Sopron.info.hu

Csak így tovább!

  2007 nov 16 / #sport

Csak így tovább! -  kép forrása: wb-sopron.comMKB-EUROLEASING Sopron – Fenerbahce SK Október 14., szerda 19.00 A hétórás kezdet kedvező volt számomra, végre, egyszer nem kellett munkából sietnem. A szokásos helyem is megvolt, bár egy kedves, hű néző kabátja biztosította helyemet. A szombati ötös kezdte ezt az izgalmasnak ígérkező mérkőzést.

Károlyi Andi fél perccel a sípszó után faultolt… 0 – 1. Branzova első, jó kosarával átvettük a vezetést. Oleksza második személyi hibája, mint a villám, került fel a kijelzőtáblára. Sutton Brown szerezte vissza büntetőivel az egy pontos vezetést. Albena Branzova kétszer is rádobással próbálkozott, sajnos sikertelenül.

Norbi le is ültette, és Hortit választotta helyére. Jelena Milovanovicnak sikerült aztán pontot szereznie, Horti követte, következő jó kosarával. Tapsvihar közepette, ordítva utasította Norbi a lila – fehér színekben játszó MKB – s lányokat. 13 – 11 volt az állás, mikor Olekszát faultolták, de nem fújt még a komisszár sem. Az első negyed utolsó soproni kosarát Betti dobta, ami egy három pontos volt. A törököknek is sikerült egy tripla, ezzel 19 – 20 lett a negyed vége.

 Oleksza triplával nyitotta a második negyedet. A soproni csapat háromszor is megszerezte a lepattanó labdát, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Olekszát a fölbe taposták, a bírókat ez cseppet sem hatották meg, a játék ment tovább. Andi négy darab triplát dobott, amivel elkápráztatott minket. Hat perc ötvennél 31 – 20. Oleksza és Albena is a kosárba talált, csodálatos perceket élvezhettünk!

Kétszer kért időt a vendégek edzője, ami lelassította a soproni játékot. Norbi 42 – 28 – as állásnál kért időt. Pondexter dobta a szünet előtti utolsó kosarat. 45 – 34 a félidő eredménye. Szerencsétlen Albena a kilencedik percben mesérült. (47 – 38) Horti faultolt, ami plusz két pontot jelentett a Fenerbahcenak. Branzova Junior faultolt. Elviekben ott tartott a meccs most, mint a szünet előtt 52 – 41.

Török időkérés után Oleksza kényszerült a kispadra, ahol lábfejét jéggel kellett kezelni, majd az öltözők felé bicegett. Szerencsére később tudta folytatni játékát. Hortit, Sutton Brown faultolta, aki ezzel 4. személyijét könyvelhette el. Pondexter keményen, határozottan és kimérten küldte be labdáit a hálóba. Andit viszont faultolta, amit nem látott be a feka játékos. Andinak mindkét büntető dobása sikeres, ráadásként egy triplát is dobott. Gourbanovát újra a pályán láthattuk az utolsó negyedben. Nagy a hajrá, a vendég csapat még hitte, hogy behozhatja pontkülönbségét. ‘Semmi sem biztos’, gondoltam én, de a szurkolók kézpénznek vették a vezetést. Igazuk is lett. Betti triplája után már érezni lehetett a győzelem szelét. (74 – 59)

Hajrá Sopron! A szurkolók az utolsó percig lelkesítették az MKB csapatát. A törökök, kiváltképpen Pondexter dobott még pár kosarat, Sutton Brown, Oleksza hibájából szerzett két büntetőt, de ez volt az utolsó dobás. A vége 89:79

Egy igen színvonalas játékot láthattunk! Az egész csapat összhangban volt. S bár nem sportkommentátor a mesterségem, azért remélem, hogy sikeresen összegzem a soproni eseményeket. További jó szurkolást kívánok!

Hajrá MKB Euroleasing Sopron!