Sopron.info.hu

Pokolgép koncert

  2007 ápr 03 / #zene

Március végén sem kellett koncert nélkül maradnunk, mivel a Pokolgép játszott a Hangárban 30-án, és természetesen mi is ott voltunk. Bea, Bubu és Heni érkeztek a buszvégre ahol én is csatlakoztam, ezután már csak azt kellett kitalálnunk, hogy hol ütjük agyon a kapunyitásig hátralévő nem kevés időt. 5676 / 1706 látogató


Blizard, Dedicated to, Sunscreen a Hangárban – beszámoló

  2007 Már 20 / #zene

Ezúttal úgy alakult, hogy egyedül indultam el bulizni (végül Beát sem raboltam el, mert kicsi a hely a csomagtartóban), ráadásul sikerült is a Blizard elejét lekésnem, mivel vendégem volt, de hogy igazán érdekes legyen a vendégemről meg kiderült, hogy az énekes osztálytársa volt :) 5366 / 1595 látogató


Depresszió koncert

  2007 Már 13 / #zene

Ismét egy olyan koncert volt amire már régóta készültem, de majdnem lekéstem…na de kezdjük az elején.  Barátnőmmel már hetek óta Depressziót hallgattam, mivel azt mondta, hogy csak akkor jön el a koncertre, ha ismeri a számokat, márpedig korábban nem ismerte az együttest. 9130 / 2300 látogató


Itt az új Sunscreen klip

  2007 Már 06 / #urban legend

Mint arról már hírt adtunk, a Sunscreen zenekar elkészítette első videóklipjét. Ennek kapcsán készítettünk rövid interjút a zenekar gitárosával, Paduts Lászlóval aka Pacskával. 5820 / 1780 látogató


Rövid beszámoló, a Sop-rock első napjáról

  2007 Már 05 / #zene

Immáron 4. éve került megrendezésre Sopronban a Sop-rock tehetségkutató fesztivál. Már régóta szerepelt a naptáramban, hogy ezen a hétvégén mindenképp be kell ugranom a Hangárba, hogy meghallgassam az idei jelentkezőket, de sajnos úgy alakult, hogy csak az első napra tudtam kimenni.  6588 / 1888 látogató


%d blogger ezt szereti: