszen a vasúttársaság gondoskodott arról, hogy ez az álom is teljesülhessen. Köszönhetően a vasúttársaságnak az aprónép mindezek mellett megismerkedhetett a az utastájékoztatás rendszerével és lehetőség nyílt személyesen is megismerkedni az állomás irányító tornyával és az üzemirányító központjával is. A szervezők külön figyelmet fordítottak arra is, hogy a tartalmas és informatív, élményekkel teli program végén minden kis résztvevő egy-egy apró ajándékkal is gazdagodjon, így nagy öröm volt a gyerekeknek hogy tárgyi emlékeket is kaptak. . Rázó Lászlótól, a GYSEV Zrt. sajtószóvivőjétől a helyszínen megtudtuk, hogy ezzel az évről-évre visszatérő rendezvénnyel a vasúttársaság célja az, hogy a biztonságos vasúti közlekedés szabályairól tájékoztatást […]


 Madárbarát Tanösvény átadása a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájában

  2018 máj 10 / #hírek

Az óvoda udvarán idén különleges Madarak és fák napját ünnepeltek a gyermekek, a pedagógusok és a szülők. A gyakorló óvoda és a Benedek Elek Kar intézetei, valamint a szülők szoros együttműködésével az óvoda kertjében sikerült megvalósítani a Madárbarát Tanösvényt, melynek felavatását erre a napra tervezték. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt „Évek óta zöld óvodaként működik a Soproni Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodája, emellett szeretnénk elérni az örökös zöld óvoda címet is, mivel a nevelési programunk fontos része a természetközeli nevelés”- mondta Kozák Tamásné óvodavezető. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt Az óvoda zöld referensétől, Leidgeb Erzsébettől megtudtuk, hogy az Országos Madártani Egyesület honlapján talált rá a tanösvény kialakításának lehetőségére. A projekttervet a kiírás alapján együttműködéssel, közös erővel lehetett megvalósítani. Az óvodások szülei és a pedagógusok a kerti játéktároló épületét felújították, majd a családok örökbe fogadtak egy-egy madaras tablót az épületről, ami a Madártani Egyesülettől érkezett. A kis ház melletti molinó a madarak fotóival, teljes egészében családi felajánlás eredménye. A megnyitón a vendégeket az óvodások énekszóval, közös játékkal köszöntötték. A tanösvény kialakítása remek példája az összefogás erejének, az eredmény láttán mindenki elégedett volt. fotó: Leczovics Zsolt fotó: Leczovics Zsolt […]


%d bloggers like this: